Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Úgy érzem elég problémás a...

Úgy érzem elég problémás a családom, minden itthon töltött perccel csak csökken az energiám, ahelyett, hogy feltöltődnék. Szerintetek mit lehet tenni? (Bővebben lent. )

Figyelt kérdés

Előre elnézést, hogy kicsit hosszú leszek, és részletes, de már felgyülemlettek a dolgok, és szeretném a lehető legpontosabb képet adni a helyzetről, hogy tudjatok segíteni, tanácsot adni, esetleg szembesíteni azzal, hogy ez tök normális, minden családban így megy ez.. (Bár remélem, hogy nem.)


Szóval 14 éves lány vagyok, és jelenleg (már évek óta) úgy érzem, hogy az életem kész katasztrófa. Ezzel még nincs is olyan nagy problémám, mert végül is oké, innen szép a csúcsra jutni, és én még szeretem is a kihívásokat, de akárhányszor próbálkozom a helyzet javításával valami mindig visszalök, és nem hagyja, hogy megoldjam a gondokat. És igazából szerintem ez a valami a családom. (Persze, lehet a kamaszkor is, de a családom is főszerepet játszik benne, az biztos.)

Állandóan csak a veszekedés, és a civakodás megy itthon, soha senkinek nincs egyetlen nyugodt perce, és igazából, ez nem csak nekem rossz, hanem mind a négyünknek. (apa, anya, a tesóm és én) Folyton megy a hangos káromkodás, szitkozódás, tányérok repülnek és poharak törnek. Én ezt egyszerűen már nem bírom. :( Úgy érzem emiatt romlik a tanulmányi eredményem, nem tudok rendesen aludni (Vagy azért mert síkideg vagyok, vagy sírok, vagy éppen még mindig tart a huzavona, hogy kinek van igaza egy teljesen értelmetlen dologban. Komolyan volt, hogy hajnali fél kettőig csak kiabáltak, ajtót csapkodtak stb. ) és hiába próbálok egészséges életet élni a lehető legkevesebb stresszel, sosem jön össze, mert itthon mindig ez van. Elmegy a kedvem csupán már a létezéstől is, nemhogy még egyenleteket oldjak a nagy hangzavarban. Nagyon szeretnék javítani a helyzetemen, helyzetünkön. Próbáltam már beszélni velük normálisan, de annak csak az lett a vége, hogy szemét vagyok, a gyerek ne pofázzon, régen ezért verés járt stb. Pedig én soha nem közeledtem egyikőjük felé se ártószándékkal. (Főleg, hogy én a béke híve vagyok, és ahogy lehet csak kerülöm a konfliktust. Inkább elismerem, hogy tévedtem, még akkor is ha nem igaz, csak maradjon meg a nyugodt hangulat.. Viszont a család többi tagja nem ilyen, mindenki nagyon makacs, forrófejű, és ha az igazukról meg a saját érdekeikről van szó, azért foggal-körömmel harcolnak. Ami engem eléggé megvisel. ) Mondjuk az is igaz, hogy nekem sem sikerül mindig könnyen annyiban hagyni, szóval ha ordibálnak velem, vagy ócsárolnak, azt nem feltétlen tűröm szó nélkül. Olyankor általában elég erős hangnemben megmondom, hogy hagyjanak békén, és bemegyek a szobámba, de a vicc az, hogy jönnek utánam... És nem hagynak engem, csak még jobban felbőszítenek, és próbálom tartani magam, de sokszor nem sikerül ez, és visszakiabálok. Akkor ők jönnek rám még durvábban és ez így megy még egy ideig, amikor én nekem elegem lesz, és mondom, hogy fejezzük be, de szerintük ezt nem lehet csak úgy befejezni.. Hiába megyek el onnan, és bedugom a fülest, hogy ne is halljam, akkor meg folytatják a vitatkozást és a kiabálást kettesben, vagy hármasban. Hihetetlen, de tényleg..


