Mégis hogy gondolhat rólam ilyet az apukám?
Szóval, apukámnak az előző házasságából született egy fia, ő most 25 éves. Ritkán beszélnek, mert a srác (nincs meg az érzelmi kötődés, így nem szeretem "báttynak hívni) 300 km-rel arrébb él.
Tehát, kb. március óta azt hallgatom aputól, hogy milyen egy szerencsétlen buta lány vagyok, és meg fogok bukni az érettségin. Bezzeg a fia (aki megbukott érettségin, majd azután a főiskolán is 2x, majd mikor végre elvégezte az első évet, büszkén mesélte hogy színötös, hát persze ő 24 volt, a többiek 19- évesek), az mennyi mindent elért az életben (van egy munkája, és kb. ennyi). Áprilisban ugyanezt meghallgattam. Május, jöttek az írásbelik. Ahogy megírtam az utolsót, már magát idegesítette azzal, hogy hát úgyis megfogok bukni, mert hülye vagyok és a 20%-ot se értem el és szégyenkezni fog.
Május 5.-én, ahogy megírtam az utolsó írásbelimet (idén csak 3 volt, 2 évvel ezelőtt már megcsináltam kettőt), rám parancsolt, hogy most azonnal álljak neki a szóbelire tanulni. A 6 hetes tanulásból az utolsó 3 héten tanultam csak. Apu hisztizett, mert 20 nap alatt 60 tételt nem fogok tudni megtanulni (napi 3at megtanultam, ejj de buta és lusta voltam). Eljött a szóbeli ideje, nagyon izgultam, hiszem apu folyamatosan rombolta az önbizalmamat. Leérettségiztem. (Apun kívül mindenki büszke volt rám, hogy milyen jó eredményt értem el). Most amiatt rágja a fülem, hogy úgyse vesznek fel, mert kevés pontom van stb. (Csak akkor csúszok ki, ha 100 pontot emelnek, de erre nagyon kicsi az esély).
Kerestem nyári munkát, azt mondja ne menjek, úgysem kellenék sehova, maradjak itthon, legalább szem előtt vagyok. Apunak nincs érettségije, nekem viszont van, gondolom ez is piszkálja a csőrét.
Rossz érzés, hogy semmi jót nem néz ki belőlem. Azt hiszi, én semmit nem vagyok képes elérni az életben. Persze nem én vagyok a világ legokosabb embere, de rossz érzés lesz majd új "kirepülni", hogy ő csak azt hajtogatja, hogy nekem még az se fog sikerülni, mint a fiának. (Pesten rendőr, de mást nem ért el...)
Nem tudok. Mégis hova mennék? Elb*szta a diákmelómat, még 2 hetet kell várnom, mire lesz újra szabad hely.
Az amúgy sem megoldás, hogy menekülök otthonról.
Egyébként anyu hisz bennem, mindenben támogat. Sokat veszekednek apuval emiatt.
Meg kene tudni, _neki_ mi a baja. Komolyan, ahogy olvasom, ez mostanaban kezdodott, es mindenfele lelki zavar/betegseg (akar testi) jele is lehet.
Probalj vele beszelni. Bar gondolom, nehez lesz. :/
Depressziós a betegsége miatt, de ez ok arra, hogy bunkóskodjon?
Tegnap kezdhettem volna a munkahelyen. Hétfőn telefonáltak, hogy csütörtökön kezdhetnék (épp orvosnál voltam), erre apu azt mondja, hogy "hát már felvették egy másik munkahelyre,és ott fog kezdeni szerdától". Mikor meg bementem csütörtökön, elhajtottak. (Szállodába mentem volna recepciósnak. Párom unokatestvére protekcióval bejuttatott volna, ha apu nem b*ssza el.)
Nem pszichiátriai beteg. 3 éve eltört a lába, azóta nem gyógyult meg, mert már 50 felett van. Elvették a hivatásos jogiját, nem is dolgozhat többet.
A családi vezetékest hívták, és apu vette fel, nem tudta hogy engem keresnek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!