Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Mit kellett volna tennem?

Mit kellett volna tennem?

Figyelt kérdés

Sajna belekerültem egy szituációba, ami nagyon bánt, ki kell írnom magamból, nem érzem úgy hogy rosszat tettem volna, mégis velem nem beszél most a család.

30 éves múltam, évek óta magam tartom el, egyedül vettem az autómat is, amire igyekszem vigyázni, minden szempontból. Nem eszem az autóban, dohányozni alapból nem dohányzom, sőt, a szagától is felfordul a gyomrom, a dohányzó barátaim megértették és nem szokott gond lenni.

2 hete megkeresett apám, hogy egy gyerekkori barátja (én csak hallottam róla, nem ismertem nagyon) szóval kéne neki egy fuvar, ők épp nem lesznek otthon anyámmal, a barátnak a gyerekei külföldön, a vonat-busz sok átszállással lenne csak, így elvállalom e a fuvart, 250 kilométer, ott pár óra várakozás, majd vissza. Szeretem a szüleim, tényleg, elvállaltam ha nekik ez fontos, azt üzentem meg a barátnak, hogy ha esetleg dohányzik, aznap próbálja mérsékelni utazás előtt, hogy ne kelljen öklendezve vezetnem, és ha buli lesz, ne kelljen majd hányós-részegen visszahoznom, amúgy szeretettel várom. Ma délelőtt volt a találka időpontja, a pasi fél órát késett, majd jött, bepattant és mondta hogy húzzak bele, mert ott fix időpontra várják. Már ott néztem hogy ezt hogy érti, a sebességet túl nem lépem, annyi pénzem nincs hogy elkapjanak, mérős útszakaszokon, de arra csak nevetett hogy ne p*zzak már. Majd kértem, kösse be magát, erre azt mondta, azt ő soha, az nagyon kényelmetlen, attól fullad, és a mondat közben vette elő a cigisdobozt, egy hirtelen: remélem, nem gond- mondattal már gyújtott is volna rá, megkértem, szálljon ki. Nem nagyon vette a lapot, úgy kellett szabályosan kitennem az autóból, már javában égő cigivel. Óriási cirkuszt vágott ki, hogy én mennyire hisztis p*a vagyok, mit gondolok, hogy ő kibírja addig cigi nélkül? Ott derült ki, hogy apám csak annyit adott át neki hogy elviszem, semmi többet. Nem tudtam, hogy lesz tovább, álltam leforrázva, ott rögtön felhívta apámat és ecsetelte neki hogy én kivágtam a hisztit és nem akarom elvinni (egy szót sem szólva arról hogy nem kötné be magát, alap neki az autóban dohányzás és a gyorshajtás), majd belerúgva az autó kerekébe, hogy forduljak akkor fel vele, ha ilyen p*a vagyok, ott hagyott. Még a telefonhoz sem jutottam, apám hívott és lehordott mindennek, hogy most lealáztam a barátja előtt, ő azt hitte, megbízható vagyok, ha valami más dolgom volt, mondhattam volna előbb is, mikor elkezdtem volna, mi volt a gond, lecsapta, és nem vette fel többet. Azóta elérhetetlen, bennem meg egyre jobban kattog ez az egész, nem értem, hogy lehetett volna ezt megoldani balhé nélkül, és fáj hogy egy nyugodt vasárnapot vágott tönkre, valamint a szüleimmel sem tudom, hogy tisztázzam, ha nem érem őket el...


2016. nov. 20. 16:46
1 2 3
 1/21 anonim ***** válasza:
99%

Én is ezt tettem volna.

Szívességet teszel egy vadidgennek, ő meg tapló módon viselkedik.