Azt is észrevettem, hogy anyám ha valami nem tetszik neki, rögtön lehord mindennek, és elkezdi sorolni évekre visszamenőleg az összes bűnömet, és ezzel próbálja alátámasztani, hogy mekkora szemét, aljas ri***c vagyok, és csak tönkre teszem mindenki életét.. Tekintve, hogy én egy nagyon érzékeny ember vagyok, nem tudom ezeket a szavakat nem komolyan venni, bevonulok a szobámba, és akár 2 órán keresztül sírok, az esetleges TZ-re készülés helyett. Ha jobban vagyok, ráeszmélek, hogy semmit sem tudok, elkezdek próbálkozni, anyámék még vitatkoznak, én feladom, sírok, elalszom, másnap bemegyek írok egy 1-es vagy 2-es dogát, jobb esetben 3-ast, és megint rosszul érzem magam mikor hazaérek. Sírok a doga miatt, a család miatt, elfelejtek még enni is, így nap végén már amiatt is elkeseredek, hogy hiába kezdtem el (megint!!) egészségesen élni (sok zöldség, gyümölcs és folyadék az előrecsomagolt ételek, nasik és édességek kerülése) megint kudarcba fulladt a próbálkozásom. És ez megy nap, mint nap... Elhatározom, hogy minden jó lesz, felállok, nekikezdek, visszalöknek, megtaposnak, sírok, feladom, majd kezdődik elölről. És ez hosszútávon úgy érzem eléggé depresszióssá tett, valahogy már elkezdtem kerülni az embereket is azt vettem észre, így sok barátságom teljesen leépült. És sajnos későn eszméltem.. Meg hiába igyekszem sokszor jópofát vágni a dolgokhoz és humorosan felfogni az egészet, nem mindig sikerül, és ezt érzik a körülöttem levő emberek is, hogy sokszor csak úgy árad belőlem a negatív energia, és inkább kerülnek.. Ez is az oka annak, hogy a barátaim eltávolodtak tőlem.. De úgy voltam vele, hogy nem baj, mit nekem ennyi gond, megoldom én. Nekivágtam, de visszaestem. Mindig ugyanott kötöttem ki: utálok élni, nincs értelme, feladom. Hiába kaptam megannyi alkalommal új erőre, nem sikerült megküzdenem a problémákkal, és ez nagyon kimerített.

Sokat gondolkodtam, és igazából most jöttem rá, hogy a családom az oka. Hogy itthon mindig csak még rosszabbul leszek, és nem támogatnak hanem csak lehúznak. (De nem csak engem, hanem egymást is... Borzalmas :( Olyanok vagyunk egymásnak a támasz helyett, mint olaj a tűzre. És ennek nagyon nem így kéne lennie, ez engem teljességgel elszomorít. Főleg, hogy még Karácsonykor is ez megy.. Ezért nem is vagyok oda annyira az ünnepért.)


Azt hiszem, mindenki érzi, hogy gondok vannak itthon, és mindenki szeretné, ha nem lennének, de senki nem tesz érte. Talán még én sem... (Bár nem tudom, mit kéne, tanácstalan vagyok.) Próbáltam beszélni egyenként mindenkivel, együtt mindenkivel, voltunk régebben családterápián. (Amiből én persze kimaradtam, mert a terapeuta szerint kicsi voltam, és inkább elküldött egy külön szobába rajzolni, de mindegy.)

Anyám állandóan azzal jön, hogy együtt kéne működnünk, és támogatni a másikat.. Ennek ellenére, Ő éjfélkor rendszeresen elkezd karaokezni, lekövérez, hogy növelje az önbizalmam, ha épp rossz helyen van a táskám, azt úgy arrébb hajítja, hogy csoda, ha nem megy tönkre stb. Semmirekellő féregnek tart, mert soha nem segítek semmiben. Szerintem ez nem igaz. Lehet nem vagyok egy mintagyerek, és többet tespedek a nyomoromban, mint amennyit sürgölődök a ház körül, de mindig igyekszem. Szoktam porszívózni, felmosni, konyhában törölgetni, levinni a szemetet, főzni és általában nagyjából el is mosogatok magam után. Nem rinyálok hogy "anya ezt se vetted meg nekem, meg azt se, ezért szemét vagy", mint a tesóm. Megelégszem azzal amit ad, nem követelőzöm. Ennek ellenére kettőnk közül úgy érzem engem utál jobban.. Tesómnak mindent megad, amit csak kér, (persze vele is ordítozik rendesen) szinte kinyalja a seggét, pedig már 20 éves.

