Milyen dolog az szerintetek hogy a parom majdnem 5 év utén szakit velem? Es a szülei ugy állnak hozzám mint egy idegen?

Nem támadni akartalak, igazából nem érdekelt mi a szakítás oka. Csak azt mondtam hogy ha valami nem működik, akkor jobb elengedni egymást mint pusztítani a veszekedésekkel.

Szerintem fogadd el, hogy vége.

Csak azt kellene megértened már neked is, hogy van ilyen. Mi anno 5 és fél év után szakítottunk, pedig már jegyben jártunk. Gondolom, ti is fiatalon kerültetek össze. Idővel az ember változik, már nem olyan, mint a tinikori önmaga. Ha más lett az életritmusotok, stresszes a munkátok, túl sok rossz és nehéz dolgot kellett átélnetek együtt, az nem feltétlenül azt jelenti, hogy attól csak erősebbek leszek. Lehet, hogy belefáradtok, élni akartok, mást akartok. Mindegy mit, csak nem azt, ami jelenleg van. Az pedig, hogy szeret és tisztel, mint embert, még akkor sem elég, ha már gyerek is van, nemhogy így. Már úgy is csak nyűglődtetek, nem voltatok boldogok. Ő már nem is úgy szeret. Akkor nincs miről beszélni. Elhiszem, hogy fáj, és félsz a jövőtől és az ismeretlentől, és elhiszem, hogy kvázi ő volt a legjobb barátod is, de ez elmúlt. Meggyászolhatod a kapcsolatot, aztán pedig tovább kell lépned és élni az életed, építeni a saját jövődet. Sajnálom, hogy ez történt veletek.

Szerintem ez embertípus kérdése. Férjem volt felesége (már 3 éve elváltak, mire mi összejöttünk, nincs gyerek) még mindig jóban van anyósommal. Ő úgy gondolja, ha egyszer valaki bekerült a bizalom körébe, akkor azzal ápolja a kapcsolatot. Anyuék viszont nem így gondolják, ők nincsenek jóban az én exeimmel egyáltalán, én sem vagyok jóban egyikük anyukájával sem, pedig nagyon szerettem őket és anyuék is az exeimet. Nem azt mondom, hogyha összefutnék bármelyikkel (Budapesten ez nem történt még meg velem), akkor nem köszönnék és beszélnék pár szót, de nem írok rájuk vagy ilyesmi.