Normális hogy fiatal vagyok, és már most nem akarok gyereket? Komplikált a dolog

Összefoglalom: a szüleid kétszintes, nagy házban élnek, téged taníttatni akarnak, gondoskodnának a lakhatásodról a jövőben is, praktikusan mindent a feneked alá tolnak. Gondolom, azért nem nyomorognak, és nem kell megvonniuk maguktól mindent, hogy te a lehető legjobb körülményekkel indulj az önálló, felnőtt életbe.

Te pedig levontad mindebből azt a következtetést, hogy Magyarországon nem lehet gyereket szülni, hiszen óriási lemondásokkal jár, mire megteremtenéd a megfelelő körülményeket, arra kiöregszel a gyerekszülésből. Tudod, ha másfél szobás panelban élnétek, minimálbérből, és neked 18 évesen el kellett volna menned dolgozni, mert nem tudják támogatni a továbbtanulásodat, még lenne is benne némi igazság. Így pedig csak magyarázkodás az egész, amivel megideologizálod az egoizmusodat.

Valószínűleg nem fog változni a véleményed, és jól is van ez így. Nem mindenki alkalmas az anyaságra.

megnyugtatlak, az értelmesebbek, akik 20-21 évesek, mind igy gondolkodnak!! ez a normalis, ahogyan te látod! egyébként minek foglalkozol ilyen kérdésekkel ilyen fiatalon? annyit változik az ember, én 32 évesen jutottam el oda, hogy na akkor most szeretnék egy gyereket. elobb eszem ágában sem volt, sot párkapcsolatot, se férjet se semmit nem akartam.

tanultam, utazgattam, jol éreztem magam, jottem-mentem, dolgoztam, fix párkapcsolatom nem volt. 30 évesen kerult mellém az az ember, akivel már én magam akartam osszekotni az életemet és kozosen szerettunk volna gyereket.

de 20-21 évesen, sot 27 évesen is hevesen tiltakoztam ezek ellen! (sot még egy eloadást is tartottam arrol (iskolai kereteken belul), hogy miért nem jo osszeházasodni, miért nem éri meg gyereket szulni, nevelni ebbe a mocskos világba…:D

Szia! 36 évesen egy 2 éves kisfiú anyukája vagyok és most várom a testvért. Ritkán érzem, hogy valaki érdemel választ ebben a fórumban, de te ilyen vagy. Szerintem 20 évesen az is nagy dolog, hogy ezen agyalsz, ráadásul még érdekel is az idősebbek véleménye. Nem csodálom, hogy ez a véleményed, felelősségérzet van benned, ez nagyon jó 20 évesen. Én is azt gondolom, ráérsz. Sokáig. 30 évesen én is még dolgoztam, még szóba sem jött a gyerek, pedig akkor már 4 éve megvolt a párom. Kb. 32 voltam, amikor azt éreztem, hogy na most van félretett pénzünk, elértem valamit a munkámban is, léphetünk az anyaság felé. Egyszer csak beérett a dolog, korábban annyira nem éreztem, hogy a kicsi gyerekeket is csak messziről néztem és nem tudtam elképzelni hogy ez nekem menne. A páromnak még egy év kellett, hogy rászánja magát, én egyszer sem erőltettem, és nagyon jó volt így. Gyereket vállalni nem csak felelősség hanem áldozat. Rámehet pár emberi kapcsolatod, a munkád, a megszokott kényelmes életed, a lelki békéd. Anyának lenni egy másik dimenzió, ez a pár év egy szimbiózis a gyerekkel, amikor megszűnsz önálló emberként létezni, mert csak vele együtt tudsz. Erre fel kell készülni ahhoz, hogy erős tudj maradni és ha belevágsz, akkor a lehető legjobban csináld. Igenis jó, hogy ezen gondolkodsz, hidd el, sokat változol még, nagyon máshogy látom a dolgokat most, mint a te koromban. De ne menj előre nagyon. Élj, csináld amit szeretsz, és majd egyszer talán megérik benned is az anyaság gondolata. Ha mégsem, az sem baj. Aki nem érzi, hogy szívesen vállalná ezt a szép terhet, ne tegye, saját maga, a környezete és a gyermeke érdekében is. Nekem az egyik barátnőm ilyen, már lassan 40, de nem akar gyereket. Megértem, örülök, hogy vállalja amit érez.

