Hogyan kéne ezt tálalnom?
Már öt éve kint vagyok Amerikában(Kalifornia), és azóta nem utaztam haza. A szüleimmel és a testvéreimmel rendszeresen tartom a kapcsolatot. Tudják, hogy van egy nő az életemben akivel komolyan gondoljuk. Tegnap derült ki, hogy terhes. Nagyon örültünk neki. Ezzel eddig nem is lenne semmi probléma, de a feleségem afroamerika. A szüleim pedig, főleg anyám lemaradott nagyon. Már azt nagyon nehezen tudta elfogadni, hogy vele vagyok, de a végén belenyugodtott azzal a gondolattal, hogy majd megjön az eszem és ott hagyom.
Most meg kiderül, hogy unokája lesz.
Biztosan feljön benne minden.
Nem tervezek hazaköltözni, de a gyereket szeretném úgy felnevelni, hogy az otthoni nagyszüleit is ismerje meg, és akár egy egész szünidőt tudjon ott tölteni. Nyelvtanulás, más kultúrák megismerése miatt, rokoni kapcsolat erősítése, stb.
Félek, ha véletlen nem fehér bőrű lesz, akkor anyám nem tudja majd normálisan elfogadni. Azonban meg ha elküldöm haza nyaralni a testvéreimhez, hogy néz ki az ha nem megy el a nagyihoz?
Persze az is lehet, hogy anyámban csak addig lenne ez a tüske amíg nem látná a gyereket, talán az elfelejtetné vele azt az őskövület gondolkozást.
Ha fehér lesz a bőre, biztos azonnal elfogadj majd, ezt tudom.
Fontos számomra a család, így nem áll fent az a megoldás, hogy ne foglalkozzak vele, stb.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

#1 Biztos kitörne a III. világháború ha anyámnak nem mondanánk el. Megsértődne, és amilyen makacs, csak minden rosszabb lenne. Szóval ez nem alternatíva, hogy titkolózunk.
#2 Köszönöm, fontosak nekem és ez nem kérdés, hogy kiállok-e értük. Ha nagyon eldurvulna a helyzet, akkor is egyértelmű, hogy a páromat nézném előrébb, mivel az anyám álláspontja nem elfogadható.
Amúgy nem értem az anyámat sem. A párom nem a tipikus filmekben halálra vetített afroamerikai nő, hanem pont ellenkezőleg. Értelmes, felvilágosult, kedves. Sebészként dolgozik.
Amikor múltkor feljött ez a téma, hogy miért vagyok vele. Rákérdeztem anyámnál, hogy pontosan mi a baj vele? Amikor egy álom nő számomra, belsőre és külsőre is.
A válasz: Mert fekete.
Egyet hajt, mint a pereces..
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
első vagyok.
Én nem azt mondtam, hogy titkolózni kell. Hanem azt, hogy minek agyalsz olyan butaságokon, hogy mi lesz ha nyaralni megy, ha fekete vagy fehér lesz stb..
Felhívod, közlöd, hogy örömhír van, Hamarosan apuka leszel, ennyi. De azon agyalni, hogy jaj mi lesz ha fekete lesz és a család utálni fogja, jaj mi lesz ha nem tud menni oda nyaralni.. Ez komoly?? Ha meg születik is ez is sok év mire megtörténnek..
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!