Vannak itt olyanok, akik érzelmileg is eltávolodtak a családtól távolra költözés miatt?

Nem azért, mert elleneztek vele kapcsolatban bármit is, akár a költözést, várost vagy országot, akár az okát (munka, iskola, szak, barát/barátnő, bármi), csak egyszerűen azért, mert messze vannak, nincs annyi és olyan minőségű együtt töltött idő? Vagy akár más okból is?

Ugyanis én 1 évig voltam cserediák középsuliban, akkor sokkal jobb lett a kapcsolatunk, mint előtte volt, közben is, és miután hazamentem, akkor is. Aztán külföldre költöztem, lassan 1 éve (a tervet évek óta tudták, maga az egész lehetőség egész gyorsan jött, de az 1. pillanattól be voltak avatva). Az elején elvoltak, büszkék voltak, örültek, most kb. 4-5 hete felvetettem egy ötletet, ami nekik nem tetszett. Semmi extra, csak egy kis apróság volt, mint pl. hogy mit vegyünk a nagypapának szülinapjára... Ezt már tisztáztuk, túl vagyunk rajta, de azóta "megbolondultak". Mindenbe belekötnek, pl. abba is, hogy miért úgy van éppen a hajam, ahogy. Mindenért morognak, felkapják a vizet, semmi nem tetszik, semmivel nem értenek egyet. Nem mesélnek úgy az otthoni (mármint faluban, városban, Magyarországon történő) dolgokról, ha én nem mondok semmit, akkor percekig csendben bámuljuk a képernyőt. Legutóbb olyat vágtak a fejemhez, hogy kinyomtam a hívást, és elkezdtem bőgni. Azóta 1 hete nem vagyok hajlandó szóba állni velük.

Otthon nincs semmi probléma, ezt több ismerőstől is végigkérdeztem. Csak a közvetlen család lett huzatos, akikkel nem beszéltem olyan rendszeresen, mind normálisan viselkednek.

Nem tudok másra gondolni, csak hogy esetleg belefáradtak abba, hogy csak így látjuk egymást. Másnál volt ilyen? Hogyan kezeltétek, mi lett a vége?