Mind vágyunk arra, hogy függetlenek legyünk, a saját életünket éljük, ebből jön a kérdés. Milyen értékeket kaptál, milyen útravalóval engedtek útnak a szüleid?

22.26-os, a többgenerációs léttel semmi gond nincs, ha mindenki megtalálja a helyét az életben, de ha ez önállótlansággal párosul, vagy ha a szülők szabnak gátat a fiatalok kirepülésének, az baj. Sajnos én azt tapasztalom, egyre nagyobb a "kapunyitási pánik". Nem akarnak/mernek a fiatalok kikerülni a komfort zónájukból, nem mernek önállósodni. Tény, hogy ez nem minden esetben díszmenet, de ha ezen az úton nem megy végig valaki, sosem lesz önálló felnőtt ember.

Anyukám sokszor tanult, amikor még gyerek voltam, van sok okj-s végzettsége, egy főiskolai és egy egyetemi is, én a tanulás szeretetét és megbecsülését kaptam egyrészt útravalónak. Megtanítottak beosztani is a pénzt az egyetem alatt. Adtam haza, de csak 20ezer forintot havonta, viszont otthon lakhattam végig amíg tanultam. A nagymamám is támogatott, kaptam pénzt könyvekre és fénymásolásra (az első 2 félévben kb 100ezer ft ment el erre, így ez nagyon nagy segítség volt). Útravalónak kaptam még, hogy mindig mindenben engedték, hogy a lehetőséget lássam. Akármibe szerettem volna kezdeni gyerekként már, nem néztek hülyének, támogattak, aztán az idő eldöntötte, hogy érdemes volt-e arra időt szánni. Így tanulhattam például tenorkürtözni. A szekrényben szét kellett húzni a poharakat, hogy ne rezegjenek össze és biztosan nehéz volt elviselni, de azt mondogatták, hogy legalább nem hegedű. :D Fizették a nyelvtanulásomat, így lett nyelvvizsgám, járhattam zeneiskolába, bár ott a jó tanulók nagyon olcsón, félévente 5ezer forintért vehettek részt az órákon. Kaptam így egy zongorát, ami már nincs meg, mert annyira régi volt, hogy teljesen tönkrement. Ingyen szerezték nekem, az elhozataláért pedig bartelben dolgoztunk Édesapámmal egy fuvarosnál a faluban egy hétvégét. Nagyon sok dolgot kaptam tőlük, zenét tanulhattam (most panelben egy egész komoly elektromos zongorám van, azon játszok fejhallgatóval), nyelvet tanulhattam a suli mellett, járhattam a KutDiákkal az egyetemre kutatni középsulisként, járhattam jazzbalettra (bár az nagyon nem jött be végül), fizették a jogosítványszerzésem és támogatták az egyetemi felvételi elképzeléseimet. Azt hiszem a legnagyobb dolog az, hogy sosem éreztem azt, hogy visszahúznának. Amikor azon gondolkodtam, hogy Pestre megyek egyetemre, akkor is végiggondolták a lehetőségeket és nem vetették el a dolgot, pedig tudom, hogy nagyon nehezen tehették volna meg, hogy támogassanak. A szüleim sokat segítettek mindig, hogy előrébb jussak, hagyták, hogy az lehessek, aki én szeretnék lenni. Most egy vidéki egyetemen oktatok 3 nyelven, a felvételin előny volt, hogy játszok hangszeren, a főnököm egy olyan professzor, aki minden óráját zenetörténeti bevezetővel kezdi, pedig kémiához kapcsolódó órákat tart. :) Jól halad a doktorim is, 2 éven belül szerintem az is meglesz, bár nem keresek sokat, de elérem a KSH átlagot, megbecsült állásom van és 46 nap szabadságom.