A volt feleségem elrontja a gyerekeinket. Mit tehetek ellene?
Sajnálom, hogy ilyenek. Anyukád miatt és a baráti társaságaik miatt ilyenek szerintem. Így szocializálódtak.
Nem te vagy a hibás,mert elköltöztél és mert ilyenek lettek.
Szerintem nem fogsz tudni rajtuk már változtatni, csak az élet, ha olyan helyzetbe kerülnek.
Egyébként mit dolgozik a két nagyobbik? Én is dolgozom, de én nem költök egyáltalán magamra, egy forintot se, kevés is a pénzem, inkább gyűjtök a jövőmre.
Én lehet, hogy nem foglalkoznék most már velük. Mármint ha érted gonoszak meg gúnyolódnak, hiába a gyerekeim, de nem érdemled meg, hogy a gyerekeid így viszonyuljanak hozzád.
Úgyhogy nyilván ha keresnek nem utasítod vissza őket. De én lehet inkább kevesebbet törődnék és nem magamban keresném a hibát meg próbálnék változtatni, mert úgy sem tudnék, mert a legtöbbet olyan közegben vannak, ami visszahúzza őket úgyis.
Most már semmit se tehetsz.
De ez a háztartás vezetése, lévén lányok, érteniük kéne hozzá " mondaton megakadt a szemem. És ha fiúk lennének, akkor ok lenne, hogy ez van, .majd a -féleség kiszolgálja őket??
Nem kell mérgelődni azért, mert nem olyan választ kaptál, amilyet hallani akartál.
"Nem én neveltem őket 10 évig" Igen, pont ez a probléma. Mindent meg lehet oldani HA akarja az ember.
Ugyan azt csinálod, mint az én apám, már látom a válaszaidból - elváltak anyámmal, eltűnt 10 évre, 10 után rájött, hogy van két lánya, és megpróbált gyereket nevelni. Aztán csodálkozott, hogy nem megy, és semmi joga már beleszólni a 20 és 24 éves lánya életébe.
Én azt hittem, normálisan küldted nekik a pénzt, tehát nem csak a minimum tartásdíjat ami amúgy 10 év után közel sem fedi általában a költségeket (infláció, árak növekedése, oktatás drágább, könyveket kell venni, felsőoktatás, stb.), hanem afölött is költöttél rájuk.
Amennyiben már semmit sem fizetsz nekik semmi jogod beleszólni semmibe.
Ha tetszik, ha nem, az apjuk vagy, az elmúlt 10 évben IS a felelősséged lett volna nevelni, megoldást találni arra, hogy sikerüljön. Ha érdekel a fél osztályom elvált szülős tinikből állt, de az én apámon meg rajtad kívül mindenki meg tudta oldani valahogy a gyereknevelést és azt, hogy a gyerek életében maradjon.
Az anyjuk viselkedése nem mentség arra, amit te nem tettél meg. Te is 50%-ban felelős vagy azokért a lányokért az első naptól az utolsó napig, amíg szükségük van a segítségedre, és a válás meg a távolság erre NEM mentség.
Tudtommal a bíróságon egyébként is ennél jóval több időt írnak elő, az más kérdés, hogy te kiharcolod-e, hogy megkapd az időt, vagy nem. Ez már rajtad múlik. Elvileg a nyár FELÉT is nálad kellett volna töltsék.
Arról nem is beszélve, hogy egy gyereket a válás ELŐTT is meg lehet nevelni úgy, hogy helyén legyenek az értékei, és helyén is maradjanak heti pár látogatás alkalmával.
Az meg hogy kire hallgat a gyerek NEM ATTÓL FÜGG HOGY KIVEL VAN TÖBBET, hanem hogy KIVEL SZOROSABB A KAPCSOLATA, kinek értékeli többre a tanácsait. Az meg egyenesen arányos a válás előtt együtt eltöltött idő mennyiségével és minőségével.
