Ha nagyon ciki ok miatt szakítanátok a párotokkal, elmondanád a családodnak, vagy kitalálnál valamit?
Jelen esetben arról van szó, hogy a drágámról kiderült, hogy házas, gyerekük is van. Távkapcsolat volt, az elején a család mindig azzal szivatott, hogy biztos azért keresett ilyen messze valakit, mert családja van. Csak viccelődtek, de akkor sem akarom, hogy tudják. Ezen kívül persze ciki is, megalázó (nem csak az, hogy ő megalázott engem, az is, hogy voltam olyan hülye és naiv, hogy hagytam magam, hogy nem vettem észre a jeleket), és nem is nagyon akarok beszélni róla. Ugyanakkor a családomról van szó, biztos, hogy ugyanúgy támogatnának a "gyógyulásban", de tudom, hogy ha nem is gondolnának konkrétan engem hülyének, azt igen, aki ilyenbe belemegy, tehát valahol engem is. Na ez szép volt, de remélem értitek.
Egyébként a másik opció az lenne, hogy megcsalt, ami végül is igaz, tehát nem is hazudnék.
Ti elmondanátok, vagy kamuznátok, esetleg egy ideig még nem beszélnétek a szakításról, majd mikor képesek vagytok szembenézni az igazsággal, akkor mondanátok el?Jelen esetben arról van szó, hogy a drágámról kiderült, hogy házas, gyerekük is van. Távkapcsolat volt, az elején a család mindig azzal szivatott, hogy biztos azért keresett ilyen messze valakit, mert családja van. Csak viccelődtek, de akkor sem akarom, hogy tudják. Ezen kívül persze ciki is, megalázó (nem csak az, hogy ő megalázott engem, az is, hogy voltam olyan hülye és naiv, hogy hagytam magam, hogy nem vettem észre a jeleket), és nem is nagyon akarok beszélni róla. Ugyanakkor a családomról van szó, biztos, hogy ugyanúgy támogatnának a "gyógyulásban", de tudom, hogy ha nem is gondolnának konkrétan engem hülyének, azt igen, aki ilyenbe belemegy, tehát valahol engem is. Na ez szép volt, de remélem értitek.
Egyébként a másik opció az lenne, hogy megcsalt, ami végül is igaz, tehát nem is hazudnék.
Ti elmondanátok, vagy kamuznátok, esetleg egy ideig még nem beszélnétek a szakításról, majd mikor képesek vagytok szembenézni az igazsággal, akkor mondanátok el?
Ne hibáztasd magad. Nem vagy hülye, se naiv. Ezt így kell csinálni, ha kapcsolatba akarsz lépni valakivel, akkor bízni kell benne, másképp nem lehet. Peched volt ennyi. De ne változtass semmin, úgy csak te rontod el az egészet, ha gyanakodsz.
Annak mond el, akinek szeretnéd. Én az anyámnak, testvéremnek nem mondanám el, mert eleve nem beszélek velük ilyesmiről, de a barátaimnak elmondanám. Akik lehet röhögnének. De nem rosszindulattal, hanem mert tényleg vicces kicsit, hogy mibe keveredtem már megint.
Szerintem valakinek mondd el, ha csak egy személynek is, de azt te válaszd meg, hogy kinek/kiknek. Nem kell(!) elmondanod csak akinek szeretnéd.
Meg tényleg még egyszer, semmi rosszat nem tettél. Megszerettél valakit valamennyire, valószínűleg ő is téged. Csak éppen neki ez a tilosban történt...
Szerintem bánni ne bánd. Ne zárd be jobban a szíved. Ilyen dolog is az élet.
Vagy nem mondanám az okokat, vagy az igazat mondanám.
Ha elkezdesz te is hazudozni, mennyivel vagy különb a hazudozó exednél?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!