Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Hogyan mondjuk el a szülőknek...

Hogyan mondjuk el a szülőknek a válásunkat?

Figyelt kérdés

7 éve vagyunk egy pár, van egy 4 éves kislányunk, vettünk 2 éve egy családi házat. A kapcsolatunk az elmúlt egy évben romlott meg, próbáltuk sok féle képen helyre hozni, nem sikerült, aminek az lett a vége, hogy egy hete leültünk és megbeszéltük, hogy jobb lesz külön, mert már csak marjuk, öljük egymást és mindketten elismertük, hogy amúgy van egy kialakulóban lévő kapcsolatunk, ahol van esély a boldogságra és a nyugalomra. De, gőzünk sincs, hogy ezt hogyan tálalhatnánk. Nyilván mindenki rohadtul ki lesz akadva, ami hát valljuk be nem feltétlen lenne jogos, hisz ez a mi életünk, de közben mégis számít, hogy mi lesz ebből. A házzal még nem tudjuk hogyan, hisz 15 évre jelzálog van rajta, de ez most még nem is érdekes, először a külvilág fele szeretnénk tudatni, hogy mi már nem vagyunk egy pár, és ne akadjanak ki, ha mással látnak minket. Párom szülei egy pár már rég óta, viszont az én szüleim elváltak, és mindkettő egy olyan nővel/férfival él együtt, akik szintén elváltak, szval példa volt előttünk elég.

Köszönöm a tanácsokat, véleményeket!



2017. dec. 3. 17:16
1 2
 11/16 A kérdező kommentje:
Köszönöm 9-es! És a többi normális, SEGÍTŐKÉSZ szándékú emberben, hozzászólónak!
2017. dec. 3. 17:50
 12/16 anonim ***** válasza:
69%

"Anya, Apa, Bélával elválunk."

Nem értem, mi ezen olyan nehéz. Én még nem váltam el és nem is tervezem, de ha arra kerülne a sor, egy percet sem tépelődnék ilyesmin. A mai világban a házasságok fele válással végződik, nem ti lesztek az elsők, és az utolsók sem.

2017. dec. 3. 17:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/16 A kérdező kommentje:

Sziasztok!


Felbátorodva az üzeneteiteken, felhívtam az összes családtagomat (anyósomékat nem, azt meghagyom Páromnak), persze, mindenkit sokkoltam, de aztán azt mondták, hogy elfogadják, de bombáztak a kérdésekkel, gyerektartás, ház, hitel, mi hogy lesz....

De erre számítottam is! Viszont ez az én életem és boldog szeretnék lenni és ez már ebben a kapcsolatban nem volt meg. Így sokkal jobb lesz nekünk és a kislányunknak is.


Köszönöm mindenkinek a segítséget, támogatást!

További szép estét és boldog életet Nektek!

2017. dec. 3. 19:32
 14/16 anonim ***** válasza:
42%

a vagyonmegosztást okosan

a gyerekek ügye is fontos, de a gyerek rugalmas, így az annyira nem bonyolult

2017. dec. 3. 19:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/16 anonim ***** válasza:
88%

Az a lényeg, hogy egyetértésben és békében el tudjatok válni. Őszintén szólva nem igazán érdekelne mások véleménye: "én megmondtam", vagy hogy "hol a nagy szerelem?".


Fontos, hogy a lányotokkal is meg tudjátok értetni, hogy megváltozik az életetek, de miatta érdemes lenne jó viszonyt ápolni továbbra is.

2017. dec. 3. 20:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/16 A kérdező kommentje:

Köszönöm mindenkinek! Én mindenképp a jó viszonyt szeretném. És hajlandó vagyok a Párom majdani Párjával is tartani a kapcsolatot, muszáj is leszek, mert nyilván, lesz, hogy ott is alszik majd vagy ott tölt egy napot, mert én semmiképp nem akarom korlátozni a láthatást, amíg azt látom, hogy a kislányunknak ott jó, jól érzi magát az ott is és az Édesapja társaságában is, akkor is, ha én nem vagyok jelen. Nem akarok apás hétvégét, azt, hogy ne vihesse le a Balatonra nyáron, ha épp az napja szabad, csak mert egy bírósági papírom van, hogy csak ekkor és akkor mehetnek el együtt. A kislánynak szüksége van pont annyira az Édesapjára, mint az Édesanyjára! Úgy gondolom, nem apukával szúrnék ki, ha lekorlátoznám a láthatást, hanem a kislányunkkal, akinek pedig a legkevésbé szeretnék, szeretnénk rosszat! Szeretném apuka jelenlétét a kislány fellépésein, szeretném, hogy szabadon mehessenek, ha épp valahova elmennének, ne legyen az, hogy ne mehessenek. Ugyanúgy elmegy majd érte az oviba, utána fagyizni, ezt mind megtehetik, én nem fogok ennek gátat szabni, amíg a gyermek mosolyogva, kiegyensúlyozottan jön haza.

A vagyonmegosztás elég egyszerű. Van egy házunk, és mivel kifizetni nem tudjuk egymást, így majd valószínűleg el kell adjuk. 1/2 arányban vagyunk tulajdonosok mindketten, így a vételárat felezzük, amiből a maradék hitelt visszafizetjük és a maradék pénzünk pont elég lesz egy lakás megvásárlására. Ez a terv, de nyilván nem lesz ilyen gyors és egyszerű az eladás, mint ahogy azt most leírtam.

2017. dec. 4. 08:13
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!