Mitcsináljak, apám kiakadt, hogy mama vett egy notebookot a bizonyítványomért?
sztem tök jó, örülj neki és kész!
am meg öhmm.. aki 6.-os az még csak 12 éves (max.13) nem 14!!! azért ez nem mind1 ! 14 évesen 8.-os az ember, és ő 6 osztályosba megy...
Olvasgatok 1-2 érdekes választ. Pl. apukádnak semmi köze ahhoz, hogy anyukádtól mit kaptál. Ha házasságban élnek, márpedig a kérdező szerint igen, ott általában közös kassza van, tehát a nagyobb kiadásokat is meg kellene beszélni. Lehet, anyud azért nem mondta el, mert előre tudta apud reakcióját. Ha csak az a legnagyobb baja, hogy ő nem tudja használni, akkor majd belenyugszik.
Nekem is ki kellett harcolnom, hogy vegyünk számítógépet, mert kell ma már a tanuláshoz. Az általánosban is nem követelik meg ugyan, de sokat jártak a lányaim a könyvtárba internetezni, meg onnan anyagokat kinyomtatni. Nehezen ugyan, de belátta a férjem, hogy KELL. Így meg lett a gép, meg a net. Nyomtatót is azért vettünk, mert ha már a gép, net megvan, ne kelljen már azért elmászkálni, hogy ki legyen nyomtatva, nem kevés pénzért. És még általánosba jártak!!! De addig mondtam a magamét, míg kicsit sértődötten, de beleegyezett a férjem. Hát azóta neki is van, mert egy baráti családnak le kellett cserélnie (otthon dolgozik a géppel a két lányuk) nagyobb teljesítményűre. Hozták a monitort is, tök ingyen. Azóta az én drágám is ott olvas újságot, és legalább egy héten 1x megjegyzi: baromi jó a net. Viszont ezt nem lehet cipelni. Előbb utóbb az is kell, tudom előre. De már vita nem lesz belőle.
Hogy titkoltam el azt, hogy új gépem van?
Úgy hogy kicseréltük a régire, és apám észre se vette.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!