Volt már olyan élethelyzetetek, amikor egyszer csak azt éreztétek, hogy nem a saját életeteket élitek? Ha igen, mitől múlt el?

Nem, nem kell különköltözni. És fél év sem kell, hogy megtaláld magad, egyszerűen át kell állítani az agyadat arra, hogy az "én" is létezzen a szótáradban.

Menj el utazni, egyedül. Akár menj az El Caminóra, ha arra vágysz, de csak akkor.:-) Nem kell minden nap főzni, hagyd a családodat is, hadd találják fel magukat. Kezdj el tanfolyamot, akár valami tanulást, akár hobbit, vagy járj edzeni, táncolni, lényeg, hogy kikapcsolt telefonnal, mert az az idő a tiéd, és ne hidd, hogy nélküled minden összeomlik otthon.

Minden évben elmegyek legalább egy hétre a tesómék nyaralójába, egyedül. Nincs internet, csak mobil, de azt is kikapcsolom. Minden második, harmadik évben elutazom barátnőkkel pár napra, várost, múzeumokat, képtárakat nézni, kóvályogni, "csajoskodni". Ennyi kell, és ezt a családom is megérti.

A felnőtt élet nem volna szabad hogy egyenlő legyen azzal, hogy kiírtjuk magunkban a gyermeket. Mikor erre rájöttem akkor újra elolvastam egy nagy kedvenc könyvem; a kis herceg-et. Jó fokmérője volt, hogy is állok ebben az egészben. Lehet attól felelősségteljesen élni, hogy ott él bennünk a gyerek.

Egyszer régebben, mikor otthon voltam vmiért, pakolgattam a régi cuccaim (mindig is írtam. Kis koromtól, mindig). Kezembe akadt egy gyermekkori irományom és úgy negsajnáltam azt a szűkülő gyereket a sorok mögött. Úgy visszamentem volna az időben és elmondtam volna neki, hogy nem az ő hibája, hogy úgy érez. Hogy bár a hiba benne van, de nem az ő hibája.

Tedd föl magadnak a nagy kérdést: ma mit szeretnék csinálni?

Aztán tedd azt!