Az egész életem tönkrement 14 évesen?

Gyerekkorom óta, folyamatosan minden csak egyre rosszabb lesz. Ez nem kamaszkori próbléma, hogy sírok mert három nap után ejtett egy fiú, vagy mert nincs iphonom...

Az egész 2015.Február 13-án kezdődött. Íronikus, pont 13... nem mintha hinnék az ilyenekben.

A nevelő apámmal sose volt jó a kapcsolatom. Sokszor csinálta a cirkuszokat részegen, erőszakos volt, és folyton kidobott a házból éjszakákra mint egy macskát.

Télen, a fent leírt időpontban, Miskolcra akartunk utazni, rokonokhoz. Még a vonatom elkezdett kötekedni. Féltem tovább menni, mert tudtam, Miskolcon mégnagyobb cirkuszt csinálna, mint általában. Azt mondtam anyának, hogyha nem szól rá, nem fogok tovább menni a Keletiből. Anya persze neki adott igazat, hogy bár hallva születtem volna, kis g*ci vagyok,stb. A legszomorúbb, hogy a családunk kultúrált emberekből állt, és egykor ő is az volt.

Nagyon fájt amit mondott (Bár megszoktam már)

Nem mentem tovább, ott maradtam a Keletiben. Nem sokkal késöbb rendőrök elkaptak, felhívták anyukámat, hogy jöjjön értem. Ő azt mondta a telefonban, hogy lemondott rólam. Tegyenek velem amit akarnak.

Elvittek gyermekotthonba.

Az volt a nap, ami miatt az egész életem tönkre ment. Zokogtam, sírtam... nem gondoltam volna hogy rosszabb helyre is kerülhetek.

Az én anyám régen szeretett, bármit megtett volna értem. Három testvéremet már felnevelte, ő nekik járt a szeretet... akkor nekem miért nem jár?

Ezen mindig elgondolkodtam.

Megbánta amit tett. Rohangált a gyámügyre hogy kivehessen. Másfél hónap után sikerült. A veszekedések fokozódtak otthon. A verekedések is, és mindenért én voltam a hibás állítólag.

Szeptemberbem nem bírtam tovább, visszamentem az intézetbe. Nem volt senkim.

A többi gyerek megvert, megalázott, mert nem voltam cigány. Levágták a hajamat, erőszakkal, mert gyermekotthonban csak cigánylányoknak lehet hosszú haja... a nevelő nem szolt hozzá semmit sem. Bezárkózott, és hagyta hogy ezt tegyék. A karácsonyt egyedül töltöttem az utcán. Nem kértem semmit (De nem is kaptam) csak azt szerettem volna, hogy valaki szeressen, és ne kelljen egyedül lennem.

Elvittek másik otthonba. Ott is megvertek folyamatosan, ráadásul fiúk. Arrakényszerítettek, hogy álljak ki prostituáltnak. Muszály voltam megtenni. A nevelők ekkor sem tettek semmit. Megerőszakoltak folyamatosan. Pedig szűz voltam... a pénzt amit szereztem, drogra költötték. Nagyon nehezen tudtam tőlük elszökni. Megint más helyre vittek. Ott bevagdosták a kezemet, elnyomták benne a cigit, még mindig ott a helyük. Amikor megpróbáltam megszökni, a nevelő mondta a szobatársamnak, hogy ha megver kap egy doboz cigit tőle. Meg is vert. Szenvedtem évekig, és nem bírok ezzel a tudattal élni. Hisz mindig segítettem mindenkin, soha nem bántottam senkit, akkor is adtam ha nekem se volt, és még is engem bánt mindenki, még Isten is. A rosszak persze soha nem szenvednek...

Hála istennek, kiderült hogy van apám. (Anya azt hazudta hogy meghallt) aki nem is tudodd rólam. Ő befogadott, és mindent megad. De az emlékeim nem múlnak... minden nap kínoztak. Őszinte leszek. 4 öngyilkossági kísérletem volt. De ha valakinek ilyen a helyzete, ki ne akarna meghallni? A mai gyerekeknek annyi a bajuk, hogy nincs szerelmük, sírnak, mert tavalyi telefonjuk van. Úgy szeretnék sokszor a helyükben lenni... a pszichologus sem segít. Járok hónapok óta, de nem feledteti el az emlékeimet. És nem is fognak elmúlni, már sosem. Tudnék még miről beszélni, most nagyot csalódtam az emberekben... Nem tudom, mihez kezdjek most, folyton visszajönnek az emlékek... Előre is köszönöm a válaszokat.