Igazuk van a szüleimnek, vagy csináljam azt amit jobban szeretek?
Egészségügyi diplomám van, de lényegében csak a gyakorlatok során dolgoztam a magyar egészségügyben.Illetve 3 hónapot, majd indoklás nélkül felmondtam a próbaidőben.
Ezután elmentem egy áruszállító céghez, és jelenleg is ott dolgozok.
Amíg az eü-ben dolgoztam, kerestem 140, 150-160 ezreket 12 órában, olykor sok túlórát bevállalva.
Az idősebb, és tapasztaltabb kollégák részéről nulla megbecsülés, folyamatos megalázások, vagy így vagy úgy. (bár érzékeny lelkű is vagyok így az apróbb dolgokat is magamra veszem, de én akkor is így érzem,hogy rengetegszer megaláztak ott)
Most 8 órában dolgozok mint sofőr, belföldön fuvarozok, szabad hétvégékkel, 6-tól 14-ig tart a munkaidőm, szóval lényegében az egész délutánom szabad.
Nem aláztak meg még egyszer sem, nem néztek kutyának, türelmesek, és megértőek.E mellett a nettó fizetésem 220 ezer forint.
Nagyon jól érzem magam ezen a munkahelyen, viszont a szüleim rossz néven veszik,hogy ezért tanultam, meg hogy egy "proli" sofőr lettem, kár volt ennyit tanulnom, meg ők már mindenkinek eldicsekedtek,hogy én milyen felelősségteljes munkát végzek, és milyen büszkék voltak rám.
Valahol sajnálom én is,hogy ott hagytam azt a pályát, hisz valóban ezt akartam csinálni, ezért tanultam, én is büszke voltam magamra,hogy ezt elértem, de úgy vagyok vele,hogy a papíromat,és a tudásomat senki sem veszi el, az örökre megmarad.(még akkor is ha a tudás kicsit megkopik, a papír esetleg "elévül" de a "nagyja" megmarad nekem, és szerintem 10 év után is egy átolvasással minden elkopott tudás visszajönne)
23 éves vagyok, úgyhogy még előttem az élet, ha egyszer az egészségügyben is lehet majd 200-250 ezreket keresni túlóra nélkül, úgy,hogy nem kell hozzá orvosit végezni, akkor látok rá reményt,hogy visszatérek, de jelenleg szerintem nem éri meg.
A jelenlegit csináld mert jobban érzed magad, szabadabb vagy, többet keresel és lelkileg sem olyan megterhelő mint az egészségügy.
Ha meg maszek áruszállító leszel akkor havi 600 000 Ft is lesz abból, mármint ennyi az egyiknek a bevallott jövedelme.
Ismerős az eset amit írtál, mert a környezetemben soknak szinte hisztis rohama lett amiért mérnöki diplomával a sajátomban erdővel és más mezőgazdasági tevékenységgel foglalkozok. Ennek oka hasonló mint az esetedben. Nem érzem azt hogy a munka elvenne bármi időt is az életemből, nem parancsol senki, a sajátomban földesúrnak érzem magam, nincs stressz és ébresztőóra, a saját életemmel foglalkozhatok, stb. Ha majd ennél többet nyújt egy mérnöki állás, mondjuk havi 3 millió Ft nettó fizetéssel akkor minden bizonnyal előkotrom a mérnöki diplomám. Nem azért tanultam hogy cseléd legyek.
Eü-ben semmire nem mész, én 20 éve dolgozó diplomás védőnőként 130-at kapok kézhez.
Nem érte meg a pénz oldaláról, de mit csináljak, ha imádom a gyerekeket. :)
Nevetséges ha azt várják hogy olyan munkát végezz ami idegörlőbb, több a napi munkaidő, megaláznak és még a fizetés is kevesebb. Talán közben meg irigykedve nézned kéne a "prolis" sofőröket amint lazaságukban az út széli pillangókban gyönyörködnek több fizetésért és kevesebb munkaidővel?
A két munka közül az ám a "prolisabb" amelyik több munkával kevesebb eredményt ér el.
Szüleidnek is elmondtad az érveidet?
Szerintem maradj a jelenlegi melódnál.
A proli munkatársaimról meg annyit tudok mondani, hogy van köztünk egy diplomás történész(?) (vagy valami hasonló, nem emlékszem pontosan hogyan definiálta az eredeti végzettségét)
Illetve egy fiatal srác aki angol tanár volt, de 2 év után ő is elhagyta a pályáját.
Persze tényleg vannak tuskó proli munkatársaim is, de ugyan ilyen arányban voltak az egészségügyben is olyan barom állatok akikre egy vasszöget sem bíztam volna rá nemhogy a beteget.
Szerintem jól döntöttél, én jövőre diplomázom, ugyanígy eü... Engem nagyon sokszor megaláztak az idősebb kollégák és eszem ágában sincs egészségügyben dolgozni.
A szüleid meg ne irányítsák az életed... Nem ők szerezték a diplomádat és nem is a trófeájuk vagy... Az én anyám is dettó ilyen, azt hiszi, hogy mert megszült bármit megtehet velem. De téved.
Egyébként meg örülj, hogy megóv attól az élet, hogy szétstresszeld magad :))) További minden jót!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!