Még egy dolog. Nagy hiba otthon maradni a szüleid házában, és elfogadni hogy ők tervezik meg az életedet, ha te mást szeretnél. Én 18 évesen lepattantam, mert menni akartam. Maradhattak volna de a szüleim sem erőltették hanem elfogadták. A mai napig hálás vagyok a hozzáállásukért, utólag elmondták, hogy irtó nehéz volt elengedni engem akkor, de az én életemet nekem kellett élnem. Ez az egyik oka annak, hogy most is nagyon jó a viszonyunk.

Sok sikert neked a továbbiakban! ;-)

Nézd, öt gyerekem van, de egyet sem terveztem. Hosszú ideig el sem tudtam képzelni magam anyaként. Mások gyerekeivel sem szerettem babázgatni, nem érdekelt a téma. Okos, tehetséges voltam, tele tervekkel, és jó lehetőségekkel. Dolgozni akartam és a szakmámban előbbre jutni, és ez sikerült is.

De nem foglalkoztam 20 évesen azzal, hogy mit fogok csinálni 30 évesen, mert addig el is kell jutni. Aztán egyszer találtam egy olyan párt, aki sok gyereket akart, aki mellett biztonságban éreztem magam, és seperc alatt azon vettük észre magunkat, hogy boldog nagycsaládosok lettünk.

A vágyaim és a terveim sem adtam fel, némi kompromisszum mellett úgy élek, ahogy akartam. Dolgozom, van karrierem, nem vagyunk csórók, van ház, autó, nem előre, de menet közben minden összejött.

Szerintem 20 évesen normális, hogy nem érdekel a gyerektéma, később ettől még simán bekattanhat, hogy mégis akarsz. Vagy egyszerűen megtalálod azt, aki mellett elhiszed, hogy ti nem fogtok elválni, mert van ilyen is.

Az élet csupa kiszámíthatatlan dolgot tartogat. Kár ennyire előre tervezni.

20 évesen jöttem össze jelenlegi Férjemmel, és abban biztosak voltunk már akkro, hogy fiatalon akarunk gyereket..Én végül 25 voltam, most 26 várjuk a 2. babát, 27 leszek akkor. Nincs házunk se aját lakás...felelőtlenség, talán....viszont aki akar gyereket annak nem. Nekünk ezek voltak a pontjaink:

-végzünk sulival

-1. gyerek(Tündéri kislány, soha nem bántam meg, hogy belevágtunk , nála jobb gyereket nem kaphattunk volna, ha 2. fele ennyire lesz jó és okos én már boldog leszek :D )

-msc-vel végzünk

-2. gyerek(sajnos az ember számol is így kapok egyetemista gyedet (tehát kellemeset a hasznossal, de ha gyed se lenne leszarnám :) ))

- van egy jó végzettségünk a lejárna a gyakorlati idő, pár éven belül, tudnánk céget alapítani.

-kéne ház(autó van)

lehet fordított a gondolkodsánuk, de ha belegondolok, hogy szeretnék egyszer 3. gyereket is 30 éveim elején, akkor így kell gondolkodjak.

sokat gondolkdotunk mi is vannak barátaink akik a normális (vagy mi a normális már nem tudni) úton járnak...jól keres oké, de mire megkérni a bnője kezét, összeházasodnak elsz gyerek, ott lesz 36-40

és ha belegondoslz 18 éves lesz a gyerek mire apa 58!!!!

na és mi ezen gondolkodtunk el.

oké, hogy albérletben lakunk, két szobában, sokat járunk haza kertes ház, nagy lakásba, balatonra...nem nélkülöznek semmit se majd a gyerekek. Viszont ha elkezdünk szép lassan építgetni...jelnlegi fizetésekbő jócskán ott leszünk amit te írtál.

mi kiéltük magunkat 20 év elején (nekem volt egy kapcsolatom, Férjemnek jó sok :) )

tehát magadnak állíts sorrendet...ha meg tudod oldani, meg fogod oldani, ha nem is akarod nem fogod :)

18-19 vagyok ismét:

neveltetés meg rajtad áll... az én kislányomra mindenki mosolyog illedelmes, stb. tv-t esténként néz, elalvás előtt olvasunk mesét...ha rosszat csinál azért rácsapunk a mancsára...nem drasztikusan nyugi....de a hisztit nem toleráljuk, tehát ezt ki is nőtte kb. 2 hét alatt :)

erősnek kell vele lenni .(amúgy tök puhányak vagyunk:D,de nevelésben 1-3-ig kell állítólag formálni) úgy erősnek, hogy amit egyszer nem engedsz, akkor se engedd, ha hisztizik. Szerintem eddig jó gyerek lesz :D aztán majd elválik...azért mi megpróbáljuk :) most 2 éves....és minden egyes hónapjában eddig úgy voltam, bárcsak ekkora maradna :)