Ilyen beszólásra mit reagálnátok? "Vicces, hogy iskolatáskára nem telik, de babadologra igen. "
Unokatestvérem most fog elballagni az óvodából, kérdeztem a nagynénémet, hogy mit vegyünk (kérdeztem az unokatestvéremet, ő fagyit mondott...).
Azt mondta, vegyük meg az iskolatáskát neki. Nekem akkor még fogalmam sem volt, mennyibe kerül egy alsós táska, de most nézegettem és még a legalapabb Budmil is 14 ezernél kezdődik.
Nem vagyok sem sóher, sem szegény, de látatlanban nem vennék így ekkora összegért, plusz én tőlük sosem kapok semmit, vagy olyat, amit nem használok. Pl. még a gimnazista ballagásomra is 5 ezer forintot adtak, mikor csak a kaja volt 6.000 Ft/fő. Oké, nincs úgy pénzük, nem is várom el, hogy több százezres ajándékokat adjanak, csak kicsit furcsa volt, hogy ők egy óvodás ballagásra minimum 15 ezres ajándékot kérnek.
Tegnap mondtam, hogy mi inkább valami élményt adnánk az unokatestvéremnek, mondjuk elmegyünk állatkertezni, elviszem manikűröshöz (imádja nézegetni a körmeimet és kifesthetnék neki ott, persze nem géllakkot rakatnék neki), vagy ilyesmi, mert játéka rengeteg van, amikkel nem is játszik, mert egész nap a számítógép előtt ül. Akkor mondta a nagynéném, hogy jó ötlet, meg örült is. Viszont később megjegyezte az anyukájának (aki az én nagymamám), hogy vicces, hogy babaholmikra és babaruhákra képes vagyok otthagyni egy vagyont, de iskolatáskára nincs pénz. Ezt azért mondta, mert 34 hetes terhes vagyok és a lányunk dolgait újonnan vettük meg, és a babaruhákat is leginkább külföldről rendeltem.
Először is nem vennék semmit a gyereknek ovis ballagásra, a sajátnak sem vettem, főleg azért vicc a ballagás, mert utána meg egész nyáron még oviba járt.
Állatkert pont elég, az is elég költséges, belépő, plüssállat, kaja-pia, amit akar a gyerek, sőt fotót is csinálnak. Iskolatáska nem ajándék, vegye meg, mi is 15ezerért vettük és a Budmil jó tartós, nem tudom, a többi gyereknek az miért nem az, fociznak vele??
A saját gyerekedre meg naná, hogy költesz, főleg, ha nem ad senki használtat, mi is emiatt újonnan vettünk szinte mindent.
Szerintem ne foglalkozz vele. Az ilyen ember a saját házát nem söpri körbe, belül pedig nem néz szét-...
Éld az életed és kerüld el őket nagy ívbe. Undok sóher. Ennyi... az ilen ember a kaját is kinézi a szádból. Undorító...
Ovis ballagás is ünnep a családnak, lezárul egy szakasz az életében. Új dolgok jönnek.
Mi megünnepeljük, a csoporttársak szülei is. Ja és tablójuk is lesz :)
Ha nem akarsz táskát venni, vegyél Legot, ruhát esetleg kerti medencét itt a nyár. Élmény is jó de nem körömfestés, az nem neki való.
Ezért nem szoktam megkérdezni, hogy mit szeretne, mert aztán kellemetlen lehet magyarázkodni, hogy miért nem kap azt a gyerek amit kértek.
Pénzt szoktam adni minden esetben és annyit amennyit tudok. Máskor tégy te is igy.
Rokon kislány ballagott tavaly oviból nálunk, és ott nagy banzáj volt, tényleg vonultak mint a gimisek meg minden. Családi banzáj is volt. Én meglepődtem, mert a saját gyerekkoromból annyi maradt meg, hogy körbesétáltuk az udvart és volt picitarisznya. :)
No mindegy. Én úgy gondoltam, alkalmazkodom a rendezvény jellegéhez: a kicsilánynak plüss virágot vettem, tudod, olyat, ami most minden virágboltban fel van akasztva, nagy mosolygós fejjel meg zseníliaszárral. Így sétálhatott virággal, mint a "nagyok", de mégis a korának megfelelő ajándékot kapott. Egyéb tárgyi ajándék nem volt, de a virág azóta is kint van a polcán dísznek, szereti. :) Az élmény volt a lényeg, hogy igazi ballagása volt ezzel.
Hát ez a beszólás max. akkor állja meg a helyét, ha mindkét lurkó a sajátod lenne, akkor tényleg gáz lenne, ha vki nem vesz iskolatáskát az egyiknek, de megveszi az utolsó márkás zoknit is a másiknak... de így... mindenki a saját gyerekéért tartozik felelősséggel, és pont ezért teljesen természetes és logikus, hogy te a saját gyerekedre költesz és adsz meg neki mindent.
Ovis ballagásra meg nem értem, miért kell ekkora hajcihő... elmegy a család kajálni, adtok a gyereknek egy csokit, azt' kész... ha vmi picit drágábbat akartok, akkor meg mondjuk kap egy szép képeskönyvet... de 15e-s táskát??? persze, most sok ősanya fogja lekapni a fejem, de basszus, egy ovi elvégzése azért nem akkora érdem.
A keresztfiam ballagott tavaly oviból (igen, azt is így mondjàk ma, vhogy csak meg kell èrtetni, miről van szó), aranyos volt, csinàltak kis műsort, apa, anya, nagyszülők, keresztszülők, aki mèg hozzàtartozik egy-egy adott csalàdnàl a belső körhöz, aki akart, aki meg nem jött, az sem lett utólag megégetve.
Mi keresztszülőkként meg lettünk hívva, nem kérdeztük, mit vegyünk, eszembe sem jutott megkérdezni! -csokrot csinàltattam, viràg plusz iskolàs cuccok (szebb ceruzàk, toll, radìr, kulcstartó, ilyesmik) -fiús színekben, felénk ez a szokàs.
Utàna a csalàdnàl leültünk a teraszra (akinek volt ideje, kedve), ettünk, ittunk egy kàvèt, beszélgettünk egy jót, a gyerekek jàtszottak vagy lévén rohadt meleg, fürödtek.
Ennyi volt az ovis ballagàs, szerintem erről kellene szólnia, kevés együtt töltött idő olyanok közt, akik bìrjàk egymást és kapcsolòdnak a gyerekhez.
És nem ajàndèk meg ihaj, gratulálok, h 6 èves vagy, meg mekkora teljesítmény...!!
Ti rontjàtok el, mi a francnak kérdezted meg?
És ha màr megkérdezted és a nagynénéddel elfutottak a lovak, akkor miért nem vontad meg a vállad magadban, h jò, "hülye" vagy és ennyi! Majd rendezem, ahogy akarom. Nem, te erre visszamentél és még egyszer megkérdezted :xD.
Amùgy az unokatestvéred, mégcsak nem is keresztgyerek vagy valami közelebbi, úgyhogy nem értem, a keresztszülőtől mit kérhetett, új gyerekszobabútort???
Nem kérdezném meg többször, nem érdekelne a hülye dumàja, úgy rendezném, ahogy én akarom. Esetleg ha célozgatna, vagy megjegyzéseket tenne, vhogy szerét ejteném, hogy udvariasan odaszúrjak neki, miszerint ahogy én gondoskodom a sajàt gyerekemről (babacuccok), éppígy ezt tartom normàlisnak màs gyerek szükséges dolgaival kapcsolatban.
Biztosan megértené.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!