2016. nov. 20. 16:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/21 anonim ***** válasza:
93%
A szüleid is érdekesek! Előrébb helyezik a barátjukat mint téged! Jól tetted! Én kapásból kivágtam volna a kocsiból amikor nem kötötte be magát! És ha még pofázott volna még be is húztam volna neki! Aztán elküldtem volna vissza a kedves anyukájába!
2016. nov. 20. 17:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/21 anonim ***** válasza:
93%

nem is értem,hogy apukád nem tudja milyen ember a barátja? én elmondanám neki,hogy késett is,ezért arra bíztatott,hogy menjél jó gyorsan, utána a kocsidban akart rágyújtani és ő volt felháborodva,hogy nem engeded. és még a kocsidba is belerúgott.

nem hiszem,hogy bármi rosszat tettél. valóban te tettéd neki szívességet. és a te kocsidban a te szabályaid érvényesek amúgy. és te vagy a sofőr,te döntöd el mennyivel mész stb.. nagyon tapló alak lehet...

2016. nov. 20. 17:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/21 anonim ***** válasza:
96%

Pont ezt kellett volna tenned.

Gondolom apád ismeri a barátját, ha már olyan jóban vannak, hogy felajánl neki egy 250 km-es fuvart, ahol te vagy a sofőr. Pontosan tisztában volt vele pl. hogy erős dohányos. Nem véletlen, hogy az üzeneted egyetlen részét adta csak át, ő is tudja, hogy felesleges, falra hányt borsó. (És lehet, hogy nem véletlen, hogy nem ő vitte el, programtól függetlenül...)


Másrészt elég sokat elmond az is róla, hogy téged meg se hallgat. A helyedben nem is erőlködnék, hogy magyarázkodjak neki. Felnőtt ember vagy, döntöttél, kész. Nehogy már még neked kelljen ezek után magyarázkodni.


A helyedben egyébként legfeljebb 15 perc várakozás után elhúztam volna a pi.csába, jelezve apukának, hogy jól felültetett a haverja.

Ilyen hiszti után pedig azt hiszem leshetnék, hogy én mikor akarok velük legközelebb beszélni. De én már csak ilyen akaratos és haragtartó hisztérika vagyok. :)

2016. nov. 20. 17:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/21 anonim ***** válasza:
91%

Egy pillanatig se érezd magad kellemetlenül. Egy ilyen tahó barommal én is ezt tettem volna.

Menjen szépen taxival vagy amivel akar, fizesse ki aztán dohányozzon kedvére ha ott eltűrik, adjon kis borravalót vagy amennyit akar hogy elviseljék a dohányzását, bár szerintem senki nem viselné el, mert beveszi minden azt a szagot, veszélyes a vezetőre nézve a sok szénmonoxid (figyelem-koncentrációképesség csökken), valamint akár a huzat a szemébe is viheti a sofőrnek is a füstöt ami okozhat újabb problémákat...

A családod fizessen neki taxit máskor vagy bármi...

Nyugodtan mondd el ezt nekik.

2016. nov. 20. 17:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/21 anonim ***** válasza:
98%
Apukával is komoly probléma van, hogy csak egyik felet hallgatja meg konfliktus esetén, de a saját gyerekét nem. Én egy pillanatig se idegeskednék, ha meg akarják tudni a későbbiekben majd rákérdeznek, egyébként meg én egy pillanatig nem próbálnám hívogatni őket ezek után...
2016. nov. 20. 17:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/21 anonim ***** válasza:
85%
türelmes vagy én már meg sem vártam volna, ha igen, akkor meg az első udvariatlan mondatnál lehet pofán verem
2016. nov. 20. 17:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/21 anonim ***** válasza:
93%

Apád a hunyó, hogy nem tisztázta a szabályokat. Másik, a barátja egy tapló.

Írd le apádnak, vagy még inkább anyudnak a sztorit, hogy kerek legyen nekik. Ha apád továbbra is duzzog, akkor ez csak őt jellemzi. Én elhiszem, hogy nagyon kellemetlen volt neki a szitu, de hogy meg sem hallgat, hát az rá vet rossz fényt.

2016. nov. 20. 17:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/21 anonim ***** válasza:
90%
Jól csináltad! Most pedig írd le az esetet apádnak - ha már nem hallgat meg!
2016. nov. 20. 17:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/21 anonim ***** válasza:
93%
Leírhatod nekik a sztorit, megmutatva akár e kérdést is, mivel anonim, semmi probléma nincs belőle szerintem.
2016. nov. 20. 17:48
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!