Kinek van igaza ebben a vitában?
A férjem munkahelyén minden hónapban van egy hétvége kötelező túlóra, ilyenkor reggel fél 8tól este 8ig bent kell lennie az irodában szombaton és vasárnap is.
Ez a hétvége is ilyen. Van egy másfél éves gyerekünk, akivel itthon vagyok.
Tegnap délután, mìg a férjem dolgozott, megcsúsztam a lépcsőn és beütöttem a fejem. Valószínűleg agyrázkódás lehet, mert hánytam, azóta is fáj a fejem és szédülök. A baleset után felhívtam a férjem és hallhatóan nem voltam képben, nyolcszor kérdeztem még tőle hogy ő most hol van, nem tudtam megmondani hogy milyen nap van és milyen évet írunk. Ilyen állapotban vigyáztam a gyerekre, aztán amikor elaludt, én is lefeküdtem.
A férjem ennek ellenére sem jött haza munkából hogy segítsen nekem, pedig hallotta a telefonban hogy nem igazán vagyok beszámítható. És ma is simán bement dolgozni, ìgy egész nap megint nekem kell vigyázni a gyerekre, ahelyett hogy feküdnék és pihennék.
Nagyon dühös vagyok a férjemre emiatt, szerintem tegnap délután még kellett volna oldania a helyettesítését, és ma is itthon kellett volna maradnia, hogy én nyugodtan pihenhessek.
Szerinte viszont én vagyok a hülye amiért ezt szeretném, mert jobban vagyok, egyszerűen nem érti miért kellene itthon maradnia.
Szerintetek is neki van igaza és én fújom fel a dolgot?
orvosnál voltál vagy kihívtad? nem, vagyis semmi bajod, ha erre sem vetted a fáradtságot
amúgy, ha ide tudsz írogatni, akkor jobban vagy
máskor meg a mentőt hívd, ha leesel a lépcsőről
És amikor elküldik a munkahelyéről és otthon ül egész nap, csak épp nem lesz mit ennetek, akkor tuti jó lesz. Lehet nem poénból nem ment haza, erre nem gondoltál? Sajnos vannak ilyen helyek. Jogszerű? Nem. De ettől még nap, mint nap megesik. Meg gondolom a túlórapénz is jól jön.
Amúgy meg ha ennyire vacakul vagy, menj orvoshoz. A gyerekre meg valaki csak tud vigyázni...
"A férjem munkahelyén minden hónapban van egy hétvége kötelező túlóra, ilyenkor reggel fél 8tól este 8ig bent kell lennie az irodában szombaton és vasárnap is. "
Es ezt te el is hiszed? Nem akarlak megbantani de kb 99% az eselye hogy ilyenkor massal hempereg.
Amugy ha beverted a fejed miert nem szoltal egy baratodnak, nagyszulonek hogy addig vigyazzon a gyerekre meg korhazban vagy?
Csatlakozom az előző hozzászólóhoz, nekem is bűzlik a férjed túl sok munkája, főleg ez a hétvégi meló is, de nem akarom az ördögöt a falra festeni.
Arra nem gondoltál, hogy olyan munkahelye van, ahonnan nem lehet csak úgy lelépni?
Ha annyira rosszul voltál, akkor a gyereket ráhagyod a nagymamára, barátnőre vagy valakire, te pedig bemész kivizsgálásra.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!