Hogyan kezelhetném az Anyukámmal való kapcsolatomat?

Erőteljesebb fellépéssel, visszaszólással annyit értem el, hogy megsértődött. És ha ő megsértődik, akkor kiengesztelni szinte lehetetlen. Amikor még otthon laktam, volt olyan, hogy kerek egy hónapig a jó reggelt és a jó éjszakát volt az összes beszélgetésünk.

De mindeközben nagyon szeretem, és rengeteget köszönhetek neki.

Köszönöm a válaszokat!

Az utolsó hozzászóló szinte tökéletesen megfogalmazott mindent.

Igen, azt képzeli, hogy helyettem élheti az életem. Kaptam tőle egy lakást, ami tökéletes és szuper volt egészen addig, amíg nem jött a férjem, és vele a családalapítás gondolata. Először hallani sem akart a lakás eladásáról, és egy ház megvételéről, mert kizártnak tartotta, hogy hitelt vegyünk fel. Egyszerűen nem akarta megérteni, hogy amíg csak élek, hálás leszek azért, hogy el tudott indítani az életben, de van egy pillanat, ahonnan nekem kell boldogulnom. Nem várhatja el tőlem, hogy ráhagyok mindent, és majd ő megoldja a gondjaimat. Igenis fel akartuk venni a hitelt, hogy lássa, boldogulunk, menni fog. Végülis belement (ő volt a haszonélvező, tehát kellett az aláírása), de azt még hozzátette, hogy innen majd ehetünk babot és krumplit, és majd meglátjuk milyen nehéz lesz. Nem lett igaza. Igaz, hogy nem könnyű, de eddig a férjemmel közösen még mindent meg tudtunk oldani, és ez így is fog maradni. Csak zárójelben jegyezném meg, hogy aztán meg kulcsot akart a házhoz, és teljesen kiakadt, mikor megmondtam, hogy szó sem lehet róla, ez már nem az ÉN lakásom, hanem a MI házunk.

Amit pedig a másik hozzászóló írt a Nagymamámmal kapcsolatosan, arról meg annyit mondanék, hogy Anyu igazgatta őt is. Csak itt annyi a probléma, hogy én nem vagyok olyan kis esetlen, mint a Mami volt, hanem én Anyura hasonlítok. És ezt sem akarja belátni.

Nehéz ügy.