Szerintetek miért ilyen a férjem?

Az ábra azt mutatja, hogy egyikőtök se volt felkészülve a házasságra, de még egy párkapcsolatra se. Fogalmatok sem volt arról, milyen hátulütői és csapdái vannak egy ilyennek. Ez nem azt jelenti, hogy el kell kerülni, hanem hogy képben kell lenni és motiváltnak kell lenni a fejlődésre, változásra - így felkészülten néztek szembe a kötelezően felmerülő nehézségekkel. A felkészületlenségből fakadó zavar most pont egybeesik azzal az időszakkal, amikor jellemzően először lehull a lepel a dologról, értve ezalatt, hogy redukálódik az a hormontermelődés, ami az első időszakban megteremti a rózsaszín ködöt és szerelemben fűz össze két embert.

Ha "csak" párkapcsolatban lennétek, akkor az általad leírt dolgok jól indukálnának vitákat, melyek aztán kiteljesedve azzal az érzéssel, hogy már nem szeretitek úgy a másikat mint korábban, rövidesen szakításhoz vezetnének. Azonban Ti házasok vagytok és bár az egyház már nem áll annyira a válás útjában mint régebben, feltételezem azért erre gondolnátok utoljára.

Amit leírsz, az alapján a párod tényleg "fura", bár ez egy finom jelző arra, hogy két hétig nem szól Hozzád. Az inkább azt sejteti, hogy van valamilyen mentális gondja. Ez fakadhat abból, hogy nem sikerült a családjából tiszta kommunikációs formákat elsajátítania, de olyasmi is lehet, hogy érzelmileg beragadt valamilyen gyermekkori fejlődési szinten. Az ilyen viselkedés ugyanis felnőtt emberek között tisztességtelen. Nem biztos egyébként, hogy haragszik rád ilyenkor, de az biztos, hogy valahogy kommunikálnia kellene arról, hogy mi zajlik benne. Nem feltétlen az adott pillanatban, de utána mindenképp, mert ez így kissé pszichopatás.

A leírásodból azt gyanítom, hogy Te és ő két külön világban éltek. Nem igazán lát Téged (meglep azzal, amit utálsz...), egy saját valósága van, amit persze többé-kevésbé mindenkiről elmondhatunk, de amikor együtt élünk valakivel, akkor fontos érdekünk, hogy összehangoljuk ezeket egymással. Ő viszont nem hangol semmit, egyszerűen vakon él melletted tovább a kommunikációs defektekkel.

Mert az nyilvánvaló, hogy nem kommunikáltok úgy, hogy értsétek egymást. Így simán el tudom képzelni, hogy az ő fejében Te vagy a furcsa, akire egyértelműen 'vár', hogy induljatok a kiállításra és Te mégsem mész.

Szóval itt a tiszta kommunikáció, vagy egyáltalán a kommunikáció egy nagy kérdőjel. Kinyitni a száját, beszélni, hogy vár rád, bámulatos, hogy el tud menni úgy a lakásból, hogy egyik oldalról sem merül fel a gyanú, hogy félreértitek egymást. Mi az hogy vár? Hogy derül ki ez a várás? Hogyan lehet látványosan várni? Szerintem a várakozás egyáltalán nem egy olyan sajátos cselekvés, amit be lehet azonosítani.

Sajnos azzal Te sokat nem tudsz kezdeni, ha neki van egy-két pszichés gondja, azzal viszont igen, hogy felkészüljetek arra, hogy még lehúztok egymással pár évet, lehetőleg elégedetten. Jobb később, mint soha.

Ehhez érdemes lenne elmennetek párterápiára. Ez nem ciki. Sajnos ma olyan szintű a felkészületlenség a társas kapcsolatokra, hogy még a felkészülten kötött szövetségek is tucatjával mennek tönkre. Mindenki azt hiszi, hogy a saját valósága az egyetlen igaz valóság és eszük ágában sincs hangolni. Triviális, banális dolgokon csúsznak el egymást szerető emberek és adják fel a szövetséget. Ha érdekel, elolvashatod a Férfiak a Marsról, a nők a Vénuszról jöttek c. könyvet, ami kötelező kéne hogy legyen mindenkinek, aki összebútorozásra adja a fejét. A párkapcsolati problémák 90%-a a kommunikáción alapul és irtó jól modellezhető, hogy XXI. századi irtózatosan defektes kommunikációnkkal mennyire egy kaptafára bénázzuk el a dolgainkat. Lehet, hogy rájössz, mi is valójában a férjednél a duzzogó mód.

Egyébként úgy sejtem, hogy a férjednek egy egyéni pszichoterápia is igen jól jönne, de a párterapeuták úgyis elküldenek, ha látják, hogy valami nehézség speciálisan az egyik emberben gyökerezik.

Az általad felvázolt esetekről beszéltél vele később? Ha beszélgetést kezdeményezel, jobb ha nem a viselkedéséről faggatod, hanem elmondod, hogy milyen érzéseket vált ki belőled. Például olyan tanácstalan és bizonytalan vagy, vagy éppen elhanyagolt vagy mintha nem tisztelne akkor amikor nem szól hozzád és tudnátok-e kialakítani az ilyen helyzetekre valami forgatókönyvet. Vagy hogy úgy érzed, hogy sokszor nem érted meg őt és ez idegesít és olyan jó lenne ha segítene ebben, beszéljetek át eseteket, hogy kinek mi volt a fejében.

Úgy is csinálhatjátok - nagyon tanulságos gyakorlat - hogy egyikőtök mond egy állítást (nem egy példabeszédet, csak valami egyszerűt, pl. Amikor elmentél a kiállításra nélkülem, megbüntetve éreztem magam azért, hogy nem készültem el a vacsorával.), majd a másik visszamondja (Tehát azt mondod, büntetésnek vetted, amikor egyedül mentem a kiállításra, mert zokon vettem hogy nincs kész a vacsi időben.), Te azt mondod, rendben, tényleg ezt mondtad, majd a másik következik azzal, hogy az állításra reagál. (Azt hittem, hogy követni fogsz az előszobába, de nem valami teljesen mást csináltál, úgyhogy úgy vettem nem érdekel.) Te visszamondod ezt, majd ő leokézza, aztán - csakis aztán hogy visszaigazolta, hogy megértetted, jössz megint Te.

De a legegyszerűbb mód tényleg a párterápia. Saját magunk nem tudunk okosak lenni ebben, nulla pszichológiai ismerettel pláne.

Én úgy látom, nem ismeritek egymást, mondhatni mintha 2 idegen házasodott volna össze.

A haragból nem beszélés, nem válaszolás pedig durva passzív-agresszió. Olvass utána! Szeretetmegvonás, a bántalmazás egyik formája.

Ebben a formában nem sok jövőt jósolok ennek a házasságnak. Jobban ki kellett volna ismerni a másikat, mielőtt elköteleztétek magatokat egymás mellett.

Amúgy az előttem szóló jókat írt, fogadd meg.

Egy egyházi közösségben ismerkedtetek meg. Ennyi.

Olyan a házasságotok, mint a vallás. Hittetek valamiben, amiról aztán kiderült, hogy nem létezik.( gyengébbek kedvéért a szerelem)