Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Mit tegyek ilyen családdal?

Mit tegyek ilyen családdal?

Figyelt kérdés
Még mielőtt anyám elhordja apámat mindenféle pszichopata bunkónak apám anyámat meg minden trehánynak azért tudniuk kell valamit. Először is kezdjük apámmal. Évekig gondjai voltak az alkohollal, és amikor ivott akkor rendszerint agresszív volt. Sohasem tudta hol van a határ. Volt, hogy naponta 8 liter tablettás bor is elfogyott nálunk. És rejtegette az üvegeket tehát szégyellte magát emiatt, de nem kért segítséget senkitől. A karácsonyaink rendszerint úgy teltek el, hogy el kellett otthonról menekülnünk. A legszörnyűbb eset.” Az volt, amikor kb. 8éves lehettem és apukám fejbe verte anyukámat és anyu elájult. Én nem tudtam mit kell ilyenkor csinálni. És abban a pillanatban mindent elfelejtettem pedig ugye, mint tudjuk, sok rajzfilmben mutatják, hogy vízzel öntik le az ájult rajzfilmfigurákat. Na de térjünk vissza a témához. Fogalmam sem volt mit kéne tennem. Ott térdeltem anyukám mellett és rázogattam. De nem ébredt fel. könyörögtem apukámnak, hogy adjon gyógyszert, mert anyu szívbeteg és azt hittem valami ezzel kapcsolatos baja van. Anyu szívgyógyszere a legmagasabb polcon volt. Apu nem akart gyógyszert adni csak simán leült tv-zni bűntudat nélkül. Majd olyan 15perc könyörgés után végre odaadta anyu gyógyszerét majd elment otthonról. Vittembe vizet és gyógyszert, úgy ahogy tőle láttam, hogy, hogy veszi be. Először vizet öntöttem a szájára tudom, hogy ezt nem így szokás, de akkor még nem tudtam. Anyu köhögni kezdett én elkezdtem szólogatni majd pár másodperc múlva felébredt.” Apukám ezeket a gondjait sajnos csak későn vette észre és akkor anyukám már nem őt szerette. Jó és akkor most egy pár dolgot édesanyámról. Igen valóban kevesebbszer mos, főz és takarít, mint más nők. Van, hogy 1 héten egy nap sincs ebéd. Van, hogy a szennyesbe 2 hétig vagy több ideig állnak a ruhák. A takarítás nála pedig annyit jelent, hogy összesöpör. De tény hogy más nőnek ebben a férje is segít. Nálunk ez nem így van. Édesapám elvárja, hogy minden meglegyen körülötte. És cserébe semmit sem nyújt. Na de most térjünk vissza édesanyámhoz. Iszonyatosan undorodom attól, amit tett. És már-már szinte szégyellem, hogy ő az anyám. Kezdjük is az elején. 2009. december 31. Egy szilveszteri partin voltunk ahol ott volt …..István is. Már ott sem tetszett, ahogy közeledett anyám felé próbálta ölelgetni természetesen ittas állapotban. Amikor elmondtam ezt anyunak a válasza ennyi volt: „Tényleg én ezt észre sem vettem.” majd jót röhögött az egészen és arrébbment szintén vissza az Istvánhoz. Édesapám azon a napon dolgozott csakhogy ezt is megemlítsem. Aztán hónapok teltek el. Közben sejtettem, hogy valami van közöttük, de akárhányszor megkérdeztem anyukámat mindig az arcomba röhögött és közölte, hogy ők csak barátok. Közben persze végig arról beszélt, hogy az István milyen jó ember hogy ő élményfürdőbe vinne minket ő így ő úgy. Anyu nagyon sokszor ment vele boltba vagy máshova. Régóta szerettem volna felmenni Budapestre, a kínai piacra. Anyu megígérte, hogy velem fog elmenni először. Egyik nap nagy szatyrokkal tért haza megkérdeztem hol volt. Azt mondta Budapesten, a kínai piacon. Mondtam neki, hogy megígérte, hogy velem fog először felmenni. Erre ő azt mondta: jól van, de az István elvitt. Én inkább fogtam magam és bezárkóztam a szobámba. Egyiknap bejött a szobámba és megkérdezte, hogy mi lenne, ha felmennénk Pestre mondtam, hogy oké. Erre ő közölte, hogy de az Istvánnal. Gondoltam jó úgyis csak barátok. Vagyis inkább fogalmazzunk úgy, hogy próbáltam magamnak bemesélni, hogy ők csak barátok. Bár