Anyám soha nem veszi észre a jó dolgokat azt hiszem, mindig csak a hibákon akad meg a szeme, akárcsak a testvéremnek. Talán ezért is olyan nehéz velük. Meg mert ugye soha nem engednek a saját igazukból, képtelenek a kompromisszumokra.

Apám meg rendkívül makacs, és agresszív, nem futamodik meg a fizikai összetűzések elől sem, és nagyon könnyen dühbe gurul. Vele ezért nem könnyű.

Velem ugye meg az a baj, hogy rettentő lusta vagyok (annak ellenére, hogy igyekszem többet tevékenykedni a ház körül, így is az vagyok) és baromi érzékenyen veszem még azt is, ha durva hangsúllyal beszélnek velem.

És így vagyunk mi négyen összezárva, és tulajdonképpen csak egymás életét keserítjük.

Anyám egyre inkább kezd megőrülni ahogy halad a korral előre, mert úgy van vele, hogy már nem érdekli semmi sem, annyira elkeseredett, így buldózerként tapos végig mindenkin. Apám így idősebb korára már mindenen besértődik és kiveri a hisztit, plusz még súlyos alvászavarokkal is küzd, és a fáradtságát rajtunk vezeti le. A tesóm rengeteget szorong, régen még pszichiátrián is kezelték, én meg ugye.. Hát azt hiszem kicsit mélyen vergődök. Szóval tulajdonképpen őrültekháza van itthon.

Kérlek segítsetek. Mit tehetnék? Hogyan tudnám megoldani ezt az egész dolgot, vagy legalább jobbá tenni a helyzetet, esetleg túllépni ezen, és valahogy megbirkózni azzal a ténnyel, hogy ez van? Vagy ez normális volna, csak én vagyok hiperérzékeny és túlreagálom?

Bocsi, hogy sokat írtam, és lehet hülyeséget is, meg ismételtem önmagam, vagy éppen kihagytam dolgokat, csak most is egy durva veszekedésen vagyunk túl, és még eléggé zaklatott állapotban vagyok.. (Igazából nem vagyunk túl rajta, anyámék egyszerűen csak elmentek itthonról.)



2016. okt. 30. 14:40
1 2
 11/13 anonim ***** válasza:

tanulni tanulni tanulni lenin

dolgozni csak pontosan szépen józsi

elköltözni elköltözni elköltözni gyakori

2016. dec. 10. 12:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/13 anonim ***** válasza:

Az en csaladom is ilyen! Allando feszultseg, vita, rosszindulat... 14 eves koromban kerultem eloszor pszichiatriara majd 16,17,18... minden evben... 20 eves koromban tetozott, ongyilkos akartam lenni. Honapokig voltam korhazban terapian, szemelyisegzavarom van, es a terapeutam egyertelmuen a csaladi hatterre vezette vissza a bajom. 23 vagyok, elkoltoztem, csaladom van, de meg mindig tanulom a helyes viselkedesmintakat, kezelesekre jarok, gyakran van sirogorcsom, neha rosszul reagalom le a parommal a konfliktusokat, mivel nagyon belem rogzultek az otthon latott viselkedesek. Ezzel azt akartam csak erzekeltetni hogy nem atlagos a csaladod sajnos. Ugyanezeket eltem az en is, es ha tanacsolhatom, kerd meg edesanyadat hogy jarjatok ujra csaladterapiara! Ezen felul kicsit embereld meg magad a hazimunkaban es a suliban, a vitakbol probalj meg kimaradni. Eldontotted hogy egeszsegesen elsz, ha rossz a helyzet otthon menj el futni, setalni biciklizni! Egyreszt a benned levo feszultseget levezeted, masreszt nem hagyod el magad :) en ha rossz a kedvem rajzolok. Talalj egy hobbit az önkifejezésedhez :) remelem tudtam segiteni!


23N

2017. febr. 4. 21:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/13 bettynapocska válasza:

nem tudom fenn áll e még a problémád, de ha igen én lelépnék otthonról.


Nálunk is ment a huza vona csapkodás stb..egymás lelki mérgezése ami kihatott egész fiatal életemre.


Nagyszülőkhöz mennék(nekem lett volna erre lehetőségem, sokszor is gondoltam rá hogy megteszem, de bátorságom nem volt..sajnos)...

2017. márc. 3. 22:13
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!