Szerintetek mit kellene csinálnom? Nagyon hosszú lesz

Szóval ez nagyon, de nagyon bonyolult dolog. Kezdésnek annyi, hogy 19 éves fiú vagyok szüleimmel élek. Még soha nem volt külön szobám, a szüleimmel voltam egy szobában, ebből adódóan még soha nem volt barátnőm. Lehet másnak, ez nem kizáró ok, de nekem igen, most gondoljatok bele, hogy van barátnőtök és nem tudod haza vinni. Van két nővérem, az egyikkel nagyon jó a kapcsolatom, ő már elköltözött és van egy kislánya és férje. A gond a másik testvéremmel van, 23 éves itthon lakik, ezzel alapból nem is lenne baj. De másfél éve összejött egy csávóval és rávette szüleimet, hogy had költözzön ide a csávó, na, innentől kezdve az egész családi élet megváltozott. Ide költözött a csávó és nekem nem volt másfél évig szobám. Továbbra sem, gondoljatok, bele mennyire frusztráló lehet, hogy egy idegen ember elveszi annak a lehetőségét, hogy te úgymond külön életet élj. Na, a bajok itt nem értek véget-gyereket csináltak, és meg is tartottak (nem helyeslem az abortuszt) és ide szülték a gyereket. A szüleim, kint alszanak a nappaliba, ugye mert kellett a gyereknek a nagyobb szoba, én meg a kis szobába kerültem át. Teljesen tönkre teszik a szüleimet, élősködnek rajtuk. Rengeteget dolgoznak vendéglátásban, és nem tudnak pihenni, mivel a nappalin keresztül járkálnak rajtuk, meg a gyerek is sír állandóan. De meg amikor terhes volt vettek egy házat, rengeteg hitelre, de abba nem gondoltak bele, hogy nem tudják csinálni, ezért a ház, egy éve ott áll és nem csinálnak rajta semmi, csak a hitelt fizetik, és itt élősködnek. A férfinak nyolc általánosa van, olyan buta, mint a föld és hatalmasak az igényei, azért mert valahogy olyan helyre került gyárba hogy csoportvezető. Nővérem sem egy értelmiség, rossz érettségi, egész életébe soron dolgozott (ezzel nem degradálom a sori dolgozókat) szüleim is dolgoztak ott. Csak, hogy felelőtlenül vágtak bele a hiteles házba, és a gyerekvállalásba. Az én problémám az, hogy nem bírom ki, hogy lássam a szüleimet szenvedni, látom, rajta mennyire megviseli, őket ez az egész csak nem mondják. Én sem bírom már a jelenlétüket, dolgozok most nyáron és mindig arra ébredek, hogy sír a gyerek. Szeptembertől megyek egyetemre és félek nagyon, hogy nem tudok kellően koncentrálni az iskolára, hogy állandóan sír a gyerek és a hasonló problémák. Albérletbe meg nem mennek, és hiába könyörgök szüleimnek, hogy küldjél el őket, nem küldik el őket, mert nem küldheti el a gyerekét és az unokáját. Tudom nehéz a szülő dolga, de akkor is. Nem tudom megérteni, én meg közbe tönkre megyek, már annyira idegroncs vagyok, soha nem tudok semminek örülni, tegnap küldték az sms-t hogy felvettek, de annak sem tudtam örülni, volt egy időszak, amikor frontit kellett szednem, mert annyira ideges voltam. A kollégium teljesen kilőve, mert körülbelül 30 percre lakok az egyetemtől, se hátrányos helyzetű nem vagyok, vagy hasonlók a miatt bevennének kollégiumba. Az, hogy meg külön albérletbe elmenjek én, azt meg nem tudom megoldani. Nagyon sokszor gondolkoztam azon, hogy öngyilkos legyek, mert már nem tudom elviselni őket, de mindig az tartott vissza, hogy ne szenvedjenek ez miatt is a szüleim. Nem nagyon szeretnék így élni, hogy a szüleim a saját szemem előtt mennek teljesen tönkre. Állandóan feszült a hangulat volt már olyan is hogy tettlegességig fajult a helyzet. Annyira idegesítő, hogy senki nem látja a problémát és úgy beszélnek velük és viselkednek, mint ha ők lennének a világ legjobb emberei, én meg mindent megteszek, és amikor szóvá teszem, hogy el kéne, menniük nem itt kellene, már lenniük én vagyok a legszemetebb ember a világon. Szerintetek, mit kellene csinálnom, vagy mi jelenthet kiutat ebből a hosszabb időszakos érzelmi terrorból?