Megbocsátható ha egy férfi nem megy haza éjszakára, de még nem is telefonál?
A férjem évszakonként ha megy, olyankor nem is várom haza négynél előbb.
Ha meg nincs gáz, minek telefonáljon?
Felnőtt ember, nem a kamasz fiam. Ha meg bármi van, én is fel tudom hívni.
Ha nem szól és úgy lép le, akárcsak fél óráig is, haragszom. Mert nem tudom hol van. Egyszer csinált olyat, hogy azt hittem, hogy itthon van, de egyszercsak azt vettem észre, hogy nincs. 2 szintes a házunk, én az emeleten voltam a gyerekekkel, ő meg nem szólt, hogy átugrik a szomszédba. Kábé fél óra-háromnegyed órát volt oda. Mikor visszajött, le is szidtam, hogy tudnom kell, ha elmegy, hogy egy, ne keressem, másrészt tudjam, mennyi idő, míg visszajön. Szomszédból fél óra-óra. Nem számonkérés ez, csak ha az ember számít rá, hogy x időn belül kábé nem jön haza, akkor nem kezd el aggódni, és ha tudja, hogy egész éjjel nem kell hazavárni, akkor csak másnap délután hívom a rendőröket, hogy eltűnt a férjem, mert ha éjjel nagyon be is rúgodt, délutánra ki kell, hogy heverje. De ilyen nálunk soha nem volt szerencsére. Meg is kapná a magáét. Nem vál az ember el egy ilyenért, ha rendszeresen van, akkor már inkább. De annak már oka van, ha valaki rendszeresen ezt csinálja. Egy, nem jött haza, akkor vagy italozás miatt, vagy játékgépezett, vagy ilyesmi. Bármiért is, nem túl jó egy házas-családos embernek, ha rendszeresen kimarad. Ha meg még meg is csal mellé, akkor elég egy este és röpülhet.
Meg kell beszélnünk az eset után. Egyszer volt Budán kutyavásár, legyen ez az egy baki és slussz.
Ha mondja, hogy ide-oda szeretne menni, oké, elengedjük egymást. Nem engedélykérés ez, csak a másikat biztosítod afelől, hogy nem kell aggódnia miattad.
Nem tudom ennyiből.
Mit jelent, hogy nem megy haza éjszakára?
Elmegy bulizni és hajnalban ér haza?
Vagy elmegy dolgozni és eltűnik és csak másnap kerül elő?
Nyilván, ha bulizni megy, akkor eleve nem várom, hogy hazajöjjön éjszaka.
De ha csak úgy egy hétköznap eltűnik, akkor kiakadnék.
Hiányoznak a részletek a normális válaszhoz.
Hát így nehéz megmondani.
Ez helyzet függő.
Ha hazajövök munkából és a férjem sehol nincs, és nem jön haza és nem is telefonál, csak másnap reggel jön haza hát valszeg repülne....
Viszont ha tudom, hogy elment szórakozni pl a barátaival, és hajnalban, kora reggel jön haza, dee nem telefonált az nem érdekel természetesen.
De én mindig tudom hol jár a férjem, szóval nem értem a szitut, ha leírnád normálisan, akkor lehetne normális választ adni.
ez sok mindentől függ
pl tudok e róla vagy nem
miért nem megy haza
miért nem telefonált
ezer oka lehet ...
11: de gondolom reggel szól,h este haverokkal találkozok, ne várj haza, és akkor tudod már a szokásait h akkor tuti 4-ig elvan, nem aggódsz.
De ha nem szól előtte és este 7kor várod a kész vacsival, mint minden nap, akkor persze h ideges leszel aztán még idegesebb ha telefonon se elérhető...
Szóval ha szólt előre és nem kell aggódni miatta: semmi gond.
Ha nem szólt előtte, még egy 3 szavas smst se tudott küldeni,h ne várj haza: akkor már gond. Ne játszadozzon a felesége idegrendszerével.
(Fordított esetben is így gondolom, ha feleség marad ki és férj várja haza.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!