Sajnálom, ha nem tetszenek a válaszaink, de ez van, nyugodtan bújj az ex feleséged mögé, ez semmin sem fog változtatni. A tanácsomat meg nem kell megfogadni, de erősen kétlem, hogy jobbat kapsz majd bárki mástól.
Én próbáltam őket nevelni, de igen is,a válás és a távolság miatt az anyjuk felülírta az én nevelési elveimet.
Az előző válaszolónak: Szerinted ok, ha egy fiú,aki majd később elsődleges család fennatartó lesz, elveri a pénzét?Szerintem nem ok, most akkor feminista vagyok vagy mi?
Az azelőttinek pedig, a nagyobbik lányom beszerző egy gyárnál,a középső élelmiszer higiénikus.
Kérdező - szerintem nem látod jól. Én egy hasonló helyzetben voltam a gyerek, szerintem jobban rálátok arra, hogy a gyereknek ilyenkor mi mennyire számít.
Ha az apámmal éltem volna, se rá hallgattam volna pont azért, mert az anyám szavát többre értékeltem volna, hiába nem éltem volna vele. Több időt töltött velem anyám a válás előtt mint az apám, jobban ragaszkodtam hozzá, jobban szerettem, egyértelmű, hogy az ő szavára hallgattam volna.
Na meg az anyám kiharcolta volna, hogy igenis a maximum időt töltsem vele, legyek ott 1,5 hónapot nyáron (folyamatosan), még akkor is, ha éjt nappallá téve kellett volna küzdenie érte.
Az is számít, hogy mi miatt váltatok el. Nem feltételezem, hogy megcsaltad az exed, de ha megcsaltad, akkor a te szavad máris kevesebbet ér, hisz a gyerek szemében akkor te cserélted le őket, a családotokat egy másik nőre, te árultad el és hagytad ott őket.
Az, hogy messzire költöztél a te egyedüli döntésed volt. Talán hogy új életet kezdj, hogy messze légy a feleségedtől, békében élhesd a napjaid, akármi. Bármi is volt az, arra elcserélted a lányaiddal töltött időt - méghozzá a saját akaratodból. Innentől kezdve a távolságot nem használhatod kifogásnak - illetve használhatod nyugodtan, de nem valós mentség.
Maradhattál volna a közelben, lehet, hogy akkor nézhetted volna az exed képét nap mint nap, rossz lett volna, nem érezted volna magad olyan jól, nem tudtál volna összeköltözni az új pároddal ha volt, viszont a lányaiddal maradtál volna. Ha tetszik, ha nem, te őket lecserélted valami másra, és ezt ők is érzik egyébként, még ha nem is tudatosul bennük. Nem mondom, hogy hibáztatlak, amiért saját magadra (is?) gondoltál, de akkor is ott volt az orrod előtt a lehetőség, hogy rendszeres kapcsolatot tarts a lányaiddal, sokszor találkozz velük, az életük szerves része maradj és neveld őket, vigyázz rájuk, de te ezt eldobtad magadtól. Innentől pedig pont ugyan annyira vagy hibás, mint az anya, aki szintén magára (is) gondol, és megkíméli magát a hisztitől, ő akar lenni a kedvenc szülő, stb.
Mindkét oldal súlyos hibákat követett el a gyereknevelésben (vagy annak hiányában), és ennek ez lett az eredménye. Ezért mondjuk többen, hogy igenis felelős vagy a helyzetért.
Tényleg csak azt tudom mondani, amit korábban is.
Jelenleg nem tudod nevelni őket, esetleg akkor tudsz segíteni nekik meg jó irányba terelni őket, ha bajban vannak, és te kisegíted őket - azzal a feltétellel, hogy most már ésszel lesznek. És akkor már lehet, hogy tényleg megjön a jobbik eszük. Más választásod jelen helyzetben nincs, és a gyereknevelési szándékaid (még ha jók is és nekik akarsz jót) jelenleg bukásra vannak ítélve.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!