Mit gondoltok az olyan emberekrol, akik szinte minden percuket munkaban toltik es semmilyen mas tevekenyseget nem csinalnak egesz eletuk soran? Szolni kellene neki vagy hagyjuk?

Vannak ilyen emberek. Én is ilyen vagyok. Bár marha jól álcázom a szociopátiámat, azért néha csak kibukik, hogy szívesebben vagyok egyedül, mint a rokonoknál. Lehet, hogy csak nem bírja a családot: sajnos a családunkat nem választhatjuk meg, abba beleszületünk. Az apai családomat én is legszívesebben letagadnám. Szerencsére már évek óta nem kellett velük találkoznom, bár pár hónapja felhívtak, hogy mégis mi van velem... Nem érdekel az egész,szeretném, ha nem tekintenének többé családtagnak, mert én sem tekintem őket annak. Persze ha megmondja ezt az ember, akkor ő a bunkó...

Szóval alapvetően én is marha jól megvagyok a családom nélkül. Anyámmal pl. egészen jóban vagyunk, mégis elég, hahavonta egyszer beszélünk negyed órát telefonon, és negyedévente látjuk egymást. Nekem ez így jó, és neki is. Igazából sosem voltunk az a rokonlátogatós család, és ebben egyformán gondolkodunk. Ő maga - anyám - sem tartja akapcsolatot a rokonaival, akik elég messze élnek tőle. De még a húsz kilométerre élő nagybátyját sem látogatta már meg tíz éve. Évente átlag kétszer beszélnek, ünnepekkor mennek a képeslapok, ennyi. Mindenki jól érzi magát így.

A lehető legrosszabb, mikor az ember ilyen háttérrel bekerül egy olyan családba (mondjuk házasság révén), ahol viszont minden hétvégén egymáson lóg a tizenhatodízgleni rokonság. Ismerek olyan családot, ahol minden hétvégén van valami banzáj, mert valakinek mindig van szülinapja, névnapja, keresztelője, lakásavatója, kutyafüléje. Ők megsértődnek, ha valaki - akármilyen indokkal - nem akar elmenni zabálni a rokonékhoz, és jól ki is beszélik a távolmaradót. Pont mint te, kedves Kérdező, az illetőt, akiről írtál...

Szóval nyugodj meg, teljesen normális emberről van szó, egyszerűen nem igényli a társaságot. Az, hogy mikor lesz családja, gyereke, nem rátok tartozik. Ne akarjátok helyette élni az életét: ha olyan irtóra családcentrikus lenne, akkor nem így élne. Egyszerűen hagyjátok, hadd éljen a kis világában, ami láthatólag nagyon jól lefoglalja, elszórakozatja, ti pedig ugyanezt nem tudjátok neki megadni. Az, hogy számára mi a tartalmas élet, mindenki maga dönti el. Van, aki tizenöt gyerekkel érzi teljesnek az életét, van, aki gyerek nélkül is remekül elvan magában.

kedves kérdező,

végigfutottam a kommenteket, és arra jutottam, hogy ilyen kérdést nagyon veszélyes feltenni, mert a frusztrált válaszolók azonnal megtalálják az utat a te pocskondiázásodhoz.

én személy szerint, a témára és a kérdésre hivatkozva annyit tudok egészen biztosan megállapítani, hogy ez a rokonod valamilyen pszichiátriai betegségben szenved, ami nem biztos, hogy szociopátia, de az is elképzelhető.

az ilyen betegségekről azonban azt kell tudni, hogy mivel az idegrendszer (agy) betegsége, nagyon nehéz az érintett számára felismerni és belátni a létezését.

pedig ezt kezelni csak akkor lehet, hogy ő akar változtatni. ellenkező esetben nem. esetleg próbálj meg vele óvatosan beszélni arról, hogy szerinted valami nincs rendben vele, és el kéne mennie egy szakemberhez, bár egész biztosan durván vissza fog utasítani, de legalább megpróbáltad, és később nem lesz lelkiismeretfurdalásod azért, mert nem tettél semmit.

Komolyan annyira bírom az ilyen embereket xD Közlik vele egy netes kérdésből hogy akit említett az most beteg csak mert magánakvaló!

Te meg kérdező kissé hisztis vagy! Mégis hogy gondoltad hogy ráerőlteted valakire a segítséged aki nem akarja? Kérdeztél és hasonló emberek írtak de nem fogadtad pedig ők tudják milyen így élni!

Már bocs de most komolyn hogy lehet ezen megsértődni? Ha te segíteni akarsz valakinek akkor neki kötelező elfogadni? Tudod milyen sértő amikor megkérdőjelezik azt hogy te jól vagy-e vagy jól élsz és mindenáron másra akarják révenni? Komolyan nem tudod beleélni magad? Tiszteld annyira a másikat hogy elfogadod életét. Segíteni akkor kell ha kérik vagy legalábbis látod rajta hogy szivesen fogadja. És a segítség önzetlen ami azt jelenti hogy özetlenül és méreg nélkül vissza is kell tudni vonulni ha épp arra van szükség! Nem verni a melled "hogy itt vagyok te szemét, lám veled akarok foglalkozni, megváltoztatni az életed, segíteni, feláldozni magam és te meg nem kéred, hát hogy képzeled ezt???" Belőled lesz az olyan anyuka aki majd a gyerek szemére veti, hogy "feláldoztam érted az életem erre ezt kapom"!

Abban pedig nagyon igazad van, hogy eléggé egészégtelen túlzottan másoknak élni! Egyrészt csak az az ember tehet másokat boldoggá aki maga is boldog! De aki mindig csak mással törődik aze gy idő után nem lesz az! Igenis foglalkozz magaddal. A leírtak alapján megdolgoztál azért hogy megérdemeld!

Előző előtti vagyok.

Azt még érdemes észben tartani, hogy ha az illető vérrokonod, vagy a gyerekeid vérrokonja, akkor elképzelhető, hogy örököltétek ti is az ilyen zavarokra való hajlamot.

Ha valakinél észreveszitek, ne késlekedjetek, ezt eredményesen lehet kezelni.