Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Hogyan kéne ezt tálalnom?

Hogyan kéne ezt tálalnom?

Figyelt kérdés

Már öt éve kint vagyok Amerikában(Kalifornia), és azóta nem utaztam haza. A szüleimmel és a testvéreimmel rendszeresen tartom a kapcsolatot. Tudják, hogy van egy nő az életemben akivel komolyan gondoljuk. Tegnap derült ki, hogy terhes. Nagyon örültünk neki. Ezzel eddig nem is lenne semmi probléma, de a feleségem afroamerika. A szüleim pedig, főleg anyám lemaradott nagyon. Már azt nagyon nehezen tudta elfogadni, hogy vele vagyok, de a végén belenyugodtott azzal a gondolattal, hogy majd megjön az eszem és ott hagyom.

Most meg kiderül, hogy unokája lesz.

Biztosan feljön benne minden.

Nem tervezek hazaköltözni, de a gyereket szeretném úgy felnevelni, hogy az otthoni nagyszüleit is ismerje meg, és akár egy egész szünidőt tudjon ott tölteni. Nyelvtanulás, más kultúrák megismerése miatt, rokoni kapcsolat erősítése, stb.

Félek, ha véletlen nem fehér bőrű lesz, akkor anyám nem tudja majd normálisan elfogadni. Azonban meg ha elküldöm haza nyaralni a testvéreimhez, hogy néz ki az ha nem megy el a nagyihoz?

Persze az is lehet, hogy anyámban csak addig lenne ez a tüske amíg nem látná a gyereket, talán az elfelejtetné vele azt az őskövület gondolkozást.

Ha fehér lesz a bőre, biztos azonnal elfogadj majd, ezt tudom.

Fontos számomra a család, így nem áll fent az a megoldás, hogy ne foglalkozzak vele, stb.


2016. aug. 15. 08:09
1 2
 11/13 anonim ***** válasza:
61%

Mondd el neki az örömhírt! Ha balhezik, es ez varhato a hazamenetelkor is, akkor megmondanam, hogy pakolok es ott hagyom.

Es kérlek, próbálj ne abban reménykedni, hogy a gyerek világos bőrű lesz. Elore fogadd el olyannak, amilYen - tökéletesnek.

Egy ismerősöm szülei is kiakadtak, hogy a párja fekete, aztan most odavannak az unokaert.

2016. aug. 15. 11:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/13 anonim ***** válasza:
Légy határozott! Elvégre férj vagy és apa, állj ki a nőért akit szeretsz! Ne tarts a szüleid reakciójától, semmi joguk elítélni sem téged sem a feleséged: Mondd el hogy mi a helyzet, nem kell ezt átgondolni, nem kell finomítani, kertelés nélkül lényegretörően meg kell mondani! Ha nem tudják elfogadni és megérteni, akkor nincs rájuk szükséged.
2016. aug. 15. 20:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/13 anonim ***** válasza:

Aki azt írja, hogy tuti fekete lesz, az nem nagyon tanult biológiát, ugye?

Ha anyukában van fehér vér is, pláne, ha több is, akkor simán lehet, hogy a gyerek csak világoscsoki lesz.

2016. aug. 21. 20:42
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!