Hogy lehet kéttanús esküvő esetén elkerülni a rokonság sértődését?
Minél többet tervezgetjük az esküvőt a párommal, annál jobban hajlunk rá, hogy legyen két tanús, nagyon max a szüleinket meghívjuk, és ennyi.
Viszont ismerjük a rokonainkat, és ebből óriási balhé lenne.
El lehet-e ezt kerülni egyáltalán?
Ezt hogy szokás tálalni?
Nem szoktak rajta megsértődni a rokonok?
Akik voltak ilyen helyzetben, milyen szöveggel szerelték le a duzzogókat?
Akinél megsértődnek, mennyi idő után békéltek meg?
Mi csak a szüleinknek és a testvéreknek mondtuk meg, hogy lesz esküvő. Utána volt egy ebéd és ennyi volt. Persze a rokonok így is megtudták és aki kíváncsi volt csak eljött megnézni a szertartást. Gratulált, aztán hazament. Így is nagyon kevesen voltunk. Senki nem sértődött meg. Nem volt meghívó, flancos ruha, milliókért fotós, fotókönyv, meg vőfély. Mások esküvőjére is utálok menni, a sajátomból is bőven elég volt ennyi.
Szerintem a rokonok örültek, hogy nem kellett pénzt adni a menyasszonytáncra.
Mi is szűk körűt terveztünk, ráadásul fél évvel előbbre kellett hozni, mert közben kiderült, hogy várandós vagyok.
Pár héttel az esküvő után kaptam egy levelet, amiben leírták, hogy mennyire felháborodtak, és csalódtak bennem, hogy nem hívtam meg őket az esküvőre (mint kiderült, plusz hét fő lett volna)
Először azt se tudtam, hogy ki az az Ágoston, aki aláírta a levelet.
Apum világosított fel, hogy az a "Gogibácsi" nicknév alatt futó rokon, nagyim unokatestvére, akivel 14 évesen találkoztam utoljára.
Ha valakinek baja van veled, az még mindig csak az ő baja, nem a tiéd.
Mi ezt csináltuk, azután utólag elmondtuk a rokonoknak is. Lett is sértődés meg hisztéria, meg volt aki várta a bocsánatkérést. Én meg nagyon szépen leírtam egy levélben, hogy a házasság kettőnkről szól, nagyon szép volt ahogy volt, nem csinálnám máshogy és nem fogok érte elnézést kérni.
Lehiggadtak egy idő után
anyuék hárman lánytestvérek, ebből ketten akartak nagy esküvőt, az egyikük nem, a szülők megértették, tudomásul vették, ahogy azt felnőtt emberek között szokás, nem duzzogtak. persze az oldalági harmadnagynénik itt is befigyeltek, de velük meg ki törődik?
most sajnos nem tuduk h a te nagykorú rokonaid milyen agyi fejlettségi szinten állnak, túlvannake már a dackorszakon...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!