Apám ordított, végig sem hallgatott, nekem meg felment már a pumpa. Kinek van igaza? 17/l

Sziasztok!

Olyan szakmát tanulok, aminek köszönhetően minden hónapban ösztöndíjat fizetnek, továbbá az év közbeni gyakorlatért is. Ez 30 ezer Ft-t. Átlag függő. 15 ezer Ft az ösztöndíjam, a gyakorlati pénz szintén 15.

Apámat felhívtam. Néhány fölösleg után következett az, hogy mondta, legyen elég 25 ezer. Aztán következett az, hogyha javítok is az átlagomon félévben, ezáltal több pénzt kapnék (ami lehetne 30 ezer is, csak az ösztöndíj, nem a gyakorlati pénz), akkor legyen elég 25.

Na. Nekem ennél a résznél azért ment fel a pumpa, mert még előző évben megígérte nekem, hogy amennyit az átlagommal keresek meg (ösztöndíj + idén a gyakszi pénz), az az enyém lehet, hiszen mondhatni, én kerestem meg.

Nem is arról van szó, hogy szegények vagyunk, mint a templom egerei. Ha normálisan, nem kiabálva, ordítva, mint a fába szorult féreg mondaná azt, hogy ő kéri a pénzt, mert így egyszerűbb lenne neki, azt megérteném. De ő ilyet még ordítva sem mondott szépen vagy csúnyán, hogy ez az oka.

Makacs vagyok, mint az apám. Nem elégszek meg azzal a "válasszal", hogy mert, és, hogy "mert azt mondtam". Ezek nem indokok. Amíg normális hangnemben nem képes elmondani, hogy mi a baja, illetve nem hallgat meg, nem teszek le a témáról.

Egyébként szeretem apámat, átlagban jóban vagyunk. Sok kisebb veszekedésünk van, de utána néhány perc, és minden megy tovább, mintha mi sem történt volna.

Én telefonon, saját egyenlegemet használva szerettem volna megbeszélni vele, azután néhány perccel, hogy kinyomott, mert bár azt mondta nem, én igenis tudom, hogy kiabálni fog, ha itthon beszéljük meg. Nekem meg ehhez nincs kedvem, se türelmem.

Tervezek dolgozni menni, amikor + 2 évemet töltöm majd, hogy érettségit szerezzek. Azalatt, ha felvesznek, a mostani gyakorlati helyemen, egy hajléktalanszállóban szeretnék dolgozni (eü iskola). Az abból befolyó pénzből költenék magamra, saját kiadásaim + természetesen beszállnék a költségekbe. Ő felnevelt/felnevel engem, szeretem is apámat, így tehát mindenképpen fogok anyagiakat adni neki, amikor elköltözök itthonról, akkor is. Szóval nem lehet azt mondani, hogy elkényeztetett kislány vagyok, aki nem tiszteli és szereti az apját, és csak egy pénzeszsáknak tekinti.

Szerintetek, melyikünknek van igaza? Vagy mégis mit kéne tennem? Tudom, hogy nagyon ideges, évek óta az, és valamennyire akaratlanul is rajtam vezeti le, mert tudja, én nem rúghatom ki, meg nem szokásom sértőt visszaszólnom. Ehhez próbálok alkalmazkodni, megérteni, hiszen ő tart el, de nekem is megvannak, a saját koromhoz/koromban történő dolgok, amik bár felnőtteknek nem jelent semmit, nem számít komolynak, nekem az, mégsem zúdítom rá, pedig tényleg sokszor törne ki belőlem.