Tudnátok segíteni, ilyen helyzetben hogyan tudok segíteni vagy mit csináljak?
Az a helyzet, hogy most derült ki számomra, hogy papám szokta verni a mamámat. Kisgyerek koromban is láttam mamán foltokat de elesett, beverte stb..
Voltam náluk látogatóban és akkor esett le a dolog. Nagyon rosszul van már lelkileg, fizikailag is. Papám egy nagy bohom állat, sajnos beteg is, szerintem agyban sincs már toppon, nagyon agresszív.
Mama most úgy is köszönt el h nem tudja meddig fog még élni stb. Eltori a porcelán tányért a kezén, meg leloki a beton lépcsőn ami több mint 15 fokos, meg kályhához való vas kutáccsal üti, ilyeneket csinál, nem normális egyszerűen,
A legfelháboritobb, hogy anyám se anyám tesója nem csinál semmit!! Lenne hely anyukámnál is, anyu tesójánál is. Én tőlük 200 kmre lakom, albérletben, ide nem hozhatom őt, de egyszerűen nem tudok szó nélkül elmenni emellett.
Ráadásul sajnos otthoniakban még benne van ez a mit szól a szomszéd dolog, de nem tudom ha pl agyonverné mamát ahhoz mit szólna a szomszéd.. Na mindegy
Nem ismerem a jogszabályokat, rendőr ilyenkor mit csinál?
Névvel nem jelenthetem fel, mert anyám megtiltotta hogy erről beszéljek bárkinek, név nélkül mit lehet intézni?
Elviszik a papat így egyből vagy ott hagyják hogy utána tényleg agyonverje mamát?
Vagy mit csináljak?
Kényszergyógykezelés CSAK AKKOR leheséges, ha az illetö BIZONYÍTOTTAN ön- vagy/és közveszélyes!”
Olvass FIGYELMESEN és akkor NEM KELL fölöslegesen pötyögnöd. Erre írtam, hogy a LÁTLELET HIÁNYA a probléma, ami BIZONYÍTANÁ a veszélyesség tényét.
"#23 Mert így mi a garancia, hogy nem veri agyon a jövőben??? Látom, te is a "homokba dugom a fejem", gyáva típus vagy, aki nem mer lépni!"
Úgy látom a szövegértelmezési képességed NULLA!
Azért senkit nem lehet feljelenteni, mert a "jövöben agyoyn verhet valakit" - ez ugyanis csak feltételezés, és nem tény!
SZóval azt probáld már felfogni, ha nehéz is, hogy CSAK AKKOR lehet valakit feljelenteni, ha már MEGTETTE azt, ami miatt büntethetö!
Jelenleg egyedül a mama tehetne feljelentést, és csak azért, mert már megverte - de ezt természetesen látlelettel bizonyítani is kellene -, senki más nem.
De mivel ö nem akarja, ezért as hiába próbálna feljelentést tenni, elküldenék, mert csak feltételezések vannak, bizonyítékok nem!
De ha ennyire hözöngös vagy, akkor azt írd meg KONKRÉTAN, hogy szerinted MIT LEHETNE tenni egy kivülállónak - mert ebben az esetben a mamán és papán kívül mindenki kivülálló!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!