ne tettem volna. Amint odaértünk az István elkezdte őt ölelgetni. Próbáltam mindig közéjük állni, de nem igazán jött össze. Gondoltam, majd ha hazaérünk, beszélek anyuval, de amint felvetettem ezt a témát a csak annyit mondott, hogy nekem ehhez semmi közöm jövőre úgyis Velencére fogok iskolába járni. Most már így utólag azt kívánom bárcsak ne mentem volna el Pestre velük. Azóta már nem takargatták a titkukat csak apu előtt. Mindenhova az Istvánnal kellett mennünk. Orvoshoz, vásárolni mindenhova. És szinte mindent ő is fizetett. Csak egyetlen kérdésem volt. Miért? Hisz nem is rokonom, hisz nem is ismerem az, hogy anyámmal jóba van az nekem nem sokat jelent. De aztán rájöttem 2010. május 18-a én és az öcsém is betegek vagyunk. Az öcsémnek 39 fokos láza van. Adtam neki lázcsillapítót, de nem ment lejjebb. Anyu sehol. Ő, aki egy csöppet sem ért a telefonokhoz elment az István telefonját megcsinálni. Mondtam neki, hogy ez elég ócska duma, mert nem is ért a telefonokhoz erre ő azt válaszolta, hogy:- De új SIM KÁRTYÁJA van és a nevek elvesztek a telefonjából. Felment hozzá. Kb. 1óra múlva az öcsém sírva könyörgött nekem hogy menjek fel az Istvánhoz és szóljak, hogy anya jöjjön le, mert ő lázas és nagyon rosszul van. Felmentem, de szóltam az öcsémnek hogy jöjjön velem. Valahogy éreztem, hogy valami rossz lesz valahogy éreztem, hogy nem lesz jó, amit ott találok. Felmentünk. Kopogtam. Semmi válasz. Kopogtam még egyszer. Zörgést hallottam ezért kopogtam még egyszer. Végre ajtót nyitott az István röhögve megkérdezte, hogy mi a probléma. Mondtam h anyut keresem azt mondta mindjárt jön. Megkérdeztem, hogy hol van? Azt mondta a szobába. Itt már sejtettem, hogy mi a szituáció. Bementem nem érdekelt semmi. Láttam, hogy a harmonikaajtó félig csukva van. Bementem a szobába és láttam, hogy anyám ott öltözködik. Na, ez nekem elég volt. Pár másodpercig mozdulatlanul álltam majd fogtam magam és kiviharzottam a lakásból egy büdös k****a kifejezéssel. Sírva rohantam le a lépcsőn a 7-ről a 4-re. Bementem a szobámba rázott a görcs szédültem már-már az ájulás határán álltam. Amikor anyám hazajött szintén csak annyit mondott, hogy nekem ehhez semmi közöm.
2010. máj. 20. 10:58
1 2 3
 1/21 A kérdező kommentje:
Ezt a bíróságra szántam ha esetleg szükség lenne rá.
2010. máj. 20. 11:07
 2/21 anonim ***** válasza:
77%
Nem matyóhímzés az életed ebben a családban! Nekem sem volt jó az első házaságom,mégis első volt a gyermek, nem pedig egy szeretőt tartani az úgynevezett ledér férjem mellett. Anyukádnak el kellene válni édesapádtól, és aztán elgondolkodni, hogyan tovább, de elsősorban a gyermekei érdekeit nézve. A szerető, az csak szerető, és hol vagytok ti. Édesanyádat abban hibáztatom,miért nem őszinte veled, miért nem mondja meg az igazat, hogy István nem egy barát, hanem testi kapcsolat is van közöttük. Istvánnak ez a helyzet így nagyon kellemes. Kész p.....a,meleg málé! De hogy komolyan gondolja, e anyukáddal a kapcsolatot, az nehezen hihető. Ezt a családi problémát, egyedül az anyukád tudná egy huszárvágással megoldani. Összeülni veletek, és őszintén megbeszélni, az összes helyzetet, ami kialakúlt, és ésszerű megoldást találni. Én mindig azt hangsúlyozom a gyermek az első, majd utána jöhet a férfi kérdés!
2010. máj. 20. 11:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/21 anonim ***** válasza:
27%
Szia! Anyukádnak joga van boldogan élni, s nem hiszem, hogy egy alkoholista, undok férfi mellett jó érezné magát. Egyszerűen keres valamit ami boldoggá teszi.
2010. máj. 20. 11:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/21 anonim ***** válasza:
79%

Ne haragudj de anyádat nem nevezném anyának!!!!

