Miért kell az "idősebb", "tapasztaltabb" generációt lenézni?

a szélsőség minden tekinteteben szomorú

a másik véglet engem ugyan olyan szomorúvá tesz....amikor valaki a kora jogán csinálja ugyan azt,amit te leírtál a másik oldalról

pedig volt, hogy egy 5 éves gyerektől tanultam meg valamit, amihez vak voltam 30 éves fejjel

mindkét "oldalon" vannak elvakult, önző emberek

ez szerintem nem kor függvénye

de igazad van,mindenképpen szomorú

Ez mindig igy volt és igy lesz. Sőt Isten őrizz, hogy még hova fajul a világ.

Jah és igen, nagyon szomorú. De majd ezek a fiatalok is amikor "idősebbek" lesznek, akkor hidd el, hogy ők is el lesznek csodálkozva majd azokon a jelenlegi fiatalokon..

Szia!

Én fiatal vagyok még, szóval nekem is "beszóltál":)

Valóban nagyon általánosító a kérdésed...

Tényleg az a baj manapság szerintem, hogy egyes szülők rendesen dirigálni akarják a gyermeknek az életét, a párkapcsolattól az egyetemig, munkahelyig stb.

Márpedig szerintem valaki párkapcsolatába nem lehet beledumálni, mert azt leginkább az a két felnőtt "gyermek" érti és tudja, hogy mibe van benne. (itt eltekintek azoktól akik túlságosan naivak, vagy túlságosan fiatalok, mondjuk a "felnőtt" 16 évesek..) Aztán az egyetemmel kapcsolatosan is rengeteg ismerősömnek megmondták a frankót...persze ezek úgy járnak egyetemre, mint a vágóhídra...de vagány! nem? Hiszen a szülő csak tudja mi a jó a gyermekének:-S

Aztán a munkahellyel, lakhellyel ugyanígy...

nekem mindig megpróbálták mondani mit tegyek, 18 évesen is este 9 kor otthon voltam, mert hát mit is keresnék bárhol máshol? Persze az egyetemet sem nagyon támogatták ahova mentem (mármint a szakot)...nem beszélve, hogy kezdetben mennyire "idegenként" néztek a páromra...(akivel 3 éve együtt vagyok már...)

A másik: A szülőnek szerintem kutya kötelessége támogatni a gyermekét, amennyire tudja...hiszen évekkel azelőtt mikor megszületett volna "minden álmuk" volt az a piciny gyermek, aztán felnő és hadd engedjük sorsára mert nagykorú lett? Vagy ha megadok neki mindent, akkor mindent csináljon úgy ahogy én mondok én látok, mert "amíg az én házamban laksz, én kenyeremet eszed, azt csinálod amit mondok"? Ne vicceljetek...nem gondolhatjátok ezt komolyan...

Persze mondja meg a szülő a véleményét, de ne zsaroljon érzelmileg, ne vegye irányítása alá a dolgokat, mert akkor a gyermek hanyat-homlok menekülni fog, ki nem tenné?

Aztán fontos hangsúlyozni, persze a gyerek is tartozik ám a szüleinek nem is kevéssel...és viselkedjen úgy ahogy illik. Ez sem utolsó.

De egy szülő mindig tartsa a vállát a gyerekéért akkor is ha az nem mindig kélye-kedve szerint cselekszik. Hiszen neki "csak ő van".

Remélem érthető amit mondtam...

Amúgy nem ennyire fekete-vagy fehér a világ...

Még időközben eszembe jutott valami. Te talán fiatal korodban mindig egyetértettél a szüleiddel? Szót fogadtál mindig mindenben a "tapasztalt", idősebb generációnak?

Attól mert valaki tapasztalt nem bizti, hogy mindig a jót látja, vagy úgy látja ahogy a másiknak a legjobb...

szerintem

előző voltam...