Mit tegyek, hogy ne legyek olyan, mint apám?

Szüleim elváltak, apámmal néha szoktam találkozni. Ő egy nagyon felelőtlen ember, olyan, mint egy kamaszfiú. Néha füvezik vagy mást csinál, nincs egzisztenciája, a szüleinél lakik. Anyám nagyon utálja, amit meg is értek, hisz elvette a fiatalságát. Nagyon rossz, de mindezek ellenére én mégis felnézek apámra, mert nem olyan, mint a többi otthonülő, unalmas (de gondoskodó) apa, hanem olyan zenéket hallgat, olyan filmeket szeret, ugyanazokon nevet, amiken én, művész (talán életművész is..) . Mindig rendes, gondoskodó apára vágytam, de mégis valahogy szeretem hangoztatni, hogy az én apám más, mint a többi. Ez tudom, hogy rossz, mert nem kéne egyáltalán becsülnöm azért, amilyen az életvitele és talán nem is ezért, hanem mert ő szabad, azt tesz, amit akar. Kicsit érthetetlen vagyok és nem akarok ellenszenvesnek tűnni, de mégis félek, hogy olyan leszek, mint apám. Hiába kapok/kaptam jó nevelést anyutól, hiába tanít a jóra, az erkölcsös életre, mégis bennem van az az apám életviteléhez való vonzódás. Nem szeretnék drogozni, mert attól félek, csak így..vele mindig minden más, mint anyuval. Az élet nagy dolgairól tudunk beszélgetni és nem úgy kezel, mintha a lánya lennék, hanem mintha egy barátja. felelősségteljesebb vagyok már most, mint ő, de kicsit félek, hogy belevisz valamibe. Miután beszéltem vele vagy találkoztunk, megváltozom, valahogy nem lesznek terveim, csak úgy tengődnék a nagyvilágban, ami semmi jóra nem vezetne. Anyut mindig konzervatívnak nevezi, olyankor én leszúrom. Annak ellenére, hogy azt hiszem, szeretem, mit kéne tennem, hogy ne legyek olyan, mint ő? Néha azt érzem, teljesen megváltoztat vagy befolyásol. Talán csak nagyon ritkán kéne vele beszélnem vagy egyáltalán nem? Komoly válaszokat kérek. Előre is köszönöm!

16L