Szülők, ti mit tennétek egy ilyen helyzetben? Képes lennél az életedet is kockáztatni?

Én nagyon félek a víztől, úgy értem a tótól. Inkább a mélysége miatt, a halaktól meg attól, hogy nem tudom mivan ott.

De ha a gyerekemről lenne szó ez egyáltalán nem kérdés.Egy percet se várnék, azonnal ugranék, csak hogy megmentsem.

mivel van némi fizikai ismeretem rákúsznék a jégre terpeszben hogy minél nagyobb felületen feküdjek fel. s ha lehet ne szakadjon be. de ha nem látnám akkor nem tudom mit tennék, ha a jég alá megyek akkor se látnám.

a gyakorlat persze ilyen esetben az volt, hogy felhívtam a helyi rendőrséget, megmondtam hova akarunk menni a jégre, ők pedig azt mondták az nem felmért terület s megmondták hol van hivatalosan felmérve s hol ajánlják a korcsolyázást. hasonló hozzáállást javaslok másoknak s egy felejthetetlen jó emlék lesz nem pedig egy életet romba döntő tragédia. mert elég gyakran nem sikerül laikusnak a mentés a jég alól. ez is egy szakma amihez felszerelés is kell, nem a puszta kéz.

az utána ugrással az a baj,hogy nem biztos hogy valódi segitséget tudnék nyujtani.az hogy ott fuldolok melette nem túl célra vezteő.

félig a vízbe hajolva probálnám kimenteni.végső esetben magam is alá merülnék,de elég 2séges siker.és ha még a gyereket sikerül is partra tenni akkor magamat is kikéne halászni...

ebből kifolyólag nem megyünk jégturázni.

Gyerekkoromban imádtam nagyszüleimnél a szénapadláson mászkálni. Onnan fentről át lehetett mászni egy kerti helyiségbe, ahová a kutyákat zártuk be ha vendég jött.

Az "átjárót" egy nagy ráccsal zártuk el, hogy a kutyák ne menjenek át a szénapadlásra. A rács nem volt rögzítve, csak ki volt támasztva, mellette egy akkora rés ahol átfértem.

Egy nap nagyszüleim elvitték a létrát, amivel a szénapadlásra lehet felmászni, ezért az átjáró irányából másztam fel. Ahogy másztam át, a rács egy kicsit megmozdult, én meg beszorultam.

A nyakamnál volt a rács, de nem ért hozzám, egyszerűen nem volt hely hogy visszahúzzam a fejemet. Egy ideig próbáltam szabadulni, de nem sikerült.

Ekkor kezdtem kiabálni.

Nagymamám hallotta meg, és rögtön szólt anyumnak, és ketten rohantak oda hozzám (plusz, sose voltam hangoskodó gyerek, "unalomból" pláne nem visítottam, szóval egyértelmű volt hogy valami gond van)

Nagymamám rögtön rohant volna a létráért, de anyum azt hitte hogy odaszorult a nyakam (ami nem szerencsés, ha nem jut oxigén az agyba annak komoly következményei vannak)

Anyum sose volt egy sportos alkat, de úgy termett rögtön mellettem, mint egy tigris. Szárnyakkal.

Gondolom "csak úgy" sose tudott volna feljutni oda.