Az olyan szülő miért csinál gyereket aki tehernek érzi hogy el kell tartania?
"8-as, nem az a baj, hogy a hiszti idegesít, az lenne fura, ha nem idegesítene. Szerintem a kérdező azokról kérdez, akinek CSAK szenvedés a gyerek, már maga a tény is, hogy létezik."
Igen köszönöm 10-esnek. :)
nem 20 30 évre vállalta az eltartását
és nem tartozik az elátáshoz a méreg drága okos telefon, a márkás gönc, a meki kaja...
a mai kölykök ezt már kis kamaszként alap elátásnak gondolják
manapság a nagyszülök pénztárcájára tervezik a saját gyerek vállalásukat is
Ezt én sem értem őszintén. Ismerek valakit, aki a szülés után sem törődött eleget a gyerekekkel, inkább a Facebook-kal töltötte az idejét, mintha az lenne a gyereke. Szokott feltenni képeket a gyerekekről és írni róluk, de többnyire akkor, ha problémák voltak velük. Az egyik kommentelő pl. azt írta ennek a "kedves" anyukának, hogy olyan érzése van, hogy nem is törődik a gyerekekkel, mindent megenged nekik, csak azért, mert gyerekek. És miért kell olyan dolgokat írni róluk pl. az egyik 1 órán keresztül hisztizett, csapkodott, hogy a szomszéd átjött, mert azt hitte, verték a gyereket.
Elég kínos lehetett!
"Meg amikor a gyereken èlik ki azt hogy őnekik rossz gyerekkoruk volt."
Sajnos, ha rossz napjuk van, mindig a gyerekeken vezetik le a feszültséget. Tegnap a múzeumban egy anyuka egyszerűen kikapta a kislánya kezéből a ruhatár számát, aki kedvesen át akarta adni a ruhatárosnak. Képzelheted, mennyire meglepődött a ruhatáros, hogy ezt miért kellett?? A kislány meg is haragudott az anyukájára és egy kicsit belebokszolt a karjába.
Volt, hogy a postán egy anyuka telefonálva jött be két gyerekével. Mivel sokan voltak, sokat kellett várni, ő meg folytatta a csevegést. A kisebbik odasétált a DVD-tartóhoz és kivett egyet, erre az anyuka kikapta a kezéből és visszatette, ahelyett, hogy lerakta volna a telefonját és megmondta volna a gyerekének, hogy ezt miért nem szabad. A kicsi sírt, mert nem értette, miért csinálta ezt az anyja. Hamar abba is hagyta, mert valami felkeltette az érdeklődését és oda akart menni, de az anyuka utánaeredt. Hallom, megint bőgni kezd, így kénytelenek voltak kimenni.
El tudom képzelni, hogy a gyerek viselkedése miatt.
Tessék csak megnézni itt némelyik kérdést, amit gyerek tesz fel. Hogy ilyen meg olyan az anyja-apja, és hogy neki ez kell meg az kell, és jár neki, akkoris.
Valami álomvilágban élnek, hogy őket kell szolgálni, másképpen "nem törődnek velük", és el vannak hanyagolva, ha nem róluk szól minden.
Hát, az ilyen gyereket nem csoda, ha tehernek érzi a szülő. És ne tessék nekem avval jönni, hogy azülő nevelte olyanra. Mit tud a szülő tenni ezer más hatás ellenében, főleg, ha mindenütt -itt is- csak bujtogatják a követelőző gyerekeket.
Amikor a gyereket "csinálta" a szülő, még nem volt olyan a világ, mint ma. Meg is próbálta, dehát széllel szemben, ugye...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!