Asperger szindrómásként lehet esélyem a normális életre?

Természetesen lehet, söt VAN esélyed normális életre, csak valamennyit tenned kell érte.

Elöször is az Asperger-t te gondolod, vagy diagnosztizálták nálad?

Az Aspergereseknek sok területen elönyük van a többiekkel szemben, sok munkakörben kimondottan elönyös.

Az emberi kapcsolatokban van valamennyi hátránya, de közel sem annyi, mint amit a legtöbben gondolnak.

A párom is Aspergeres, ennek ellenére igen jól megvagyunk, és semmi esetre sem cserélném ki ezt a tulajodnságát sem másmilyenre. Persze eleinte nehezebb volt megszokni, hogy sokszor másként reagál, mint az átlag, viszont sok tekintetben jobb ez, mint a megszokott embereké.

Szóval elöször is a fejedben kell rendet tenni, ez nem betegség, hanem egyszerüen egy állapot, amiböl sok jót is ki lehet hozni.

Sokat segíthet egy jól képzett és ilyesmire szakosodo terapeuta, aki segít neked megtanulni a beillszkedést, meg mások reakcióinak megfelelö értelmezését, illetve a saját viselkedésedben megfelelöen reagálni a külvilágra.

De feltétlen szükséges lenne az, hoyg minél elöbb külön költözz a szüleidtöl és önállósodj, mert enélkül nem nagyon tudsz megfelelöen fejlödni, föleg ami a személyiségedet illeti.

Nem írtad, milyen képesítésed van, de állást keresni feltétlen kellene, ha akár több helyen próbálkozol is hiába, idövel megtalálod a megfelelö munkahelyet. (A terapeuta ebben is tud segíteni, meg megfelelö önbizalmat kialakítani benned, természetesen ehhez neked is tenni kell valamit, együttmüködni vele)

Ne címkézd magad feleslegesen. Egészséges ember különben sincs, csak olyan, akit még nem látott orvos.

Menj el tánc-tanfolyamra, jó kis tréning a lazulásra.

Kitartást! Mindezek később jönnek majd az életedbe egy átlagos emberhez képest. Én csak idén jutottam el odáig, hogy talpra álljak, önállóan intézzem az ügyeimet és a lehető legkevésbé függjek másoktól (persze még így is kiugrik a szívem a helyéről néha, de már nem remegek és pánikolok, mint régebben, ha telefonon kell intézzek valamit). Meg kellett szokjam, hogy semmi sem tökéletes és van hogy hónapokat kell várni, hogy emberszámba vegyenek. Normális párkapcsolatom nekem sem volt még, néhány fiatalkori szívtipráson kívül.

29/F aspi

Nem könnyű, sőt, nagyon is nehéz, de ezzel nagyon sokan mások is így vannak. Olyanok is, akiknek semmi diagnosztizált betegsége nincsen. Az élet nehéz, beilleszkedni nehéz, barátokat találni, jó kapcsolatban élni, mind nehéz. Csak az egyszerű embereknek igazán könnyű.

Gondolj arra, hogy nincs mit veszítened. Ha elmész egy interjúra, de nem téged választanak, akkor sem történik semmi. Majd mész a következőre. Ha elkezdesz dolgozni, de nem megy a dolog, akkor felmondasz/kirúgnak, de nem fog összedőlni a világ, majd megpróbálod máshol.

Az emberekkel meg csak legyél kedves, de arra figyelj, hogy ne használjanak ki. Tudnak nagyon lenézőek, kétszínűek, érdekemberek lenni, de nyugi, nem csak veled szemben ilyenek.

Tanulj sokat. Ismerd ki az embereket. Olvass róluk. Tanuld meg kezelni őket. Ennyi.

Hát persze, hogy lehet. :)

A legjobb barátaim közül ketten Asperger-szindrómásak. Mindketten házasok, az egyiküknek nemrég született gyermeke, és jó munkájuk is van. Persze ehhez egyrészt olyan környezet kell, ahol elfogadják őket olyannak, amilyenek, másrészt nekik is folyamatosan küzdeniük kell, hogy fejlődjenek és jobban megértsenek másokat. Vannak olyan pszichterapauták és önsegítő csoportok, akik erre szakosodtak, szerintem keress fel egyet, sok hasznos tanácsot kaphatsz tőlük!