Vendégségbe érkező gyerek meglopott minket. Mi a helyes eljárás?
Sziasztok!
A hétvégét nálunk töltötte a sógornőm és az ő családja (a testvére, az ő felesége és a két gyerekük). A fiuk 7 éves, a lányuk 4. Mindkettő roppant elkényeztetett, akarnok gyerek, akiknek mindenük megvan, de mindig több kellene, de nem untatnék senkit sztorikkal arról, hogy állandóan vödörből öntik az ajándékot a fejükre, az egyik szülinapján a másik is kap ajándékot, mert különben kiakad, és hasonlók.
A történet a 7 éves fiúval kapcsolatos. Mindent, de egyszerűen MINDENT felforgatott a házban, mindennel játszott, egy-két dolgot össze is tört, de szerencsére semmi komoly... persze mi nem élveztük, de vendég gyerekkel szemben nem annyira egyértelmű, hogyan is illik fellépni. A szüleik elég gyengén, súlytalanul reagálják le ezeket a dolgokat, némi "Ejnye, Tibikeeeee" és a következő pillanatban el is van felejtve minden. Hát mit mondjak, látszik is a gyerekeken...
Az egyik polcon alul van egy doboz, amiben cseretelefonokat, illetve az aktuális telefonjaink kábeljeit, töltőit és egyéb tartozékait tartjuk. Ő ehhez férhetett hozzá, mert egyszer csak megláttam nála a cseretelefonomat, egy korábbi típusú Samsung-ot, ami persze nem volt feltöltve, így csak nyomkodta, meg játékból beszélt rajta. Ekkor még nem tulajdonítottam neki jelentőséget, bár nem tetszett, hogy mindenbe belenyúl.
Másnap állatkertbe mentünk, ahol séta közben nagy döbbenetemre látom, hogy előveszi a telefonomat, nyomkodja, majd zsebreteszi. Megkérdeztem tőle, miért van nála, illetve valaki nekiadta-e. Ő nem válaszolt, az anyjához futott, aki hallott minket, és biztosított róla, hogy a gyerek csak játszik, és visszarakatja vele a telefont a helyére.
Átmenetileg elfelejtődött a dolog, de a távozásuk előtt kérdeztem a gyereket, visszatette-e a telefont. Nem felelt, megnéztem a dobozt, nem volt ott a telefon. A szülei kérdezték, hogy hova tette játék után, de a gyerek egy "nem tudom"-mal lerendezte a dolgot. Ekkor jutott eszembe, hogy az állatkert után ők a hotelbe mentek, ahol megszálltak, tán ott lehet. Ezt közöltem a szüleivel, mire ők azt válaszolták, nem hiszik. Hát én meg hiszem: a gyerek egyszerűen eltette a telefonomat. A szülei semmiféle módon nem kérték számon, csak azt ígérték, ha otthon megtalálják, visszaküldik.
Tudom, hogy a gyerek pontosan tudja, hová tette, és simán belemondta a szemünkbe, hogy neki aztán fogalma sincs.
Őket ismerve 98% esélyt adok rá, hogy azt a telefont nem látom viszont, pedig az a cseretelefonom, plusz a rajta lévő képek nagyon fontosak.
Felháborított, hogy nekik ez az egész nem ügy, 30 mp alatt túlléptek rajta, a gyereken láttam, hogy megkönnyebbül. A telefon sehol nincs, nem hagyta a házban.
Sajnálom, hogy nem léptem fel erélyesebben vele szemben, míg itt voltak, de egyáltalán nem gondoltam, hogy egy ilyen ügynek sincs súlya náluk. A szülők lesöpörték a vállukról az egészet, szerintem még haza se értek, már nem emlékeznek a dologra.
Nyilván fogom őket emlékeztetni telefonon.
Mi lett volna a helyes? Hogy kell fellépni ilyen vendég-házigazda szituban? Tudom, hogy én voltam túl gyenge, de érdekelne, ki hogyan oldaná meg, illetve oldott meg hasonló helyzetet.
Köszi a válaszokat!
