A nagymamám elég furcsa dolgot mondott. Ti ezt, hogy kezelnétek?
Első körben ez fontos információ.
A szüleim viszonylag fiatalok, én már a harmincas éveim elején járok és van egy 13 éves öcsém.
A kislányom 4 éves. A szüleim, de leginkább anyukám nem igazán foglalkozik a lányommal, mindig egyéb okokra hivatkozva.
A napokban volt ehy beszélgetésem a nagymamámmal, ahol pont ezt ecseteltem neki, hogy ez nekem eléggé rosszul esik.
Majd erre azt mondja, hogy nem tudja igazából, hogy mi baja van anyának lehet nem akarja, hogy a tesóm és a kislányom együtt legyen mert a tesóm vonzódik hozzá. Teljesen lefagytam, kérdőre is vontam, hogy ezt, hogy érti de itt már nem akart erről beszélni csak, hogy nem úgy értette.
Ez mégis olyan bogarat ültetett a fülembe, hogy azóta nem tudok túl lépni rajta.
ne haragudj kérdező, de ez annyira primitíven erőltetett, hogy törölni kéne. Mégis, ha anyukád segítségét kérnéd, nem ő menne segíteni, hanem a testvéred?
Szedd ki a "bogarat" a füledből.
Anyukám arra hivatkozik, hogy nincsen ideje az unokára.
Nem tudom ezt, hogy tudnám neki felhozni. Neki az öcsém a mindene, bárki bármi rosszat mond róla azzal össze veszik.
#2 nem is értem, hogy mit akarsz ezzel mondani. Milyen segítség kérés?
Én a helyedben lecsekkolnam.
Az lenne a biztos.
Nyilván senkivel nem akarom elhitetni. Én magam sem tudom igazán elhinni. Én soha semmi erre utaló jelet nem láttam.
De mégis ilyet mondott a nagymamám, amit nem tudok, hogy kezelni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!