Megvédeni az igazat kontra meghunyászkodva békét kötni?

Hétvégén összevesztem a mamámmal. Ő lehallgatta a telefonbeszélgetésemet a ház másik telefonján. Mikor megkérdeztem tőle, miért tette, ő nekem támadt, elkezdte azzal, hogy elég baja van neki, fáj a dereka, ne csesztessem még ezzel is, folytatta azzal, hogy majdnem hozzámvágta a testápolós üveget, elkezdett ordibálni, én mindvégig nyugodt maradtam, és akárhányszor akartam élni azzal a joggal, hogy beszélhessek, még földöntúlibb hangnemet ütött meg, teljesen eltért a tárgytól, olyanokat vágott a fejemhez, hogy nem érdekli, kikkel beszélem őt ki, stb. Utólag rájöttem, elterelte a dologról a figyelmet, és egy percig sem tagadta a lehallgatást, de úgy nekem ugrott, mint még sosem. Mikor egy idő után befejezte a sértegetésemet, azt mondtam neki, eleget hallottam, majd elmentem a közeléből. Egyszer csak hallom, hogy nagyon panaszkodik a telefonba valakinek, de olyan hangosan, hogy én is meghalljam, miket mondd. Később kiderült, hogy a mamámat hívta fel vagy négyszer, hogy engem elmondjon mindennek és mindenkinek. Olyanokat hallottam vissza, hogy égnek állt tőle a hajam. Mindig is tudtam, hogy a nagymamám nem kedvelt engem annyira, mint a másik unokáját, mert ő elsőszülött volt, és fiú, én pedig lány vagyok, és jóval később születtem. Mindig is éreztette velem, hogy nem én vagyok neki a legkedvesebb. A jelenlétemben mondott az unokatestvéremnek olyanokat, hogy "Te vagy a kedvenc unokám" , és hasonlók. Azonban ezt az ellenszenvét irántam mindig is titkolta. Anyáék nem is veszik észre. Miután jól kitelefonálta magát, meg ki is bőgte, de azt sem ám azért, mert ilyen hülyén viselkedett, hanem azért óbégatott, mert "Soha senki még így nem bántott meg", miközben már vagy egy éve meghalt a papám, és azóta nincsen olyan alkalom, amikor ne mondaná, hogy "Állandóan ivott, sértegetett, nem dolgozott.... Nyugodjon békében." Hát milyen ember az ilyen? És még én sértettem meg, mert a sarkamra álltam! Szerintem az is baja, hogy a másik nagyimmal bensőségesebb a kapcsolatom, jobban el tudok vele beszélgetni, mert onnan a tiszta szeretetet érzem, az említettől meg púdernak álcázott habcsókot, ami mögött valami álnoki érzés rejtőzik. Ráadásul ez a mamám eléggé pénzes, vagyis sok a nyugdíja, és elég sokat kapunk tőle alkalmakkor, míg a másiktól kevesebbet, mert neki elég kevés a nyugdíja, de halál komoly, én a kevesebbet többre becsülöm, mint ezt a nagy pénzezést, mert úgy érzem, több benne a tiszta érzés és a jó szándék, és ezt valahol ő is tudja. Szóval, miután kitelefonálta magát, odajött hozzám, és különféle sértéseket vágott a fejemhez, majd azt mondta, hogy csak az ő engedélyével használhatom a telefont, és külön MEG KELL kérnem rá. Mondtam neki, hogy semmi gond, nekem a telefonálás nem létszükséglet, és egyébként is van mobilom, azt használom majd. És erre nem tudott mit szólni.

Másnap reggel nyugodt hangnemben köszöntöttem, ő nem mondott semmit. Egész nap nem szólt hozzám, délelőtt el is ment hazulról, nem mondta, hova. Délután felhívott magához egy öregasszonyt, azzal beszélgetett. Aznap először szólt hozzám, megkérdezte, holnap mit ennék meg, de azt is olyan fátyolos hangon, mintha legalábbis a halálán lenne. Mondtam, hogy nem tudom, mama, szerintem én ma hazamegyek. Ő csak annyit mondott, hogy "Rendben, de kíváncsi leszek, mit mondasz anyádnak." Aztán kénytelen-kelletlen kértem tőle pénzt, de mondtam, hogy visszaadom, a buszra kell. El sem köszönt tőlem, és a 200 forintot is úgy adta, mintha egymilliót kértem volna kölcsön. Később a másik mamámnak a telefonban úgy adta le ezt a napot, hogy flegmán beszéltem vele, nem köszöntem meg a pénzt, és el sem búcsúztam tőle. Hogy lehet valaki ilyen számító, már nem azért? Otthon elmondtam a dolgot, apa nem szólt semmit, de anya azonnal hívta a mamámat, aki készséggel elmondta, hogy "őszerinte" miért és hogyan történtek a dolgok, azt mondta, hogy szerinte én bosszút állok rajta, szerintem olvasott egy krimisorozatot, vagy belőtte magát, más tippem nincs, tiszta szenilis egy vénasszony lett belőle. Most megmutatta a foga fehérét. Ráadásul hétvégén, azaz szombaton el kell mennem hozzá, hogy "béküljünk ki" , anya ezt parancsolta. Ő egyébként is a mamámnak hisz, azóta nem is beszél velem, megmondtam neki, hogy csak azért hisz neki, mert az anyja. Nem szólt semmit, mert tudja, hogy ez így van. De ha elmegyek, és én kérek bocsánatot, akkor azt hiszi, hogy ő "győzött", és ezentúl bárhogy szemédkedhet velem. Ráadásul ki fogja használni a jogát, hogy ő öreg, idős, sok a gondja, baja, és végül is ő a "ház ura"- ismerem őt. Mégis, mit tegyek, ha odamegyek? Mert nem fogok tőle bocsánatot kérni, hiszen igazam van! Anya biztos a mamám mellé fog állni, ez szerintem borzasztó, hiszen így ellenem fordul, ha nem is nyíltan, apa pedig nem folyik bele a dologba, amit megértek. Mások szerint hiába van igazam, vesztes vagyok. Szerintem már semmi nem lesz többé a régi. Nem fogom tudni úgy szeretni többé, mint azelőtt, és lehet, hogy nincs is rá igényem. Egyetlen jó a dologban, hogy végre megtudom, ki is az, aki kiáll mellettem, és ki az, aki ellenszegül, más pozitívum azonban nem nagyon van. Nem vagyok tanácstalan, de abszolút nem tudom, mi tévő legyek?