Nem tudok mindent, de a szülők találták meg a cuccai közt, természetesen nem kapott ki, és elnézést se kértek. Azóta a testvéremék voltak itthon, hazahozták a telefont, ami törött - esztétikai sérülés csak a házon, de megjegyeztem. Senki rá se bagózott.
De legalább megvan. Az a kölyök még egyszer be nem teszi ide a lábát, pedig már bejelentették, hogy annyira élvezték a látogatást (a város miatt), hogy hamarosan jönnek ismét.
akkor menjenek élvezzék a várost :D
23F
Köszönöm az új válaszokat is! Igen, biztos, hogy ezzel a fiúval sokat fognak még szenvedni a szüleik.
Amúgy a napokban visszajutott hozzám a hír, miszerint mikor a telefont megkeresték a cuccai közt, a sógornőm (aki a fiú keresztanyja, és nagyon szereti a gyereket) azt mondta a fiúnak, hogy "nem csináltál semmi rosszat". Teljesen csőd a kommunikáció abban a családban, nevelés nulla. Csak úgy vagyok vele, hogy akkor ennek az eredményét ne nekem kelljen már lenyelni :)
Bár már jó régi kérdés és jól le is csengett, azért egy lényeges pontot kiemelnék a történetből mindenkinek, mind a kérdezőnek, mind mindenki másnak is, aki ördögi gyerekekről beszél, netán fél a kölköktől vagy utálja őket: igen, az köztudott, hogy minden a nevelésen múlik, sőt, hogy otthon kezdődik minden, azt viszont hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy kb. az ember születésétől kezdve, másfél-két éves korától pedig egészen tudatosan figyelemre vágyik. Igen, elhangzott, még a kérdezőtől is asszem, meg örülök, hogy a kérdező is vállalta a felelősséget az elöl hagyott vagy nem eléggé felügyelt dolgai miatt, de mégis fontosnak érzem kihangsúlyozni, hogy a felelősségkeresésben elsősorban természetesen a gyerek szülei, aztán a kérdezőé, és a gyerek - hát ez az, hogy hét évesen már iskolaéretten elég felelősségtudatának kell lennie, tehát nem veszem le róla a felelősséget, ám mégis a gyerek az áldozat, hiszen valószínűleg a helyzet azért fajult el idáig, mert olyan szinten nem foglalkoztak a gyerekkel, hogy az a gyerek már nem tudja, hogy mit csináljon, hogy elnyerje a szülei figyelmét (=szeretetét), ezt bizonyítják a megvásárolt szeretetet bizonyító drága ajándékok.
Sajnálom, hogy így alakult ez a történet és rossz szájízt hagyott sokakban, a kérdezőben is, a tanulságok levonása azt hiszem, megtörtént, és mondom én ezt úgy, hogy diplomás óvónőként sok-sok kis "ördögfajzat" úgy kergetett el a szakmámtól, hogy most pont már jó pár éve ezen dolgozom, mind magamban, mind újra főiskolán újratanulással, hogy pont ezt, amit kihangsúlyoztam, hogy a gyerek a legkevésbé hibás, neki csak figyelem és szeretet kell, no meg kihívást jelentő elfoglaltság (avagy motiváció: azaz egy hétéves gyereket egy 5x5-ös puzzle vszeg már nem fog lekötni...) levegye az ilyen félelmetes "ördögfajzatokról" az ördögfajzat jelzőt, és belássam a saját felelősségem, hogy csak nem elég motiváló elfoglaltságokat sikerült találnom nekik, hogy ne váljanak ördögfajzatokká. (Legjobb példám erre a tavalyi óvodai gyakorlatom, a katonatisztszerű óvónővel, akinek karmai között mind a 33 kisangyal volt, és még gondoltam is, hogy ja, hát így könnyű, az én kezembe kerülve viszont kisördögökké váltak - minden egyes alkalommal, ha nem voltam elég HATÁROZOTT és/vagy elég MOTIVÁLÓ) Tulajdonképpen milyen egyszerű - elméletben, és mennyivel nehezebb gyakorlatban...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!