Ti "hittérítésnek" értelmeznétek e, ha a gyereketek a nagyon vallásos féltesóktól többször kapnának kis kiadványokat amiben az Úrról, hitől, stb. írnak?
Nem vagyok vallásos, de teista vagyok. 12 évesen magamtól eljártam hittanra és elolvastam a Bibliát, utána már nem akartam megkeresztelkedni.
Az #5nek teljesen igaza van. (Megjegyzem, ha szülőként annyit nem tudsz rááldozni, hogy végigolvass pár brossúrát, akkor ott problémák vannak)
Annak is, aki azt írta, ha a gyereket zavarja, akkor problémák a kis füzetek, beszèlni kell a féltesókkal, hogy zavarja a gyereket, amit csinálnak (leginkább a közös szülő feladata lenne ez)
Nem tudom, hogy milyen felekezetű a rokon, aki folyton vallásos kuadványokkal traktál titeket, de szerintem ez elég zavaró lehet. Én magam hívő vagyok, de eszembe sem jutna térítgetni. Sőt! Vannak ateista barátaim, rokonaim, akiket nagyon szeretek. Nem folytatunk hitvitákat, mert tök felesleges egymást győzködni.
Meg lehet mondani a rokonoknak sértés nélkül, hogy köszönitek, nem kéritek ezeket a kiadványokat. És tartsátok egymás meggyőződését tiszteletben.
Én is keresztény vagyok, észrevételeim:
1. Az ilyen kiadványok nagy része nem térítésről szól, hanem már vallásos embereknek írták, ezért jó lenne tudni milyet kaptatok?
2. Nekem alapvetően nem jönnek be az ilyen könyvek, mert szerintem előbb a Bibliát kell elolvasni akár többször is, az pedig elég hosszú olvasmány.
Reformátusok, de az Anyjuk anno Hit Gyülis volt, és már végigjártak pár gyülekezetet.
Van vallásos bnőm is, akivel szoktunk beszélgetni, ő sem tartja normálisnak pl ha beszelgettünk a féltesók anyukájával, hogy konkrétan mindenbe beleszövi a vallást és kisregenyeket ir valaszul amiben azt ecseteli Isten azért alakította igy, Isten igy Isten úgy...a Sátán meg a bűnös gondolatok, es hétköznapi dolgokból teljesen elkanyarodunk.
Regen nem volt vallásos, mikor az exem otthagyta akkor kezdődött ez nála, akkor lett elvakult HitGyülis mig végül a szülei rángatták ki onnan. Igy vonta be a gyerekeket is. Mindrgy ez lenyegtelen is.
A nagy "térítésnek" érzi, sajnos szólni nem tudok mert szerintük én a megtestesült gonosz vagyok aki rossz értékeket ad... MÁR nem beszélnek velem.
Aki azt írta olvassam el -elolvastam, de az én "gyomromnak" ez nem fekszik, sajnalom.
"én a megtestesült gonosz vagyok aki rossz értékeket ad... MÁR nem beszélnek velem"
Ő nem vallásos, hanem valláskárosult. A vallásos emberekkel nincs gond, mindenki azt hisz, amit szeretne, akármilyen okosság vagy hülyeség is legyen az a szememben. De az ilyentől távol tartom magam és a gyerekeimhez sem engednék közel. Az ilyen bármire képes. Beteg elme.
Ha legközelebb agitál (már ha hagysz neki erre alkalmat még), akkor határozottan mondd meg neki, hogy ez volt az utolsó kísérlete, ha még tartani akarja veled a kapcsolatot.
Már megbocsás de ez a nő hibbant. Mikor elhagyta a párod valami elpattanhatott a fejében. Én nem is engedném oda a gyerekem.
Kersetol függetlenül: én is úgy szeretném majd nevelni a gyerekem hogy az olyan dolgokat ő döntse el magának ha nagy lesz. Ezzel csak az a baj H nálunk minden iskola egyházi és kötelező istentisztelet meg hittan van. Meg minden ünnepség (karácsony, évzáró, ballagás) a templomba van
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!