Büszke vagy a szüleidre? Igen, nem, miért?

Apámra nem, mert agresszív alkesz szar.

Anyukámra igen, mert volt ereje otthagyni, mert soha nem támaszkodott senki másra, mindent megoldott egyedül, és mert volt lelki ereje mindezt végigcsinálni. Ha lett volna gyk az ő korában, SOHA nem írt volna ki kétségbeesett kérdéseket, amik felnőttektől, anyáktól rémisztően hangzik.

Mindig mindenre van válasza, megoldása. Remélem, legalább egy picike van bennem belőle.

Apámra nem, gyűlölöm. Anyámnak csontrák miatt levágták a kezét, áttétes volt, hónapjai voltak hátra. Apám semmiben nem segített. Egész nap döglött meg shoppingolt. Sajnálta még fájdalomcsillapítóra is a pénzt anyutól, pedig iszonyat fájdalmai voltak.

Anyumra igen is, meg nem is. Igen, mert az, amit végigcsinált...ember feletti. De közben ott van, hogy miért hagyta, hogy apám így viselkedjen. De anyám a pozitív ember az életemben, túlélte a bátyám halálát, megküzdött a hatalmas fájdalommal, amputációval....

Mindkettejükre büszke vagyok, viszont nem volt ez mindig így.

Apám végigitta az egész életét, soha nem kaptam tőle semmit be nem tartott ígéreteken kívül és szégyelltem is mindenki előtt. Tiszta szívből gyűlöltem mindezért, majd egy napon, jó időben feltéve a jó kérdést, megértettem szenvedését, megértettem, hogy ő is áldozat és rádöbbentem, hogy csupán én vagyok képes megérteni, megbocsájtani és szeretni őt. Azóta egyre több csodálatos emlék és tanítás kapcsolódik hozzá, és hálás vagyok neki.

Édesanyám olyan büdös cigiszagú volt mindig, hogy nem tudtam soha odabújni hozzá, undorodtam tőle, megvetettem amiatt, hogy ilyen apát választott nekem, s eltűri a nyomort. Ma már hálás vagyok neki, mert megértettem, hogy ő is áldozat és segítségemmel egyre boldogabb és képes saját lábára állni, tenni egészsége érdekében és segíteni másokon.

Hosszú és nehéz volt az út a megbocsájtáshoz, de megérte:

Szeretem őket és büszke vagyok rájuk, a szüleim!