Ha egy családtagod (testvéred) súlyos betegséget kapna, és anyagilag gondba kerülne, te segítenél rajta (ha megtehetnéd)?
Apám kórházba került, rákot diagnosztizáltak nála. A második műtétjén volt éppen benn, amikor a testvére beállított, és közölte velünk, hogy sajnos ő is sz*rul áll anyagilag, úgyhogy ne is kérjünk tőle pénzt.
Mindezt úgy, hogy - bár anyagilag tényleg sz*rul állunk - éppen apuért aggódtunk ezerrel, és eszünkbe sem jutott volna pénzt kunyerálni. Az már csak mellékes, a műtétet követő hazatérése után 5 nappal elment szabira, apura bízva ezzel a saját feladatait (egy helyen dolgoznak), és hogy a kijelentésre rá fél évvel új autót vettek, és a lányuknak 4 milliós lagzit rendeztek (amihez semmi közöm, ő dolguk, de basszus...).
Ez csak nekem durva? Apám így is teljesen elvakult a családjával kapcsolatban, ha én mondom, hogy ez nem normális, én vagyok leugatva.
Ha az én bátyám és a gyerekei kerülnének ilyen helyzetbe, biztos, hogy az lenne az első, hogy segítsem őket (még ha anyagilag nem is tehetném meg, akkor más módon).
Igen, akkor igen.
De ha jól értem, apukád nem került gondba, meg tudta/tudtátok oldani.
A munkát nem igazán értem. Ha apukád táppénzen volt műtét után, miért engedte el a főnök a testvérét is? Vagy ha elengedte, akkor apukád miért ment be?
Nem értitek a lényeget. Senki nem kért tőlük pénzt. Nekem eszembe sem jutott ilyesmi. Ő nézett be hozzánk a műtétet követően, és - annak ellenére, hogy senki nem kérdezte tőle - elkezdett panaszkodni, hogy ő milyen rosszul áll anyagilag, és ne is kérjünk tőle pénzt. Nekem meg koppant az állam a padlón, hogy a testvére kórházban van súlyos műtétet követően, és ahelyett, hogy aggódna érte (vagy ne csinálna semmit), beállít egy ilyen szöveggel.
Azt már csak az érdekesség kedvéért írtam le, hogy amúgy van nekik sok, de senki nem vágyik rá. Én nem vágyom a pénzükre, csak bántott ez az egész sztori.
Ha a bátyám tüdőállományának harmadát kiműtenék, és épp az intenzíven feküdne, akkor nem az lenne az első dolgom, hogy beállítsak a családjához közölni, hogy ne kérjetek pénzt, mert nincs.
Ha ez piti dolog, akkor bocs.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!