Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Mit tennétek ha megzavarnák...

Mit tennétek ha megzavarnák és megsértenék a gyászotokat?

Figyelt kérdés
Egy barátnőmnek nemrég volt a halála évfordulója. Nagyon szerettem s mai napig hiányzik is. Amikor más suliba mentünk elvesztettem szem elöl s hiába kerestem nem vette fel. Hónapokig ment így majd egyszer megláttam az utcán s azt mondta nembírja már ki annyira rossz. Mindig is érzékeny volt s visszahúzódó s én így szerettem de a "jóakaratú" beszológatók s aljas emberek megkeserítették az életét nálunk s az új iskolában is ahol már nemtudtam megvédeni. Idegösszeropanást kapott és sokat kezelték ezzel végűl meghalt.(Amit én egyáltalán nemhiszem, hogy véletlen volt vagy magától tette volna.) A temetéseken én nemtudok sírni. Fájt és napokig mozdulatlanul sírtam csak de temetésen sose tudtam sírni. (ez mindig is így volt) De a ott majdnem hülyétkaptam. A közös iskolánkból ott volt két csaj akik sosebarátkoztak vele, bunkók s lenézőek voltak velünk s az első sorban hangosan zokogtak! Volt képük eljönni! Úgy támogadták egymást mintha rokantak volnának! És tudom, hogy nem a megbánás miatt jöttek el mert mikor megláttak megkérdezték jééé hát én mit keresel itt? A temetés végén láttam, ahogy vigyorogva sugdolóznak!!!! Ennyire még nemgyűlöltem semmilyenlényt a világon! Apu vitt el onnan mielött nekik eshettem volna. A napokban megint láttam őket s amint látom a természetük se változott. Most mit tegyek?Ha leütöm őket jobb lessz ez valaha?
2010. máj. 18. 21:11
 1/8 anonim ***** válasza:
100%
A tettük nem téged minősít. Egyszer majd belátják. Hidd el a sors előbb utóbb utol éri őket.
2010. máj. 18. 21:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
Ne foglalkozz velük. Jelenetet rendeztek, hogy ezzel is magukra vonják a figyelmüket. Hidd el, kapnak még ők az élettől eleget - persze nem kívánok nekik rosszat. De ez így van. Amúgy őszinte részvétem, tudom milyen érzés elveszíteni egy barátot. :(
2010. máj. 18. 21:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
-figyelmüket helyett figyelmet, mások figyelmét.
2010. máj. 18. 21:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
ilyen undorító emberek mindig is voltak, és lesznek is. ne foglalkozz velük, az előttem szólónak igaza van előbb-utóbb eléri őket a sorsuk:S
2010. máj. 18. 21:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
és természetesen őszinte részvétem.
2010. máj. 18. 21:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
50%
Semmit. Ők azt tesznek amit akarnak. S azt is megsúgom, hogy nem a társadalom tehet arról ami a barátnőddel történt. Lehet ő sem teljesen, de ilyen beszólogatáson mindenki átesik, senkit nem szeret mindenki.
2010. máj. 18. 21:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:

Van olyan, hogy aki nem tud sírni, sokkal mélyebben gyászol, mint aki teátrálisan zokog.

Én az öcsém temetésén azt is gyűlöltem, aki nem rosszindulatból, csak kíváncsiságból jött el. Legszívesebben hazaküldtem volna a jó édes...

Aki gyászol, az sebezhető, és ilyenkor még mások jóindulatú tanácsai is örök sebet tudnak okozni, hát még a rosszak. Anyám pl. soha nem tudta megbocsájtani egy barátnőjének, amikor a tesóm halála után néhány hónappal közölte vele, hogy most már ezen túl kéne lépnie. Pedig a barátnő csak jót akart, mert anyám teljesen elfordult tőlem, a fia lett a szent, az imádott, a minden - megjegyzem egy idő után engem is idegesített, mert életében fele ennyit se törődött vele, de a lényeg hogy a barátnő azt mondta anyámnak, hogy miattam kell erősnek lennie, nekem még szükségem van rá, és ezért mondta, hogy tegye már túl magát rajta. A lényeg, hogy rosszkor mondta, ilyet nem lehet mondani egy gyászoló anyának néhány hónap után.

Aki meg vihorászik egy temetésen, az egy bun...kó p...a..raszt!

2010. máj. 18. 21:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 A kérdező kommentje:
köszönöm a válaszokat!
2010. máj. 23. 00:14

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!