Nagyon bántó, amit mondtam? Bocsánatot kéne kérjek?
A nagynéném 37 éves, a férjével 5éve szeretnének gyereket.
Nekem három hete született meg a kislányom és sokat segít vele kapcsolatban, naponta jön hozzánk. Igaz, hogy ezekre nem kértük, de mondta anya is, hogy nehéz a nagynénémnek mostanában és hogy amíg nem teher, hogy itt van, ne mondjak semmit. Oké, ezt meg is értem.
Viszont már a terhességem alatt is tett pár megjegyzést, hogy nem igazságos, hogy nekünk 'csak úgy' összejött, miközben nem is akartunk egyáltalán gyereket és milyen sok pár évekig készül erre.
Az utóbbi napokban is mindig volt valami, amivel kicsit odaszúrhatott nekem, meg ilyeneket mondott, amikor sírt a lányunk, hogy "majd én segítek, te úgysem tudod, mi a jó egy gyereknek", és hasonlókat. Próbáltam tűrni, de ma már teljesen elszakadt a cérna.
Eljött velünk sétálni és a baba bealudt a babakocsiban. Én pedig úgy, ahogy volt, átraktam a kiságyba (nem akartam, hogy a hordozóban aludjon sokat). Erre elkezdett velem a nagynéném veszekedni, hogy ez így nem jó, nem kényelmes ruhában van és öltöztessem át rugdalózóba, stb. Ötszöt elmondtam, hogy nem kell, jó így, mert örültem, hogy alszik a lányom, de a nagynéném csak erőltette és bement a szobába, hogy ő igenis átöltözteti. És erre mondtam, hogy ne ébressze fel, majd a saját gyerekét úgy öltözteti és akkor, amikor csak akarja, de az enyémet haggya aludni. Erre kiakadt, hogy hogy mondhattam ilyet neki és hogy ő csak segíteni szeretett volna...
Utána elment.
Viszont most felhívott anya, hogy mégis miért vagyok ennyire szívtelen és gonosz, meg miért szólok bele, hogy hogy viselkedik a babával. Hát könyörgöm, talán azért, mert az én gyerekem és nem csak bébiszitternek vagyok itthon vele...
Szerintetek mit csináljak?
Nem az a baj, hogy itt van néha, hanem hogy mindenbe beleokoskodik ezzel az "én jobban tudom" stílussal és engem és a páromat tök hülyének állít be, mint akik idióták és nem tudnak gondoskodni a saját gyerekükről...
NE kérj bocsánatot és ne engedd be a családod életébe a körülötted élő embereket, végülis nem a bejárónőd egyik rokonod se, minek van ott folyton és kinek mi köze ahhoz, hogy hogyan gondozod/neveled a saját gyerekedet? Anyádnak sincs köze hozzá, csak a férjedre és rád tartozik.
Sőt, ne is foglalkozz ezzel a témával többet, örülj, hogy megszabadultál az ilyen piócától.
Ne kérj bocsánatot és ne engedd be többet babázni, max. alap rokoni látogatásra. Mindennek van egy határa.
Édesanyádnak pedig mondd meg szépen, hogy ő maga mondta, hogy addig ne szólj semmit, míg nincs a terhedre. Hát most arra van és nem kérsz többet belőle. Ennyi.
Ha nagynénéd ennyire babázni akar, menjen el bébiszitternek, ne a rokonságot terrorizálja már...
Menjen orvoshoz, tegyen a gyerekért ha ennyire kell neki, öt éve próbálkoznak és még nem vizsgáltatták ki magukat? Egy pszichológus sem ártana, nem hiszem el, hogy nem veszi észre, hogy mennyire szánalmasan viselkedik!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!