Anyukák! Ti mit tennétek, mit reagálnátok ha a lányotok elmondaná hogy a barájával már "csinálnak" (petting) valamit?
Szerintem ez megérne egy két beszélgetést, pl kérdezd meg ő hány éves volt mikor elkezdett fiúzni, ha a te korodban nem akkor miért nem, mi volt nála vízválasztó. Néha eszükbe kell juttatni, hogy ők is voltak fiatalok. Viszont a szülők azt is szeretnék, hogy a gyerek ne kövesse el az ő hibáikat. Csak hogy erről meg nem szívesen beszélnek.
Barátnőm édesanyja egyszer megnyílt neki, hogy 16-17 éves korában azért nem engedte fiúzni a barátnőmet, mert ebben a korában felelőtlen volt, és 16 évesen abortusza volt, mert konkrét védekezés nélkül összefeküdt a barátjával (Nyugi időben kihúzom), persze ezt a legnagyobb titokban tartotta mindig, de mikor a barátnőm 30 lett elmondta neki, miért volt vele szigorúbb.
Pedig mennyivel megértőbb lett volna a barátnőm, ha tinikorában mondja el neki az anyja ezt a történetet és kapcsolatuknak is jót tett volna.
Szóval beszélgess vele, hogy annak idején mi volt vele és biztosítsd, hogy te ismered a fogamzásgátló módszereket. És azt is nyugodtan mondd el neki, hogy te őszintén elmondtad a titkodat, és nem ilyen reakcióra vártál tőle.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!