Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Elegem van. Mit csináljak?

Elegem van. Mit csináljak?

Figyelt kérdés
14 éves vagyok de elegem van h semmi ne jön össze. Iskolába van aki azért utál mert tanár szerint én rajzolok a legjobban az osztályban. De ezért miért kell rám haragudni? Igazán nem tehetek róla h szeretek rajzolni. A legjobb barátnőm mióta pasija van, szinte lesesz*r, ha kint vagyunk is mindig ott van a barátja és persze én csak vagyok.. Nemrég volt egy verseny ami számomra igen fontos volt, de csak másodikok lettünk, ez miatt vagy 2 hétig ki voltam bukva ( főleg h 1 ponton múlt) Utána ahogy kihevertem a versenyt, jobb volt minden, barátnőmmel is nagyon elvoltunk.. erre most ennek is vége :( Ráadásul bnőmmel pár hónapig nemvoltam jóba, mindig egy másik csajjal ment mindenhova. Aztán úgy 1 hónapig jóba voltunk és most megint azzal a csajjal van inkább :S Tegnap este el akartam menni egyik haverommal éjszaka egy kicsit beszélgetni, hülyéskedni. De nem engedtek el.. Aztán ma este úgy volt h én, apum meg bnőm elmegyünk horgászni, de most esik az eső és ennek is annyi. A sulit sem bírom már, egyszerűen belefáradtam a folyamatos gürcölésbe.. Tudom apró dolgok, nem áll meg a világ.. de tényleg elegem van. Alapvetően én egy nagyon életvidám, mosolygós csaj vagyok.. de mostanában semminek sem tudok örülni .. :( Mit csináljak?
2010. máj. 29. 17:25
 1/8 anonim ***** válasza:
63%
Az élet pofonjai a legnagyobbak,ne aggódj, lesz még sok!
2010. máj. 29. 17:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
100%
Fuss, olvass! A futás kikapcsol, tisztít, energiával tölt fel. Az olvasás pedig egy kicsit kimozdít ebből a világból! :)
2010. máj. 29. 17:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
100%
A futás tényleg nagyon jó, de mivel rossz az idő elég ha bent tornázol valamit, nagyon jól levezeti a feszültséget. Én nem vagyok egy vékony alkat mégis imádok mozogni, igaz majdnem hányingerem van mikor abbahagyom a kimerüléstől de utána állati jól érzem magam. Ajánlom neked is :)
2010. máj. 29. 17:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
25%

Szerintem túlérzékeny vagy...

Ne tarts mindent ekkora tragédiának, mert olyan leszel, mint én...:S

Ha zavar, hogy barátnőd nem törődik veled, akkor "szerezz" egy másikat! Vagy egy pasit, hogy ismerem a szánalmas 14 évesek gondolkodását akkor már amúgy is itt az ideje, hogy szétke.féltesd magad a félvárossal!:)


Nemsokára itt nyár, jobb lesz minden... ha másért nem, azért, mert 3 hónapon keresztül csak kef.élni fogsz.:)

2010. máj. 29. 17:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
0%
Ja, 21f.
2010. máj. 29. 17:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:

Emlékszem 14 évesen, nyolcadikban mennyire szarul éreztem magam. Talán akkor volt életem mélypontja. Gondolkozz el egy kicsit, keresd a szép dolgokaz az életben, hogy képes legyél elviselni a rosszat.


Esik az eső--> menj ki és hallgasd a cseppeket stb.

Menj moziba, hívj egy egy unokatesót, nem a legszuperebb barátnőt, akárkit. Kétlem, hogy csak 1 barátnőd van. Ha nincs lehetőséged a mozizáshoz, filmezzetek otthon. Sok finomságot bapakoltok és nézitek a jó kis filmeket.


Aludjon ott a bnőd, beszélgessetek és mondd el neki, hogy bánt, hogy kevés időt szán rád, de ne vádlón mondd el neki, mert megsértődhet.


Az olvasás tényleg jó.


A sport is, kikapcsol.


Rajzolgass, tervezd a nyarat.

2010. máj. 29. 18:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 A kérdező kommentje:
köszönöm a válaszokat :)
2010. máj. 29. 18:17
 8/8 anonim ***** válasza:
Kit érdekel,hogy utál?A lényeg,hogy te jól rajzolsz.Persze ,hogy ott van a barátja.Azért járnak együtt.Az lenne a furcsa ,ha nem lenne vele.Beszéld meg a barátnőddel.Csináljatok egy délutánt amikor ketten elmentek valahova.Mondjuk plázázni,teázni.A versenyt eleve rosszul fogod fel.Nem kudarcként kell megélni.Szerintem tök jó ,hogy másodikok lettetek.Ne haragudj ,de szerintem nem is igazi barátnő.Egy hónapig jóban vagytok aztán meg nem??Ez hogy van? A haveroddal meg találkozz nappal ,amikor a szüleid elengednek.A horgászást nem is gondolhatod komolyan :D mármint jó ,hogy nem már azért van eleged mert esik az eső .Elmentek máskor ;)A sulinak meg mindjárt vége.Állj másképp ezekhez a dolgokhoz.Ne azzal foglalkozz ,ami nem sikerül.Barátkozz másokkal is.Rajtad múlik.Mondjuk olvass el egy pozitív irányba terelő könyvet.
2010. máj. 29. 18:32
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!