Betegen fekszik az öcséd ő meg kúrászni van? EZ MEG MILYEN DOLOG??? 2hetente mosunk? Nem adunk főtételt a gyerekeknek minden nap, csak hetente egyszer? Szegénykém :( Borzasztó egy "család,, ez. Nem tudom mennyi idős lehetsz, de szerintem nem vagy még nagykorú. Tenni nem tudsz semmit, ha csak nem kéred, hogy otthonba mehess. (bár szerintem az sem jó) De lehet, hogy ott legalább minden nap ehetnél főtt kaját és hasonló dolgokat, amit az anyád és apád nem képesek megadni. (Nem is csodálom hogy apád kibukott rá)

2010. máj. 20. 11:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/21 anonim ***** válasza:
100%

Én azt csodálom, hogy nem lettél, drogos, csavargó alkoholista lány (ugye lány vagy?)egy ilyen családi hátérrel. Hány éves vagy? Azt javaslom, amint lesz egyszer lehetőséged költözz el otthonról és vidd az öcsédet is magaddal.

Akár most is a nagyszülőkhöz.

Anyád kiállította magáról a bizonyítványt. Nem az a baj, hogy egy másik hapsi karjában kereste a boldogságot, hanem az, hogy ezt a i rovásotokra és a betegségetek ellenére.

2010. máj. 20. 11:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/21 anonim ***** válasza:
100%

Tényleg esetleg mehetnél a nagyszülőkhöz. Szegénykém :'(

Bár csak tudnék segíteni valamivel neked, de sajnos innen csak a pofám tudom jártatni... :(

2010. máj. 20. 11:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/21 anonim ***** válasza:
20%

Milyen bíróságra?

Az alkoholizmus meg a hűtlenség nem bűn.Hovatovább az a bűnös aki nem csinálja...

2010. máj. 20. 11:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/21 anonim ***** válasza:
82%

Szia. Anyukád életébe beleszólni nem lehet. Ő tudja mit tesz. Amikor elindult otthonról akkor az öcsédnek még semmi baja nem volt? 39 fokos lázzal bárhová elindulni nem egészséges.

Felháborodott vagy ezért fogalmazol úgy ahogy. Bíróságon a kéziratoddal sok mindent nem tudnának kezdeni, mert ott van a másik oldal is. Felháborodva, idegesen ír, mond az ember olyat amit később megbán.

Sem apukád, sem anyukád nem viselkedik helyesen. Te a szüleid génjeit örökölted, a viselkedésük számodra egy példa. Te tükrözöd az ő nevelésüket.

Tisztelet, elfogadás, megértés nélkül én nem nevezném a családod családnak.

Továbbra is fenntartom, hogy édesanyád életébe beleszólni nem lehet, max. véleményezed a viselkedését, s kéred az őszinteségét.

2010. máj. 20. 11:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/21 anonim ***** válasza:
93%

Elnézést, de szerintem őszinteséggel nem fognak jóllakni a gyerekek és nem lesz mosott ruhájuk. Anyának annyi hapsija lehet amennyit nem szégyell, de ne a gyerekek rovására! Azon járjon először az esze inkább, hogy a gyerekem 1 hete nem evett főtételt és piszkos a ruhája!

Első legyen a gyerek utána jöhetnek a kanok!

2010. máj. 20. 11:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/21 anonim ***** válasza:
88%

Elnézést kérni fölösleges, ha tudod mit akarsz írni, s abban biztos is vagy.

Én nem írtam, hogy azzal jó is fognak lakni.

Egy család ha érzelmileg nincs rendben az sok mindent húz maga után. Értelmi és érzelmi intelligencia hiányában sok sok problémát halmoznak fel.

Kedves kérdező! Én továbbra is tartom magam ahhoz, hogy ülj le anyuddal. Határozottan mond azt, hogy te most le fogsz ülni a székre vele szembe és elmondod mit érzel. Elmondod, hogy gond, hogy nem kapsz főtételt, hogy nincs tiszta ruha, hogy számodra furcsa az új férfi az anyud életében. Ha nincs kommunikáció, akkor nincs megoldás.

2010. máj. 20. 11:49
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!