Hol b. sztam el? Nem értem magamat.

Sziasztok!

16 éves srác vagyok. Középsuliba járok, tizedik évfolyamon.

Azt vettem észre magamon, hogy lassan nem érdekel semmi, sz.rok az egészbe. Pedig tudom, hogy igazából érdekelnek azok a dolgok amikkel nem foglalkozok.

(Egyébként teljesen átlagos vagyok. Nem vagyok se testes, se vékony. Se ronda, se szép. Se gazdag, se szegény.)

Például ott van a tanulás. Tavaly simán ötös, négyes tanuló voltam. Mára ez odáig jutott, hogy eddig csak ketteseim vannak. És nem is lesz jobb. Pedig tudnám teljesíteni a dolgokat. Nem erről van szó. Egyszerűen nem érdekel, holott ott van a másik oldal, hogy igen, engem érdekel. Ez igencsak ellentmondásos, de így van. Magam sem értem amúgy. Pedig szeretnék bejutni egy jó egyetemre, de ez így nem fog menni. Ezt tudom én is. Nagy vágyam lenne bejutni a BME-re villamosmérnöknek. De ez így nem sikerülhet.

A másik, hogy a barátokat is hanyagolom. Néha lemegyek ugyan velük meginni ezt-azt, de inkább otthon vagyok, és csak létezem. Semmi normális dolgot nem csinálok. Semmit. Fekszem, és elvagyok. Nem is gépezek, TV-t sem nézek. Pedig régebben minden hétvégén elmentünk valahova. Nem volt olyan péntek, hogy suli után hazamentem volna. Csak szombaton 4-5-re értem haza. Tehát én nem voltam ilyen itthon ülős srác. Minden koncerten ott voltam amin tehettem. Most is mennék szívesen, de valami azt mondja, hogy nem kell. Nem szükséges. Semmi értelme. Senkit nem érdekelsz. Holott tudom, hogy nem hiába vannak barátaim. Mondom kicsit furcsa, én sem értem.

Ott a sport. Egyik barátommal eljártam thai-boxra. Imádtam. Baromi jó érzés mikor ott állsz egy nálad sokkal erősebb ember előtt, és hajrá. Mindent bele. Baromi jó érzés mikor érzed ahogyan ütnek, rúgnak, de csak beleröhögsz az arcába. Mondjuk az más kérdés, hogy nem az első edzésen röhögsz bele az arcába. :) Baromi jó érzés edzés után úgy hazamenni, hogy nem tudsz menni rendesen.

De sikeresen eltörtem a kezemet. Nem szoktam ilyet csinálni, de hülye módon egy falon vezettem le az agressziómat. Akkor tudtam meg, hogy az egyik barátom édesapja rákos, akivel rengeteget beszélgettem régebben.

Azóta mindenre hivatkozok, hogy mért nem járok. Pedig az életem volt. Hogy igen, hetente négyszer úgy kellett alakítanom az életemet.

Ezek csak példák voltak. Rengeteg ilyen "kis apróság" van még. Ez így folyamatosan alakult ki bennem, ez a sz.rok bele stílus. Szeretnék ezen változtatni. De nem tudom, hogy kezdjek hozzá. A barátaimat kezdem ellökni magamtól, stb. Nyárra csináltam egy kis programtervet, hogy ne legyek ilyen kis hülye. Nem tudom mikor fogom megunni, abbahagyni. Megpróbálom végigcsinálni.

- Angol tanfolyamra menni. Vagy valami más módon rendesen megtanulni az angol nyelvet.

- Elektrotechnikát, matekot, illetve fizikát fogok tanulni. Szépen a kilencedikes anyagoktól. Az elejéről.

- Eljárni hétvégente barátokkal, és csak hétfőn valamikor hazaesni.

- Megpróbálom egy lánnyal tisztázni a dolgokat.

- Végre megalapítani azt a bandát, amit tavaly szerettünk volna.

- Ha épp nem tanulok, nem buliba vagyok, akkor sportolni szeretnék. Mondjuk csak a kondimat szeretném visszakapni végre.

Nem tudom mennyire kivitelezhető. Kíváncsi leszek. De, ha így nem is, akkor hogyan? Semmi ötletem nincsen. Ezeken kívül.