Mi baja lehet szerintetek?

Mi lenne, ha megkérdeznéd tőle?

Egyébként, az , hogy te úgy tudod, hogy nem történt vele semmi, nem azt jelenti, hogy tényleg nem történt vele semmi. Lehet, hogy csak ne mondta el..

Szerintem nem kell egyből orvoshoz rohanni vele.

Nyugodt környezetben üljetek le, vagy próbáljon beszélni vele az a családtag, aki közelebb áll hozzá.

Most érettségizik? Vagy csak fog? Megijedt az elvárásoktól? Lehet, hogy lány van a dolog mögött. Sokszor a kamaszok mindenben a "világvégét" látják, pedig a dolog egyszerűen megoldható.

Én sem szeretnélek megijeszteni,DE

23/nő vagyok, nálam 17/18 évesen történt,amit leírtál: depressziós lettem. Eleinte nem értették a szüleim, hogy mi pontosan ez a betegség. Pszichiáterhez vittek, állandóan rossz kedvem volt,sokat sírtam, elkezdődött egy rémálom. Csak zuhantam és már nem tudtam kontollálni a dolgokat, aztán pedig nem érdekelt semmi és senki. MInden érdeklődésem elveszett a dolgok iránt, emellett útáltam magam és azt, hogy a szüleim beleőrülnek az állapotomba, nem tudták mit tegyenek, csak romlott a helyzet. Kaptam nyugtatót, altatót, semmi nem használt,fogytam 15 kilót. Már nem éreztem jót, csak gyötrelmet, és az a furcsa, hogy nem tudom mai napig, hogy hogyan jutottam odáig és, hogy sikerült talpra állni. Azóta hiszek Istenben.

Eltelt 1-1,5 év és bekövetkezett az öngyilkossági kisérletem: bevettem 60 szem erős nyugtatót és altatót, majd, hogy tuti legyen felvágtam az ereimet.

Bevittek a kórházba, 3 napig voltam kómában, magamhoz tértem és nem tudom, hogy és miként,de akkor fogtam fel, hogy mit tettem és, hogy minden ember aki szeret, ott sír az ágyam felett és ébresztget, hogy nehogy örökre elaludjak. Soha nem felejtem el és mai napig egy felsőbbrendű segítségnek tudom be az egészet, de letettem a nyugtatót amint hazamentem drasztikusan. Kezdtem kitisztulni, nehéz volt. És azóta nagyobb az akaratom ,mint valaha. A családom segített és persze én magamon,de még mindig hihetetlen és annyira távoli ami volt.

Nem beszéltem róla senkinek, új életet kezdtem és nem engedem, hogy megint elhatalmasodjon rajtam. Most jelentkeztem egyetemre, jó állásom van, mindig tele vagyok célokkal és álmokkal.

Mindig beszélgess a gyermekeiddel és ha így viselkedik 18 éves fiad,akkor baj van. De nyugtatót ne engedj neki. Vannak gyógynövények és persze a szereteted. Te nagyon jó anyuka lehetsz, ha ezeket észrevetted és nyugtalanít. Sokat beszélgess vele NE engedd bezárkózni!

Bocs, hogy leírtam az én történetem, remélem nem ijesztettem rád. Nem minden 18 évessel történik ez és mint írtam a szeretet és a törődés a legnagyobb segítség és persze az életcél, az álmok...

Ahogy az előző is leírja, sok tizenévessel előfordul, hogy depressziós lesz. Ez lehet alkalmi, de lehet - sajnos - egy komolyabb betegség, a skizofrénia első stádiuma is.

Persze nem ijesztgetni akarlak. De annyit azért el kell érjél a fiadnál, hogy az okot -ami nagyon sokszor csak "képzelt sérelem" (lásd Benedek István "Aranyketrec" és más, pontosabb leírások), amiknek ki kell fejeződniök!

Arra gondoltam, írj neki egy levelet, (nem géppel, nem E mail-t, hanem csak úgy kézzel), és tedd be a szobájába amikor nincs otthon. Ez nagyon megható lehet, a gyerek elérzékenyülhet, ha látja, mennyire bánt a viselkedése. És leírva neki is könnyebb lesz, mint élőszoban! (Az én kamaszlányomnál ez bevált).

Aztán meglátod, hogyan reagál, és attól függoen kezdj gondolkodni az esetleges orvosi beavatkozáson. Te ismered (már amennyire egy kamaszgyerek gondolkodásmódját ismerni lehet) a fiadat, úgy írj neki, hogy érezze az aggódást is, meg a szeretet is!

Sok sikert, átéltem a Te mostani helyzetedet, mi sikeresen kilábaltunk belőle, de a levelem nagy lökés volt egymás megértésében!