Férfiak tanácsát is kérném szépen! Mit tegyek, ha nem bírom tovább idegileg elviselni, hogy nő létemre mindig nekem kell mindenben kezdeményezni éveken át?

Nem szeretnék válni, mert sajnos nagyon is túlságosan szeretem a páromat, de lassan nem látok más megoldást.

2003 óta élünk együtt, van egy gyönyörű 3 éves Kislányunk.

Amíg a Lányunk nem született meg, minden csodálatos volt.

Sajnos nagyon szeretetigényes vagyok és a legnagyobb hibám, hogy nagyon tudok szeretni.

Nagyon sok mindent lenyeltem a Páromnak több éve már (most nem sorolnám), de azt az egyet nem tudom valahogyan megemészteni, hogy amióta megszületett a Kislányunk, én mintha már nem is léteznék.

A Lányunk születése után az első évben külön szobába vonult, aztán amikor sikerült visszakönyörögnöm eleinte fordítva akart velem aludni, majd nagy nehézségek árán egy helyre tettük a fejünket, de amíg meg nem született, addig mindig összebújva aludtunk, én imádok összebújva aludni.

Mindig van valami kifogása, hogy miért nem akar éppen összebújva aludni, persze Ő is szeret állítása szerint, így aludni, sőt az első 2 évben Ő kérlelte, hogy majd mindig aludjunk így.

Mit tegyek, ha nem bírom tovább idegileg elviselni, hogy nő létemre mindig nekem kell mindenben kezdeményezni?

Előszokott fordulni, hogy megyünk egymással szemben a lakásunkba és Ő véletlenül nekem ütközik és ahelyett, hogy átölne vagy hozzám érne, inkább elnézést kér!

Ha búzdítom, hogy kezdeményezzen akkor még azért se, sőt azt mondja, hogy ne piszkáljam folyton!

Ha meg nem foglalkozom vele, akkor volt, hogy hetekig elvoltunk egymás mellett úgy, mintha idegenek lennénk.

Tudom, hogy nincs senkije, de még sem bírom már így, hogy beszélni se lehet Vele erről a témáról.

Szerintem egy párkapcsolat úgy pár-kapcsolat, ha mindketten...

Köszönöm, ha írtok valami tanácsot!

Annyira nagyon szeretném, ha Ő kezdeményezne, de nem kérhetem rá, én pedig nem szeretnék tovább mindig én kezdeményezni mindenben, pedig annyira jó hozzáérni...