Jogos, ha visszakéri?
Kérdésem nem élet-halál kérdés, csak érdekel mások véleménye, hogy ez a dolog igazságos e? Illetve az jogos e a részemről, hogy nem teszem meg?
A történet (amit már egyszer eljátszottak, most megint elakarják):
van egy virág, ami haldoklott a pároméknál. Évek óta porosodott a szekrény tetején, el volt felejtve, néha ráborítottak egy csomó vizet, amitől aztán bepállott a kaspóban, gyökerei elrothadtak, egy ép maradt neki.
Én sokáig kértem őket, hogy hagy hozzam haza, mert senki nem foglalkozott vele, nagyon sajnáltam a virágot. Nagy sokára meghallották kérdésem és rábólintottak, párom elhozta. Azóta nőttek gyökerei, locsolom amikor kell, tápozom, faforgácsot kapott amennyit kell és azóta igaz csak 2-3 levelet hozott, alig tér magához. Virágnak még nincs jele sajnos.
Nagyon kinyírták. Igyekszem teljesen meggyógyítani.
Erre párom anyja nemrég kérdezi, hogy mi van vele. Párom pedig mondja tegnap előtt, hogy a sajátomon kívül majd hozom azt is, ugye?
Én azt mondtam nem adom vissza. Szerintem nem igazságos dolog, hogy évekig csesztek rá, azt sem tudják milyen színű virága volt, de ha én megjavítom, kivirágzik, akkor vigyem vissza. Ezt már egy másik virággal eljátszották. Az is évek óta virága sem volt, annyi por volt rajta, hogy nem birtam a régi levelekről teljesen lemosni.
Piti dolgonak tűnik, mert csak egy virág, de ez a hozzá állás nagyon felbosszant! Hogy én kínlódok, hogy valamit kihozzak szegényekből, ők meg ha már szép, vissza akarják kapni. De addig senkit nem érdekelt!
Nekem viszont mintha a gyerekem lenne már az a virág is, szivemhez nőtt.
"Párom pedig mondja tegnap előtt, hogy a sajátomon kívül majd hozom azt is, ugye?"
Hova hozod? Ezt a mondatot nem értem. Ne vidd vissza nekik, mondd meg nyugodtan hogy a virág csak azért maradt életben mert gondoztad, nem adod vissza! Ennyi. Majd megemésztik, én ezen aztán enm aggódnék egy percet sem! Nem való ezeknek sem virág, sem állat, semmilyen élőlény.
Köszönöm a kedves válaszokat, kedvesek vagytok és jó hogy mások is így gondolják. Mert náluk furcsa, hogy ez nem evidens. Sajnos növények az egészen biztosan nem valóak nekik, mert nem érdeklik. Volt amit nekem adtak maguktól, mert nagy bokros növény ha megnő. Nálam szépen fejlődik. Szerintem a növényeknek is van lelkük, csak mivel se kezük se lábuk, nem sokan gondolkodnak el ezen, mert nem néznek a növények a szemünkbe. Én szoktam nekik beszélni mikor locsolom vagy csak úgy, megsimogatom a levelét, megdicsérem milyen szép.
Azért mondta, hogy hozom e, mert náluk fogok majd lakni valamikor, de nem akarom oda vinni mert ott elkobozzák majd tőlem szerintem szó nélkül, mert szerintük még az övék. Viszont Apa meg hát nem nagy virágmágus. Most nem tudom melyik lenne jó, visszaadni akkor sem fogom. Majd sűrűn kell telefonálni haza meg jönni azért is. Sok marad itthon, szerencsére fele jól bírja a vízhiányt amúgy. De úgyis jövök majd, ha tudok haza.
na, azért ha egy családban ennyire nemtörődöm mindenki, az azért elég beszédes. Itt alapvető értékbeli különbségek vannak, és az sosem tesz jót egy kapcsolatnak sem.
egyébként van ennek egy pszichológiai szintje is. a növény a párod metafórája is lehet. A gyermek, ami csak az övék volt, a hatalmukban volt, elment tőlük egy nő miatt, és követelik vissza.
Én kerek-perec megmondanám, hogy nem adom vissza csak azért, hogy kirohasszák.
Persze, gondolom azért akarják vissza, mert életre keltetted, szép lett, és azt hiszik, hogy majd minden gondozás nélkül az olyan is marad. Jól teszed, hogy nem adod vissza. Vannak olyanok, akikre egy cserepes virágot sem lehet rábízni.
Ez kb olyan lenne, mintha egy szakadt ruhát hoztál volna el, megvarrod, kiszépíted, majd azt kérnék vissza.
Ismerősünk amúgy ugyanilyen. Vett egy nagyon szép kék cserepes virágot, majd felrakta a polcra. A növény olyan szinten elrohadt és beporosodott, hogy kifordult a cserépből le a földre. Majd az ismerős még közölte is, hogy nem érti, miért rohadt el, amikor ő (szó szerint) semmit sem csinált vele...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!