Miért titkolja (hallgatja el) előlem, hogy mi van a gyerekeivel? (Hosszú)
Sajnos nem szabad mindent pontosan leírnom, de a lényeget remélhetőleg érteni fogja mindenki.
Harmadik házasságomban élek.
Vannak közös gyerekek és vannak az első házasságból is gyerekek mindkettőnk részéről.
A férjem gyerekei már fel nőttek és alkoholisták. Ki jobban ki kevésbé. Pár éve az egyik gyereke velünk lakott, de az alkoholizmusa miatt kiraktuk a lakásból (előtte mindent megpróbáltunk, hogy változzon, változtatni akarjon sikertelenül).
Ekkor a barátai, később rokonok majd az anyja fogadta be. (Sorban mindenki kirakta miután megtapasztalták, hogy mennyire iszik.)
Amikor még velünk lakott nagyon aggódtam, mert rájöttem nem a napi 3-4 pohár sör-bor legurul típusú ember, hanem merev részegre ivós fajta.
A férjemnek jeleztem, és az anyjának is, hogy itt nagyon komoly problémák vannak és össze kell fogniuk. Azonban hiába szóltam, kérleltem őket és adtam, mutattam szakirodalmat a témában nem hallgattak rám. Nem mentek el oda, ahol szakember tudott volna nekik is segíteni.
Pár hete azonban ez a masszív alkoholista gyerekük majdnem meghalt és végre kórházi kezelés alatt van. Azonban hiába kérdezem a férjem, hogy hogy van a gyereke és hogy mi lesz most és mit fogak csinálni csak hallgat és alig mondd valamit.
És erre kiderült két napja egy barátjától, hogy az exfeleséggel most hirtelen ugyanazt akarják, most hirtelen összefogtak a gyerek érdekében és ez "a lényeg" most akarják azt és úgy megtenni vagy épp már teszik is egyes lépéseket, ahogy évekkel ezelőtt én kértem tegyék már meg, mert csak ez az egyetlen célre vezető megoldás. Most egy szakember kérte őket erre és mondta azt, amit sokkal korábban én is.
Nekem azonban rosszul esik, hogy ezt mástól kell megtudnom és amikor látom, hogy rosszul van a férjem és bántja valami, akkor ahelyett, hogy elmondaná mi történik, miket tesz csak hallgat és semmit nem oszt meg velem.
Negatív válaszokat ne írjatok, így is nagyon megterhelő ez az egész. Évekkel ezelőtt is renegeteg energiát fektettem a férjem felnőtt gyerekeibe, a segítségnyújtásba és a férjemet is támogattam és fogalalkoztam szívvel-lélekkel a fiainak az alkohol problémáival. Most viszont úgy érzem titkolózik és ez nekem nagyon rosszul esik főleg, hogy végre most ő is már ugyanúgy gondolkodik a probléma megoldásáról ahogyan én régebben és most is.
De miért nem mondja ezt el nekem? Miért hazudik, ha kérdezem mi van? Á semmi. (Közben a barátjától tudtam meg mennyi mindent intéztek stb.)
Lehetőségek:
1. A volt feleséggel kavar, és ez bánt téged.
2. E tekintetben a volt felesége a bizalmasa, te nem, és ez bànt téged.
3. Szégyelli bevallani, hogy a csődje (a gyerek alkoholizmusa) kezelésében neked volt igazad évekkel korábban is, és hogy most azt kell meglépni. Ezzel éveket vesztegetett el. Ez a legvalószínűbb.
A férjed padlóra került, hiszen most fogta fel komolyan,hogy mégis a fia miben szenved,szenvedett.Talán meg viseli,hogy késõn cselekedett.Adj neki egy kis idõt majd megered a nyelve magától is.
A másik pedig ez az ügy a férjed és az exe ügye, lehet nem akar téged terhelni, vagy nem akarja,hogy felróvod neki, hogy évekkel ezelõtt figyelmeztetted!
2-es: 2. ra ezt nem tudom, korábban az ex mindegy mivel jött a férjem vagy én is, hogy meg kellene tenni lepattintott minket. Engem letiltott minden kommunikációs csatornán már több mint egy éve. Most teljesen bepánikolt az elmondás szerint és az ő jelenlegi élettársa a szétköltözést emlegette az exnek. Talán csak emiatt a bizalmasság és együttműködési igény.
3. lehetőségre...én örülnék ennek, de igazán megmondhatná, mert ha évek vesztek is el, most is támogatnám mint korabban is. ...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!