Nagyon aggódom a fiamért. Mi tévő legyek?
Hiába az a legjobb megoldás, ha inkább kimaradnék ebből, de nem bírom végig nénzni tétlenül, hogy a fiam a vesztébe rohan. Én mindig tisztességre, szorgalomra és rendre próbáltam nevelni, de a bonyolult habitusa miatt jó, ha el tudtam nála érni, hogy tisztelje annyira önmagát, hogy ne generáljon magának kellemetlen helyzeteket. Mikor kamasz volt, az osztályában ő volt a "menő fiú". Meglehetősen népszerű volt, de azt is a gerinctelen húzásainak köszönhette. A többiek által "lúzernek" elkönyvelt osztálytársait megalázta, olyannyirra, hogy az egyik evészavavaros lett a másik kettő pedig iskolát váltott. Képzelhetitek, hogy mennyire égett a pofám, de nem is a szégyen miatt volt nekem ez kellemetlen, hanem sokkal inkább az tudat miatt öntött el a letargia, hogy a fiam egy erkölcsi csőd. Nem egyszer veszekedtem vele, szinte már könyörögtem neki, de mind hiába.
Egyetemista évei alatt úgy váltotta a lányokat, mint a fehérneműt. Én pedig folyton amiatt aggódtam, ne kapjon el valamilyen nemi betegséget.
Nos az egyetem után talált egy lányt, akivel össze is költözött. Ennek nagyon megörültem. Nem csak azért, mert végre elkezdett élni egy kiegyensúlyozott életet, hanem látszott rajta, hogy boldog és a lány is jó hatást gyakorolt rá. Egyszerűen jó volt rájuk nézni. Gyerekük is született, viszont a fiam a baba magzati kora alatt megcsalta a lányt, a baba születése után néhány hónappal később lelépett a szeretőjével,egy hete tudtam meg.
Fölkerestem a fiamat és közöltem vele, hogy többé nem vagyok rá kíváncsi. Nagyon kiborultam. Nagyon sajnálom az unokám anyját és megondtam neki, hogy rám bármikor számíthat. A fiamban persze semmi megbánás nincs, gondtalanul éli az életét. Olyan, mintha én bánnám meg a fiam bűneit őhelyette. Tudom, hogy nem kellett volna elutasítanom őt, és a szívem mélyén nem szívesen nézném végig, hogy a vesztébe rohan, de hiába akarok rajta segíteni, ha ő nem akarja, akkor én nem tehetek semmit. De mégis, mi tévő legyek. Szeretem őt és nem akarom, hogy elcsessze az életét.
én nem értem, ennyire nem értitek amit mondok?
A legjobb családban is lehet nehéz gyerek(feketebárány),és hiába csinálsz bármit, megy a saját feje után. Néha rossz felé. Ilyen a vére.
És a legrosszabb körülmények között élőkből se lesz mindenkiből bűnöző. Ha nincs meg a hajlam, nem tudod rábeszélni se a rosszra. Mert ha csak a nevelést nézem, mindenki a legjobbat szeretné a gyerekének. Erre írtam ha ez döntené el kiből mi lesz, üresek lennének a börtönök.
a 67%-os normális?
hogy jutott el oda hogy akinek nincs családja bűnöző?
Nem az a baj, hogy nem akar gyereket meg családot, de akkor mi a lópikulának csinálta meg azt a szerencsétlen gyereket?! Az anya éppen terhes, ez már eleve elég megerőltető tud lenni, és akkor még azzal kell szembesülnie, hogy a faszija mással kúrogat, aztán meg otthagyja a nőt egyedül a kicsivel - az ilyen emberrel én élete végéig fizettetném a gyerektartást.
Kérdező, szerintem hagyd a fiad, had élje az életét. Helyesen tetted, hogy közölted vele, és ne bánkódj emiatt. Ennyi idős fejjel azért már nem kéne teljesen hülyének lennie.
"Egyébként eleinte a fiam is akarta a gyereket, csak azt nem gondolta át, hogy mire vállalkozott. Nagyon felelőtlen."
27-es valami baj van a szövegértéseddel
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!