Teljesen tönkretesz a családom, mit csináljak?

Azzal kezdeném, hogy nem vagyok már gyerek. A tágabb rokonsággal elég laza volt a kapcsolat, amióta az eszemet tudom. Nem nagyon szerettek minket. Csak a szüleim jeletik a családot, akik egyfelől támogattak amíg rá voltam szorulva, de másfelől folyamatosan kemény önvédelemre kényszerítettek - rám akarták kényszeríteni a saját elvetélt vágyaikat, amik viszont tőlem hihetetlenül idegenek voltak. Amit én szerettem volna, azt meg nem engedték soha (és nem az Antarktiszra akartam menni expedícióra). Nem értették meg, hogy egy határozott karakterű embernek elviselhetetlen szenvedést okoz, ha valaki más bőrébe kényszerítik. Még most, felnőve sincs szó meghitt családi viszonyokról, a dolgaimat - korábbi rossz tapasztalatok alapján - saját érdekemben nem mondom el nekik. Ha bármiért szólok, elintézik azzal, hogy a "hülye kölyök mit cirkuszol" (ami ebben az életkorban, két egyetem után nem esik jól).

A legnagyobb problémát abban látom, hogy belémrögzült az a séma, hogy "aki etet, az meg is üt". Képtelen vagyok bízni emberekben, ösztönszerűen gyanakszom mindenkire, akkor is, ha az eszemmel tudom, hogy ez semmi jót nem szül. Így képtelen leszek normális párkapcsolatra (most sincs senkim), és végérvényesen semmi értelme nem lesz az életemnek. Húszas éveim vége felé járok, nő vagyok, és félek, hogy lassan kifutok az időből. Mit csináljak? Hogy szabaduljak meg ettől az átoktól?