A Ti idősebb családtagjaitok elégedettek az életükkel, vagy sem?

Nagyim 89, abszolút pozitív, elégedett, segítőkész. Nyilván vannak problémái, szokott panaszkodni is, de összességében egyáltalán nem mondanám megkeseredettnek, és még mindig tűz ki maga elé célokat.

Többi nagyszülőm már nem él sajnos, de mint 70 felett hunytak el, nagyjából elégedettek voltak. Egyik nagypapám az egészségügyi problémái miatt (meg talán más miatt is, nem tudom) sokszor mogorva vagy zárkózott volt, de gonoszkodó akkor sem. A többi két nagyszülőm meg úgy csendesen elvolt.

Elégedettek, de nem azért, mert annyira tökéletes az életük. Inkább azért, mert úgy érzik fiatalon sok mindent sikerült megélniük.

Én úgy látom, azok nem életuntak, akik még mindig járnak társaságba, programokra, van baráti társaságuk.

A nagyszüleim szerintem nem teljesen elégedettek az életükkel, de azt semmiképp nem mondanám, hogy gonoszkodó és életunt emberek lennének.

Apukám részéről nagyon sokat segítenek mind a két fiuknak és én vagyok az egyetlen unoka, nekem is próbálnak segíteni, jószándékúak alapvetően. Néha érzem rajtuk, hogy többet szerettek volna elérni az életben, máshogy képzelték, hogy milyen lesz, mikor 20 évesek voltak. Bölcsnek nem nevezném őket, szerintem ez iszonyú kevés emberre igaz, nem a kor függvényében osztogatják, de ennek sem kell problémának lennie, felgyorsult a világ és csak nagyon kevesen tudnak vele lépést tartani.

Anyai ágról 7 gyerekük van és nagyon sok unokájuk, kevésbé tartom velük a kapcsolatot. Nem kifejezetten gonoszkodóak vagy életuntak, elvannak a saját életükben. Bölcsnek nagyon nem mondanám őket, szeretik hangoztatni, hogy "5 fiút adtak a hazának", amivel nem lenne baj, csak normálisan felnevelni nem sikerült őket, a többség a közmunka programot gazdagítja vagy maszekba gürcöl, pedig egy kis támogatással sokkal többre vihették volna.

Szüleim 79 és 70 évesek.

Boldogok, elégedettek, habár apróságokon fel tudják húzni magukat. De semmiképpen sem gonoszkodóak, és pláne nem életuntak.